Egy Göring nevű jó ember

A náci birodalom második emberének volt egy merőben más természetű fivére is.

A két testvér apja magas rangú külképviseleti tisztviselő volt, aki özvegyként öt gyermeket nevelt, majd elvette feleségül a nála 26 évvel fiatalabb Francisca Tiefenbrunnt. Tőle újabb öt gyerekkel – többek között Hermannal majd Alberttel – bővült a család.

 

Féltestvérek?

A család orvosa és legjobb barátja (egyben Hermann és Albert keresztapja) az igen jómódú Hermann von Epenstein dr. volt, akinek birtokán a két fiú leggondtalanabb nyarait töltötte. A félzsidónak (más források szerint teljes zsidónak) számító kikeresztelkedett orvos minden jel szerint viszonyt folytatott az idős Göring dr. ifjú feleségével, s így gyanítható, hogy ő volt Albert apja is. Hogy ezt a gyanúsítást kivédjék, a Németországban született Albert számára olyan anyakönyvi iratot állíttattak ki, melyben születési évét meghamisították, mintha akkor még Haitiban élt volna a család. A családban azonban ez nyílt titok volt, annál is inkább, mivel feltűnő hasonlóság volt Albert (a család „fekete báránya”) és a keresztapa, Epenstein dr. között.

A gazdag keresztapa kastélyában eltöltött boldog gyerekévek után a két fivér élete – főleg mentalitásukat, politikai állásfoglalásukat illetően – merőben más irányban alakult. Az első politikai konfliktus egy családi összejövetelen robbant ki, amikor Albert megkérdezte fivérétől: „Hogy állhatsz szóba egy ilyen szemét társasággal?”, mire a dühös válasz így csattant: ”Te politikai idióta vagy”. Aztán Hermann megkezdte hírhedt politikai, katonai karrierjét, Albert pedig ifjú mérnökként a Junkers gyárba szegődött el (ebben a minőségében Budapesten is megfordult), majd a bécsi Tobis-Sascha filmgyár műszaki igazgatója lett.

 

Utálta a nácikat

Bécsben dolgozva, a náci Németország iránti ellenszenvét kifejezve, osztrák állampolgárságért folyamodott. 1939-től a Skoda-művek egyik kereskedelmi igazgatója lett, ahol mindent megtett cseh alkalmazottai védelmében, nem rejtve véka alá náciellenességét. Így pl. a kötelező Hitler-portrét nem volt hajlandó irodájában kiakasztani, a Heil-Hitler üdvözlést pedig tüntetően Grüss Gott köszöntéssel viszonozta. Nem kis bátorság volt abban az időben!

Nem ez volt az egyetlen bátor tette. Egyik alkalommal a nácik egy módos zsidó festékbolt tulajdonosát keresték. Nem találva őt otthon, annak idős édesanyját ráncigálták ki és az üzlet kirakatába ültetették a nyakán „Én egy koszos zsidó vagyok” feliratú táblával. Az éppen arra sétáló Albert a látványon felháborodva félrelökte a bámészkodókat, letépte a szerencsétlen nyakáról a feliratot és kivezette a megszégyenítéstől remegő asszonyt. Amikor alacsony rangú SS katonák elébe ugrottak, ő felmutatta igazolványát, azok nyomban utat engedtek neki.

Egy alkalommal Dachauból akart kiszabadítani egy Josef Charvat nevű ellenállót. Jó taktikai érzékkel mindig a Göring nevet használta levelei fejlécén – keresztnév nélkül! – ami megtette a hatását. Jelen esetben olyannyira, hogy – mivel a dachaui nyilvántartásban két Josef Charvat nevű fogoly is szerepelt, a megszeppent parancsnok mindkettőt kiengedte – ráadásul a véletlen névazonosság jóvoltából kiszabadult fogoly egy kommunista vezető volt…

 

Legendás történetek

Hasonló fogolyszöktetésre máskor is vállalkozott. Egy alkalommal a gyári munkához hivatalosan foglyokat igényelt a koncentrációs táborból. A kigördülő autó aztán útközben megállt, lehetővé téve, hogy a foglyok onnan leugrálva elmenekülhessenek.

Egy elbeszélés szerint egyik sétája alkalmával arra lett figyelmes, hogy egy SS tiszt felügyeletében zsidó asszonyok csoportjával súroltatták az útburkolatot. A látványon felháborodó Albert igazolványát felmutatva a tiszttől a megalázó és értelmetlen munka azonnal leállítását követelte. A megszeppent tiszt a Göring név láttán rögtön engedelmeskedett. Ugyanezen történet másik változata szerint Albert tüntető módon, kezében súrolókefével maga is a zsidó asszonyok közé térdepelt és serényen mosta az úttestet. A feltűnő látványra ott termett egy SS-tiszt és elvitette a „renitenskedőt”, de persze a nagyhatalmú báty közbelépésére rögtön ki engedték a fogságból.

