„Cionista akció Izraelért” – állambiztonsági jelentés 1976-ból

A lubavicsi rebbe „Erec Jiszrael döntése” és az ENSZ Palesztina vitája egy magyar állambiztonság dokumentum tükrében (1976)

Egy olyan magyar állambiztonsági dokumentumot fedeztem fel nemrégiben, amely a lubavicsi chaszid mozgalom leghíresebb alakjával, a rebbével, Menachem Mendel Schneersonnal (1902-1994) foglalkozik[1]. Tudomásunk szerint ez az egyetlen olyan magyar nyelvű forrás, amelyben a magyar állambiztonság – a rendszerváltás előtt, mégpedig 1976-ban – foglalkozik e zsidó vallási mozgalommal, illetve fontos személyiségével. A jelentést tevő magyar állambiztonságiak (vagy a forrásaik) felismerték Schneerson rabbi (legalább is akkori amerikai zsidó) jelentőségét és politikai szerepét, ami komoly realitásérzékről tesz tanúbizonyságot.

A korszak – amelyben a dokumentum született – nagyon fontos volt Izrael állam és a zsidóság számára. Az Egyesült Nemzetek közgyűlése 1975. november 10-én 3379-es számú határozatában a cionizmust a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formájaként ítélte el. Az állambiztonsági dokumentumban szereplő, az ENSZ Biztonsági Tanácsában 1976. januárjában[2] lefolytatott vitában –, amelynek a végén, január 26-án történt meg a szavazás (26-án szavaztak róla)[3] – a többségi álláspont az egész arab-izraeli konfliktus gyökerének Palesztina helyzetét nevezte meg és Izraelnek az 1967-es háborúban elfoglalt területekről való visszavonulását tartotta az egyetlen olyan opciónak, mely megoldaná a problémát. Bár a közgyűlési határozatok pusztán kötelező érvénnyel nem bíró jogi ajánlások voltak, a Biztonsági Tanács döntését pedig az Egyesült Államok megvétózta január 26-án – mondván hogy rontja a jövőbeni béketárgyalások esélyét – az ENSZ Izraellel szembeni gyanakvó, sőt általában ellenséges többségi álláspontja alapvető és negatív élménye volt nemcsak az izraeli diplomáciának, hanem az amerikai zsidóságnak is.

A magyar belügyminisztérium III/I.6.osztálya (a III-as Főcsoporton belül működő I-es Csoportfőnökségen lévő tájékoztató/elemző részleg) berkein belül készült feljegyzés – amelyről nem tudni, hogy saját, magyar (pl. diplomácia) forrásokra vagy éppen a szovjet (esetleg más) hírszerzéstől kapott információkra támaszkodik, fontos fejleményről számol be. A feljegyzés szerint a lubavicsi rebbe kezdeményezésére New Yorkban hetvenkét rabbi gyűlt össze, hogy kimondja: kizárólag a zsidók jogosultak Palesztina (illetve ebben az esetben: Erec Jiszrael) területére. Magáról az értekezletről a Rebbe három általam is ismert életrajza – Joseph Telushkin[4], Chaim Miller[5] és Adin Steinsaltz[6] – közül egyik sem tesz említést. Ez azonban nem lehetett más, mint az a döntő jelentőségű Farbrengen (haszid  összejövetel[7]), amelyen hagyományosan az előző Rebbe, Joszef Jichak Schneerson (1880-1950) jórcájtjára[8] emlékeztek  s amelynek időpontja 1976-ban január 12-re esett (5736 Yud S/he/vat).[9]

Az ezzel foglalkozó számos lubavicsi kiadvány döntő momentumként említi meg azt, hogy a lubavicsi Rebbe a negyedik szicha[10] alkalmával beszélt izraeli ügyekről, azaz a „ki a zsidó” vitában elfoglalt hagyományos vallásjogi álláspontjáról (1959)[11], az araboknak teendő területi engedmények lehetetlenségéről, illetve arról, hogy a világ népei akarják megmondani azt, kihez tartozzon a Szentföld.[12] Kifejtette, hogy az ENSZ-ben a határozatokat szavazással hozzák, ezért elébe kell menni a döntésnek, mégpedig rabbinikus döntéssel (pszak din).

