Egy izraeli páncélostiszt emlékére

Tuvya Raviv (1934-2023)

„Ez életem története, Révész Tamásé, a bajmoki magyar kisgyereké. Ez életem története, Tuvya Ravivé, a harcparancsnoké, a cionistáé, aki örökké szeretni fogja Izrael országát.”

Ezekkel a szavakkal fejeződik be Tuvya Raviv, az Izraeli Védelmi Erők nyugalmazott ezredesének könyve, amely Egy izraeli páncélostiszt élete címmel jelent meg a Peko Kiadó Hadiakadémia sorozatában, 2022 tavaszán.

A könyv utolsó két mondata keretezi és egyben tökéletesen össze is foglalja Tuvya életét. A Szabadkától huszonöt kilométerre lévő kistelepülésen, Bajmokon töltötte gyermekkorának első éveit. Négyéves volt, amikor édesapja agyvérzésben meghalt. Tamást és nála négy évvel idősebb bátyját – Tibort –, a határozott, gyermekeiért mindenre képes édesanyjuk nevelte sikeresen gazdálkodó nagyapjuk segítségével, viszonylagos jómódban. Amikor már látható volt, hogy a második világháború nem fogja elkerülni a települést, nagyapja felvetette, hogy a gyerekek édesanyjukkal utazzanak Budapestre, és ott próbálják meg átvészelni a háborút. Tamás így került Budapestre, majd pedig tízévesen – hamis papírokkal – Zagyvarékasra. Egy keresztény családnál lakott, akik tíz hónapig viselték gondját. 1945 januárjában édesanyja újra magához tudta venni kisebbik fiát, és hamis iratokkal, egy keresztény családnál bujkálva, sikerült túlélniük a háborút.

A háromtagú család visszatért Bajmokra, ahonnan a háború alatt a nagyapát és a falu zsidóságát Auschwitzba hurcolták. A család vagyonából szinte semmi sem maradt. Az anya megpróbálta elölről kezdeni a gazdaság felépítését, de a család minden tagjának újra és újra meg kellett tapasztalnia, hogy nem látják őket szívesen a faluban. A három év alatt, amit Bajmokon töltöttek egyre több antiszemita támadás érte őket. Tamás bátyja egy napon félholtan ért haza egy diákmunkából, ahol szántszándékkal szinte halálra dolgoztatták egy kőfejtőben csak azért, mert zsidó volt. Ezután mindhárman úgy döntöttek, hogy kivándorolnak az Egyesült Államokba, ám Tito Jugoszláviájában a zsidók csak Izraelbe kaptak kivándorlási vízumot. Tamásnak ez egyáltalán nem volt ellenére, s bár alig tudott valamit az újonnan létrejött országról, eldöntötte, hogy csakis Izraelben szeretne élni.

Amikor a hosszú út után, 1948 december végén megérkeztek Haifára, az akkor már tizennyolc éves Tibort azonnal besorozták katonának. Három év múlva, a Révész Tamás nevet Tuvya Ravivra változtató öccse is bevonult az Izraeli Védelmi Erőkhöz, és a harckocsizóknál huszonhét évig szolgálta új és igazi hazáját.

Tuvya öt háborút harcolt végig halálos veszedelmekben, és sokszor csak a szerencsének köszönhette, hogy megmenekült. Megnősült, három fia született, építkezett, próbált helytállni a magánéletben és katonaként egyaránt. 1979-ben – miután katonai előmenetelére nem látott esélyt – keserű szívvel döntött úgy, hogy felhagy a katonai karrierrel. Rengeteg hadászati tapasztalattal a háta mögött ezredesként szerelt le.

A civil életben nehezen találta meg a saját útját. Igazán akkor volt elemében, amikor veszélyhelyzetekben kellett bizonyítania. Ilyen volt például az, amikor a Szochnut magyarországi küldöttjeként elvállalta a szarajevói zsidóság kimentését a polgárháború sújtotta városból. Tuvya megszervezte több száz szarajevói zsidó menekülési útvonalát először Budapestre, majd pedig Izraelbe. Tevékenységéért sohasem kapott semmilyen komoly állami kitüntetést. Nem is azért tette, amit tett.

1995-ben visszavonult a közösségi tevékenységektől, és a civil életben üzletemberként dolgozott. Főleg ingatlanbefektetésekkel foglakozott. Sikere lett. És írt is. Először a szarajevói eseményekről írt könyvet Az utolsó jugoszlávok címmel. Második könyvét a 600. dandár katonáinak állította össze. A 600. dandárt Tuvya alezredesként vezette a Jom Kipur-i háborúban, 1973-ban. Tragikus események következtében – amelyeknek lehetőségeire, elmondása szerint, előre figyelmeztette feletteseit –, a dandár sok katonája vesztette életét. Tuvyát egész hátralévő életében keserűséggel töltötte el katonái értelmetlen halála.

Páncélostisztként számos parancsnokot oktatott, akik később az izraeli hadseregben vezető tisztségeket töltötték be. Katonái, beosztottjai mindig szerették és tisztelték, mert ugyan gyakran volt nyers és kíméletlenül őszinte, de ezzel együtt mindig korrekt volt és segítőkész másokkal.

2021 júniusában elküldte nekem az Egy páncélostiszt élete című könyvének eredeti, héber változatát. Elolvastam, és belevágtunk egy pár hónapos, rendkívül intenzív munkába. Szinte naponta beszéltünk telefonon. Én kérdeztem, és Tuvya mesélt. Néha órákig, néha csak néhány percig, attól függően, hogy mennyi ereje volt aznap. Magyarul a könyv Sisák Gábor szerkesztésében és Számvéber Norbert szakmai lektorálásával jelent meg, és 2022. május 12-én mutattuk be a nagyközönségnek a Benczúr Ház Kulturális Központban. A könyvbemutatón Tuvya mesélt és mesélt, mindenkihez volt egy barátságos szava. Az eseményen a fiai is megjelentek. Tuvya boldog volt és elégedett.

Bár később még szeretett volna ellátogatni Budapestre, az orvosai azt tanácsolták neki, hogy ne utazzon. Tuvya 2023. január 24-én, nyolcvannyolc éves korában elhunyt. Otthonában, álmában érte a halál. Elment egy hős katona, családapa, nagyapa. Egy Ember, aki élete jelentős részét Izraelnek, szeretett hazájának szentelte.

Egyszer azt mondta nekem, hogy amikor nehézségei adódtak az életben mindig a kis unokatestvérére – Gyurikára – gondolt, akit tízévesen Aushwitzban megöltek, és aki nem élhette meg mindazt, amit ő később, a háború után megtapasztalhatott. Tuvyát Gyurika és az elesett katonái emléke kísérte az útján, ezért próbált minden erejével minél többet tenni Izraelért és az izraeliekért. De a magyarságát sem felejtette el soha: fejből tudta Petőfi verseit és ő maga szívesen fordított verseket magyarról héberre. És imádta a Jókai-bablevest.

Tuvyával generációja egyik utolsó képviselője távozott közülünk.

Révész Tamás – Tuvya Raviv, legyen emléked örökre áldott!