Albert nevéhez számos jelentős személy megmentése fűződik. Így neki köszönhető, hogy a korábbi osztrák kancellár, Kurt von Schusschnig a Gestapo bécsi fogdájából kiszabadulhatott. De nem kisebb személyiség, mint József Ferdinánd Habsburg főherceg is az ő segítségével szabadult ki nyolc napos dachaui fogságából. Albert ekkor a vele szemben mindig segítőkész bátyja közreműködését kérte és meg is kapta.

A Tobis-Sascha gyár zsidó tulajdonosát Dachauba hurcolták, érdekében Albert magához a rettegett cseh helytartóhoz, Heydrichhez fordult. Az is eléggé ismert, hogy Lehár Ferenc zsidó felesége mellett is fellépett. A zsidótörvények értelmében, felesége miatt, Lehár műveire is vonatkozott a tilalom. Ebben Albert ismét fivére, Hermann segítségét kérte, aki öccse kérésére – és Lehár műveinek szeretete miatt is – heves vitába keveredett Goebbels propagandaminiszterrel, hogy oldja fel a tilalmat. Egy másik visszaemlékezés szerint viszont Hermann közbenjárására a propagandaminiszter rögtön és igen nyájasan fogadta Albertet, állítólag még szemére is vetette, hogy ilyen „bagatell” kéréssel miért nem közvetlenül hozzá fordult. És természetesen rögtön át is adta neki a Lehár felesége számára kiállított „árjásítási” igazolást, egyben szívélyes üdvözletét küldte a „nagy mesternek”.

A Rómába menekült zsidó orvos, Kovács László visszaemlékezéseiben leírja, hogy – a Göring név miatt érzett kezdeti bizalmatlansága megszűnésével – közeli, mondhatni baráti viszonyba került Alberttel, akit orvosként is kezelt. Egyik alkalommal Albert – elismervény nélkül ! –nagy összeget adott át neki azzal, hogy belátása szerint fordítsa azt a nácik által üldözöttek megsegítésére. Amikor pedig a nácik megszállták Rómát, Albert menlevelet állíttatott ki a Gestapónak címezve, intve mindenkit, hogy „ne molesztálják Göring személyi orvosát”. Magyar kapcsolataira utal, hogy többször is járhatott Budapesten, állítólag a magyarországi zsidók megmentésében közismerten oly sokat tevő Wallenberggel és Carl Lutz svájci diplomatával is kapcsolatban állt.

 

A rettegett testvér jó volt hozzá

Bármennyire is ellentétes világnézetet és emberi értékeket képviseltek, Hermann nem tagadta meg a testvéri kapcsolatot „félzsidó” öccsével és minden bajban segített neki. A nácik hatalomra jutása és a háború vége közötti időszakban csak ritka családi összejöveteleken találkoztak, de a családtagok visszaemlékezései szerint közöttük akkor sem voltak komoly viták, mondhatni harmonikus volt – egyébként felületes – kapcsolatuk. Albert sokat profitált a hírhedt családi névből, melynek hatására sok ajtó kinyílt előtte és még a Gestapo háborgatásaitól is többnyire védve volt. De ha mindez nem volt elég a mindenható terrorszervezet ellen, akkor a rövid időre szóló letartoztatásoknak a Berlinből leszóló nagyhatalmú báty vetett véget…

A Gestapót ingerelte, hogy Albert a megvetett cseh népből választott magának feleséget, de sokkal jobban dühítette őket Albertnek a cseh polgári körökkel és főleg zsidó személyekkel fenntartott kapcsolata. Azt nem tudni, mit tett volna a Gestapo, ha kitudódik Albert „félzsidó” származása. De ezt a birodalmi marsall báty bölcs előrelátással alighanem már jó előre lehetetlenné tette. A Gestapo keze így meg volt kötve, noha ez Albert imponáló bátorságának, segítőkészségének értéket nem kisebbíti.

 

Az elmaradt elismerés

A legvadabb náci időkben ennyi bátor és tisztességes cselekedet nyilván meghozta a jutalmát – gondolná az ember. Sajnos nem így volt, mert a Göring név a háború utáni kihallgatásokon is megtette a hatását – Albertnek senki nem akart hinni.

Táborról táborra küldözgették, cudarul, gyakorta kegyetlenül bánva vele, hiába lobogtatta a 34 megmentett nevét tartalmazó listát. Senki nem hitt neki, végül kiadták a csehszlovák hatóságoknak, mint háborús bűnöst. Szerencsére egykori cseh alkalmazottai mind kiálltak mellette, s a vádaknak épp az ellenkezőjét tanúsították.

1947-ben kiszabadulhatott, de még sokáig zaklatták az amerikaiak, s neve miatt munkát sem tudott kapni. Depressziósan, teljes mellőzöttségben, szerény körülmények között élt Münchenben 1966-ban bekövetkezett haláláig.

Talán egyszer majd – riasztó neve ellenére – a Jad Vasemben, a Világ Igazainak fasorában fát ültetnek emlékére. Ki tudja – mikor.