A Rebbe beszélt a tórai hetven nemzetről, akiknek a fő képviselői Ézsau (Eisov), – melyet hagyományosan Edommal azonosítanak – és Jismael (Yishmoel). Mivel utóbbiak nem tartoznak a 70 közé, összesen– a gonosz Ézsauval és Jismaellel együtt – 72-en vannak tehát az egyik oldalon. Ezért  a Rebbe kijelentette, hogy az ezt ellentételező rabbinikus döntéshez 72 rabbi szükséges –  ami pedig a Szanhedrinre is „utal”.[13] Továbbá ki kell mondani azt – jelentette ki Schneerson rabbi – hogy Erec Jiszrael (és nem Medinat Jiszrael, azaz Izrael Állama) kizárólag a zsidókhoz (Yiden) tartozik és senki másnak nincs e terület fölött döntési joga. Az ezután elhangzó beszédek végeztével a Rebbe azt kérte, hogy számolják meg és írják le a jelenlévő 72 rabbi nevét.[14] Nagyon fontos momentuma volt az egész döntvénynek az, hogy a Rebbe felfogása szerint a Tórában ennek (pszak din) a valóságot befolyásoló és megváltoztató jelentősége van. Azaz Schneerson rabbi szerint ezzel a vallási határozattal valósággal is befolyásolni lehet az Erec Jiszraelre vonatkozó ENSZ döntést is, amely egy világi politikai döntés.

Ám nem ez volt az egyetlen fontos esemény ezen a gyűlésen. A Rebbe utasítására másnap sliachokat (küldötteket) küldött a mozgalom Izraelbe, elsősorban Jeruzsálembe és Cfatra. Ez volt az első eset, hogy a lubavicsiek szervezett formában utaztak el Izraelbe, hogy ott letelepedjenek és tanítsanak, hogy a Rebbe által megszabott küldetésüket beteljesítsék.

Egyébként Schneerson rabbi Izraellel kapcsolatos – és a külvilág számára is hozzáférhető – nézetei is motiválták a fenti lépéseket, ugyanis a szovjet zsidósággal való intenzív foglalkozás mellett ez volt az a „külpolitikai” (valójában zsidó globális vallási/politikai) ügy, amely őt nagyon érdekelte. Az 1973-as arab-izraeli háború idején tett izraeli lépéseket – a hivatalos cionizmussal ambivalens viszonyban lévő, ám a szentföldi zsidóság sorsát a szívén viselő, Izrael jobboldali politikai erőit támogató és több izraeli vezetővel is  közvetlen kapcsolatban álló – Menachem Schneerson rabbi is bírálta. A háború jelentősen csökkentette azt a fölényes győzelmi érzést, amely a Hatnapos Háború után nem csak Izraelben, hanem az egész világban, főleg a zsidóság körében eluralkodott.

A pikuach nefes, a (zsidó) élet megmentése elve alapján minden területi engedményt elutasító chaszid vallási vezető – bár retrospektive – de Immanuel Jakobovits-csal (1921-1999), az Egyesült Királyság főrabbijával, 1980 és 1982 között folytatott levelezésében kifejtette, hogy Izraelnek a Jom Kipuri háborút megelőzendő (vagy éppen azt lerövidítendő) megelőző csapásokat kellett volna mérnie ellenfeleire, csakúgy mint a Hatnapos Háború idején.[15] Jakobovits egyébként – bizonyos feltételek esetén – (és szintén a vallási hagyomány alapján) támogatta az elfoglalt arab területek vissza(vagy át)adását, amelyet – szembemenve sok amerikai zsidó vezető álláspontjával – Menachem Schneerson élesen ellenzett. A maga véleményét szintén a zsidó hagyomány forrásaival is alátámasztó[16] lubavicsi Rebbe arról is meg volt győződve – és ezt még évekkel a háború előtt, 1969-ben kifejtette egy Ariel Saronhoz intézett levelében[17] – , hogy az akkor már kész Bar-Lev vonal[18] milyen tragédiát fog okozni a zsidó nép számára.[19] A levélben a lubavicsi rebbe nem rabbinikus tudósként, hanem „katonai szakértőként” (ezek Saron szavai) nyilatkozott meg. Az elhangzott figyelmeztetés – amely nyilván nem a Rebbe szakmai hozzáértéséből (bár egyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott), hanem megérzéseiből fakadt – jogosnak bizonyult, mert pár óra leforgása alatt az egyiptomiak áttörték a sok százmillió dollárért felépített katonai létesítményt. Az ENSZ-ben folyó történések és a Jom Kippuri háború tanulságai tehát egyaránt befolyásolták a Rebbe elhatározását.

