Dir Jaszinban nem volt vérfürdő – írja a téma kutatója

Dir Jaszin palesztinai arab falu lakóinak állítólagos lemészárlása 1948-ban kulcsfontosságú része a palesztin történetírásnak: a palesztin menekültáradat egyik fontos kiváltó oka volt a gyilkosságokról terjedő híradás.

A Dir Jaszinban történt „mészárlás” a palesztin történelmi narratíva egyik kulcsfontosságú mítosza. Eszerint az izraeliek megöltek 254 személyt, és nőkön követtek el erőszakot egy békés palesztinai településen 1948-ban.

Eliezer Tauber, a tel-avivi Bar-Ilan Egyetem professzora az elmúlt öt év során kutatta az ügyet, amely kiterjedt a falu akkori lakóira, és elsősorban arra, hogy az áldozatok milyen körülmények között vesztették életüket. Az eredmény meglepő, de egyértelmű: Dir Jaszinban nem történt mészárlás, nemi erőszak.

1948. április 9-én a zsidó Etzel és Lehi – a brit mandtáum idején illegális zsidó fegyveres szervezetek – egységei támadást intéztek a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő Dir Jaszin falu ellen. A palesztinai zsidók és arabok között négy hónappal azelőtt robbant ki a nyílt ellenségeskedés; mindez azonban még a brit mandátum lejárta és Izrael Állam megalapítása előtt egy hónappal történt.

A támadás az arab – izraeli konfliktus egyik leginkább vitatott eseménye – a palesztin történetírásban kulcsfontosságú, mert propagandájukban ez az izraeli embertelenség netovábbja. Csaknem hét évtizeden át az Izrael”-kritikus” történetírás védtelen arabok előre kitervelt, szándékos legyilkolásáról, erőszakos cselekményekről és más atrocitásokról számolt be.

Mi is történt valójában? Tauber – saját előzetes várakozásával ellentétben – azt találta, hogy a zsidó támadók illetve az arab túlélők visszaemlékezése meglepő módon egybevág. A professzor ezért a történetet a zsidó és arab tanúvallomásokból igyekezett rekonstruálni. Munkájához továbbá 21 archívum (izraeli, palesztin, brit, amerikai, ENSZ és Vöröskereszt) korábban zárolt anyagát, és több száz egyéb forrást is felhasznált. Két következtetésre jutott: egyrészt Dir Jaszinban nem történt mészárlás, erőszakoskodás és egyéb atrocitás, másrészt a palesztin vezetés által ezekről terjesztett hamis hírek hatására a palesztinai arab lakosság nagy számban hagyta el otthonát, ami végül a palesztin menekültkérdés kialakulásához vezetett.

Tauber kutatásai szerint Dir Jaszin egyáltalán nem volt az a békés falu, aminek utólag igyekeztek beállítani, inkább erődített település, felfegyverzett harcosokkal. Kapcsolata a zsidó szomszédsággal évtizedek óta feszült volt, és a zsidók szerint – a jeruzsálemi arab blokád részeként – komolyan veszélyeztette a Jeruzsálemből Tel Avivba vezető út biztonságát. Ezért az akkori zsidó véderő, a Hagana elit alakulata, a Palmah is részt vett az akcióban, bár ez politikai okokból nem kapott nyilvánosságot.

A civil lakosság jelenlétében lezajlott tíz órás küzdelem az Etzel and Lehi alakulatok győzelmével zárult. Mészárlás nem történt. A harcok lezárulta után nem volt több áldozat. „Azt hiszem, a legtöbb halott a harcosok, valamint az őket segítő asszonyok és gyerekek soraiból került ki” – mondja egy arab túlélő. Az arabok előzetes figyelmeztetést és felszólítást kaptak a település elhagyására, aminek hétszázan eleget is tettek. A támadók további 200 személyt vettek őrizetbe; őket Jeruzsálemben átadták az ottani araboknak. 101 arab esett el, negyed részben aktív harcosok, a többiek is javarést harci körülmények között. Zsidó részről is voltak veszteségek.

A palesztin menekültkérdés keletkezése

A pszichológiai hadviselés részeként az Etzel jelentésében 200 arab halott szerepelt, a valós szám kétszerese. A palesztinai arab vezetés lelkesen kapott ezen, a számot 254-re emelte és hozzátette a nemi erőszakot, valamint egyéb atrocitásokat. Hussein Khalidi, aki 1948-ban a jeruzsálemi arab közigazgatást vezette, így tartotta célszerűnek. Mint azt egy munkatársa szerint azokban a napokban maga Khalidi nyilatkozta: „az ilyen erőteljes propagandára azért van szükség, mert az arab országok láthatóan nem szándékoznak segíteni rajtunk, és katasztrófa előtt állunk… Kénytelenek vagyunk nem a reális, hanem egy eltúlzott képet festeni.” A Khalidi-féle torzítás azonban nemhogy megakadályozta volna a katasztrófát, hanem annak egyik okozója lett.

„A propaganda a zsidóknak kedvezett. Egész falvak és városok néptelenedtek el; a lakosság fejvesztve menekült, hallván, mi történt Dir Jaszinban” – mondja egy arab túlélő. A palesztin vezetés az ügyet arra igyekezett felhasználni, hogy az arab országokat bevonja a zsidók ellen harcba. A terv azonban visszaütött. A palesztinai arab lakosság túlnyomó része azt a szabályt követve, hogy az asszonyok becsülete többet ér a földnél, az erőszakoskodásokról értesülve menekülőre fogta.

Az izraeliekben illetve palesztinokban két különböző mítosz él a palesztin menekültkérdés keletkezését illetően. Előbbiek szerint a palesztinok vezetőik felszólításának tettek eleget, hogy időlegesen hagyják el otthonaikat, és majd a győzelmes arab hadseregekkel térjenek vissza oda. A palesztinok azt állítják, hogy az izraeliek elkergették őket 1948-ban. De igazából és többnyire nem ezért menekültek, hanem egy olyan vérfürdő tudatában, ami meg sem történt.

Horror propaganda

A történtek nyomán támadt horror propaganda 1948 óta tart. Egy jellemző rémtörténet nemrég az ismert iszlám hittudós az egyiptomi pap Yusuf Qaradawi szájából hangzott el: eszerint a kegyetlenkedések betetőzéseként a zsidó terroristák fogadást kötöttek fogoly terhes nők leendő gyermekének nemére vonatkozóan. Az asszonyok méhét kitépték, és a magzatot vizsgálva döntöttek a fogadás nyerteséről.

Azonban a palesztinok és muszlim prédikátorok nincsenek egyedül a mészárlás makacs hirdetésében. Az ügy nyugaton is nagy visszhangra talált. Az USÁ-ban “Deir Yassin Remembered” néven alakult egy társaság, amely célul tűzte ki, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem, a Holokauszt legismertebb emlékhelye közelében emlékművet állít az eseménynek. Kiadványaikban egyenlőség jelet tesznek Dir Jaszin és a holokauszt között. Szerintük az események „hamisnak, túlzásként való beállítása vagy vitatása” egyenértékű a holokauszt tagadásával. Tauber véleménye szerint kutatása véget vethet a találgatásoknak: nem került sor vérengzésre.

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László