 

Az állambiztonsági dokumentum végén olvasható értékelés reálisnak tekinthető, hiszen a cionizmussal és Izrael állammal kapcsolatos ortodox idegenkedés kezdett feloldódni és a szigorúan hagyományőrző zsidóság egy része az Egyesült Államokban is realitásként fogadta el a zsidó állam létét. A magyar állambiztonság számára a hagyományőrző vallásos zsidó világ idegen terep volt, hiszen a dokumentum eredeti írójának nem tűnt fel, hogy a leírt eseményen szereplő rabbik a lubavicsi Rebbe udvarához (mozgalmához) tartozó, kvázi neki alárendelt személyek voltak, ennélfogva ez a gyűlés (hitvaadut) nem az ortodox zsidóság egészére vonatkozóan jelezte a változást Izrael megítélésére nézve, hanem kizárólag a lubavicsiak körében. Ugyanígy biztosnak tekinthető az, hogy ennek a farbrengennek az időpontját – amely a lubavicsi mozgalomban hagyományosan minden évben Svat hó 10-re esik – nem az ENSZ-ben folyó csatározások határozták meg. Ugyanakkor a tartalmát illetően pontos az a megállapítás, hogy Schneerson rabbit és mozgalmát döntően befolyásolták a világszervezetben folyó viták. Ráébresztették a Rebbét arra, hogy olyan halachikus döntést kell hozniuk a Szentföldről, mellyel – saját hitük szerint – befolyásolhatják az ENSZ-et is és hogy általában is, a Szentfölddel foglalkozni kell.

A pszak din hatása az amerikai vétó formájában „érkezhetett el”.  Izrael Állama helyett Szentföld (Erec Jiszrael) szerepel a lubavicsi rabbinikus döntésben – azaz Schneerson rabbi jelezte, hogy nem a hagyományos cionista állásponttal azonosul. Ám az egész eseménysor pontosan jelzi azt, hogy a külső politikai valóság hogyan formálja egy nagyon fontos chaszid vallásos mozgalom (mely amúgy a szigorúbb vallásos zsidóságon belül kisebbségben volt) elvi és gyakorlati megnyilvánulásait és politikáját akkor, ha a szóbanforgó téma éppen a zsidó állam.

A diplomáciai kapcsolatok Izraellel való 1967-es megszakítása után a magyar állambiztonság „cionizmus elleni küzdelmében” – a magyar zsidóság folyamatos kontroll alatt tartása mellett – szükségszerűen adódtak új célpontok.  Ezek  földrajzi értelemben távol lévő „kapitalista” országok (mint az Egyesült Államok vagy Franciaország) zsidóságának megfigyelését jelentették. Ezzel a magyar rendszer is könnyen csatlakozni tudott a keleti tömb – Szovjetunió által vezetett – nemzetközi cionizmus elleni küzdelméhez: felhasználva a magyar és egyéb szovjet érdekszférába tartozó baráti országok titkosszolgálati anyagait, ám ezt nem összekötve a magyar állapotokkal, a belpolitikai helyzettel. Meghagyva az eseményeket annak, ahogy valójában történtek.

*

BELÜGYMINISZTÉRIUM.    Szigoruan titkos![20]
III/I.6.Osztály                                                                       Különösen fontos!

67/9-705/1976

kézzel: Arányi ets.

Tárgy: Cionista akció Izraelért

 

FELJEGYZÉS

Megbízható forrásból származó információnk szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának palesztin vitájával egyidejüleg Lubavics főrabbi kezdeményezésére New Yorkban 72 tekintélyes rabbi tanácskozást tartott. Az összejövetelen Lubavics elképzeléseinek megfelelően, a biblia alapján „bebizonyították”, hogy kizárólag a zsidók jogosultak Palesztina területére.
Az esemény hátterében – információnk szerint – az áll, hogy egyes ortodox rabbik, akik Izrael Állam létezését történelmi realitásként fogadták el, ezt a tényt most vallási oldalról próbálják alátámasztani. A New York-i állásfoglalás – forrásunk véleménye szerint – az izraeli kormány bármilyen intézkedésénél nagyobb hatásu lehet a nem cionista ortodox zsidóság körében, s fordulatot hozhat Izraelhez való viszonyukban.
Informátorunk megjegyzi, hogy Lubavics orosz származásu, Párizsban töltött évei után az Egyesült Államokban telepedett le, s ott él már vagy husz éve. Amerikában nagy tekintélynek örvend.

Budapest, 1976. február 10.

Készült: 10 pld-ban
Készitette: Kü.G/Hné
Kapják: elosztó szerinti

 

[1] A forrás lelőhelye: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 3.2.5 O-8-301/1. „Herzl Tivadar” – Cionista szervezetek.

Köszönöm Lózsy Tamás segítségét.

[2] https://unispal.un.org/UNISPAL.NSF/0/3CF4768A0185BBFC85256C830070E120

[3]https://unispal.un.org/UNISPAL.NSF/0/696D540FD7821BCE0525651C00736250

[4] Joseph Telushkin: The Life and Teachings of Menachem M. Schneerson. The Most Influential Rabbi in Modern History. Harper Collins. 2014. (A továbbiakban: Telushkin.)

[5] Chaim Miller: Turning Judaism Outwards: A Biography of the Rebbe, Menachem Mendel Schneerson. Kol Menachem, Brooklyn NY, 2014.

[6] Adin Even-Israel Steinsaltz: My Rebbe. Maggid Books. First Edition, 2014. An Imprint of Koren Publishers, Jerusalem Ltd.

[7] Az erről szóló héber nyelvű beszámoló hitvaadut-nak, azaz gyűlésnek nevezi.

[8] „Jahrzeit”, azaz halálozási évforduló.

[9] Erről az eseményről sokat írtak. Lásd pl. Historic Mission. The Rebbe’s Sluchim to Eretz Yisrael 5736-5738. In: Adar 5778. A Chassidisher Derher 43-57. (A továbbikaban: Derher) és https://chabad.info/beis-medrash/118941/ A legrészetesebben a Farbrengen – 5736 Svat 10 nevű kiadvány írja le a gyűlés eseményeit:
פארבריינגען. יו״ד שבט תשל״ו. יו״ל ע״י התלמידים השלוחים לישיבות תות״ל  בארץ הקודש. ה׳תשע״ו – שנת הקהל ופרצת.

[10] Héberül beszéd, de megbeszélés is lehet.

[11] Chaim Miller 7183-7271.

[12] A Psak Din for the World. 10 Shevat 5736. In: Derher. 54-56. (A továbbiakban: PDW)

[13] Itt a „népek táblája” (1 Móz 10) szerinti 70 népről (Noé nemzetségéről van szó, melyet népek szerint különböztet meg a Tóra) van szó. A Szanhedrin tagjainak a számát is 70 és 72 közé szokták tenni, Scheerson rabbi 72-es létszáma közelít ehhez. Lásd a témakörről magyarul bővebben Turán Tamás tanulmányát: Két nép, hetven nemzet: Nemzeti sorspárhuzamok a magyar eszmetörténetben és az ókori zsidó gondolkodásban. In: Kisebbség és többség között. A magyar és zsidó/izraeli etnikai és kulturális tapasztalatok az elmúlt századokban. Budapest, Balassi Intézet – L’Harmattan Kiadó, 2013. 273-315. A lubavicsi kiadványban a következő szerepel szó szerint: „…and similarly we dind the number 72 in regards to sanhedrin, the Rebbe said that there should be 72 rabbonim participating in the psak din…” (In: PDW 55.)

[14] A Gemara szerint ez a psak din ellenőrzési folyamata a Szanhedrinben, mielőtt kihirdetik a döntést.

[15] Telushkin 283.

[16] A Sulchan Aruch Orach Chaim 329:6-ra hivatkozott (Lásd: Telushkin 280.)

[17] Saron ettől az évtől kezdve az izraeli hadsereg Déli Hadtestének parancsnoka.

[18] Az Izrael védelmére hivatott hosszú katonai véderőmű a Sinai félszigeten. (Érdekesség: volt egy Maoz Budapest, azaz Budapest erődítmény-nek nevezezett nagyon erős, több katonai bunkerből álló északi része is).

[19] Telushkin 288-290. Chaim Miller is ír a levélváltásról (Chapter 12.) .

[20]Betűhív közlés.