Boltok, kóserájok a Teleki tér körül

A józsefvárosi zsidó vallásos élet keretei 1890–1960 között

1897-től a Teleki téren működött a híres zsibárus- vagy más néven használtcikk-piac. A köréje települt kereskedők és kisiparosok története szorosan összeforrt a városrésszel. A józsefvárosi zsidó közösség központja is hamarosan a tér és közvetlen környéke lett. Így a hagyományos zsidó életmódot folytató családok letelepedésével párhuzamosan alakult ki az őket kiszolgáló vallási infrastruktúra is: sütödék, kóser mészárszékek, fűszerüzletek és a zsidó élet eseményeihez kötődő egyéb foglakozások. A Teleki ’44 kutatás során, a visszaemlékezések, a korabeli újsághirdetések és dokumentumok, valamint a családi iratok és fotók nyomán egy színes, pezsgő, kisboltokkal, üzletekkel, kávékimérésekkel, vendéglőkkel benépesített városrészt ismertünk meg.

A tér népszerű piac volt a háború előtt, és a háború után is. Nemcsak használt holmival kereskedtek, széles árukínálat várta a vásárlókat. Többnyire kiskereskedők kaptak helyet, ahol a vevők zöldséget, hentesárut, tejtermékeket, fűszereket, libát, gyümölcsöt, savanyúságokat vásárolhattak.

A piac több részből állt. A Teleki 3.-tól kezdődtek az élelmiszerüzletek. Sorban a savanyúságot árusítók, aztán a hentesek, gyümölcsösök, zöldségesek, majd az egyéb kereskedők. A Karpfeinstein utca 2/b-ben élt Wágner Márta édesanyja fontosnak tartotta, hogy lánya ideje korán megtanuljon mindent és magabiztosan igazodjon el a piac világában is. Így a sábesz előtti nagy bevásárlásokba már kisiskolásként bevonta: ”Édesanyám közölte, ha úgy mész férjhez, hogy nagyon rendes ember lesz, de nincs pénze, akkor mindent neked kell csinálnod. Ha véletlenül gazdagon mennél férjhez, akkor meg tudnod kell, mit várjál el az alkalmazottól. Így minden csütörtökön reggel hatkor megvolt a program, nem az iskolába mentem, hanem a piacra! A sínek másik felén volt egy üres tér, minden csütörtökön jöttek a bolgárkertészek hajnalban. A világon a legszebb, aktuális szezonnak megfelelő gyümölcs, zöldség, ami létezett, ott mind megtalálható volt. Ha hét közben véletlenül kellett valami, akkor a másik oldalon külön zöldségesek, külön a gyümölcsösök voltak; ott volt egy soron a kenyeres, a tejfölös, a túrós.”

Gyümölcsösök, zöldségesek, libások

A Lujza utca felőli oldalon helyezkedtek el a boltok. Az egyik, mindenki által ismert, ma gyorsbüfének mondató hely, Willig Eszti üzlete a piac kereskedőit látta el szendvicsekkel, harapnivalóval, mert „a Teleki tériek mindig gyorsan « ettek », hisz az üzlet az fontosabb volt mindennél, nem volt ám félóra ebédidő, csak bekaptak valamit, aztán szaladtak vissza. Ez körülbelül a Lujza és a Dobozi utca között kis részen lehetett.” – idézi fel a bolt hangulatát az ortodox szűcsmester unokája, Zelczer Péter.

A Lujza utcában volt a lómészárszék, és azzal szemben a Teleki tér legnagyobb gyümölcsös standja, a Lujza utca 1/c-ben lakó pólisi Epsteinék. Hat gyerek volt a családban, mind a hat kiszolgált, a papa kasszírozott. „Bár hosszú évek óta volt üzletük, lakásuk itt, minden hónapban egyszer a KEOK-nál^[1] kellett jelentkezniük. 1941-ben internálótáborba kerültek mindannyian, soha többé nem engedték el őket. Kamenyec Podolszkijba vitték a családot. Ők, Kolmann, a tojásos és a Hofmann kenyeres a Telekiről mind odavesztek.” Így emlékszik vissza a piac közismert kereskedőire az Epstein Ibivel egy elemibe, majd polgáriba járt Wágner Márta.

Zelczer Péter anyai nagyanyja, aki a Teleki tér 22.-ben lakott, a ‘30-as évektől járt le a hétvége előtt a piacra, itt vette az élő tyúkot, kacsát. A jelentős háztartást vezető asszony mindig tyúkot vásárolt, nem csirkét és jól ismerte az eladók trükkjeit, tudta, hogy kell a frisset, a szépet kiválasztani:„Kisgyerekként egyszer-kétszer elkísértem, jól emlékszem arra – nem tudom illik-e elmesélni – a tyúkot úgy vette meg, hogy belefújt a fenekénél és megnézte, hogy eléggé sárga-e a húsa, vagyis, hogy a bőre alatt ne legyen kék, vagy lila! Aztán vitte a sakterhez levágatni, ez volt a péntek esti, szombati menü.”

A kezdetektől egészen a nyolcvanas évekig híresek voltak Budapest-szerte a helyi libások. Egész évben nagy forgalmat bonyolítottak le, a fővárosi piaci hierarciában kiemelt helyet foglaltak el. Friedhaber Tibor elmeséléséből azt is megtudhatjuk, hogy minőségi árujuk volt és vevő igényeit mindig szem előtt tartották. Nem hiába őrzi az emlékezet mai napig a legendás kereskedőket: „Régen nagyon sokan Jam Kiperkor^[2] hazavitték a csirkét, tyúkot, s még etették, hizlalták. Ahol most a Lidl van, ott voltak a libások. Például a Kálmán. Anyukám ott vette a csirkét, tyúkot, libát. Majd elvitte a Déry utcában a vágodába. Emlékszem, egyszer a sakter tréflire vágta a tyúkot, vissza kellett vinni. A Kálmán gond nélkül visszavette, kereskedő volt, nem volt érdekes, adott egy másikat. Akkoriban anyu 20-30 kg zsírnak valót vett tőle. Megfőzte, leszűrte, a libazsírt meg 10 literes bödönökben eltettük télire. Abból főztünk az újig, és nem avasodott meg!”

Vágodák, mészárszékek

A Józsefvárosban az 1890-es évektől a hagyományos életmódot folytató zsidó családok letelepedésével párhuzamosan alakultak ki a vallásos élet fenntartásának lényegi elemeként a kóser mészárszékek és jelentek meg az ehhez kötődő foglalkozások is, mint a sakter, a mesgiah (kósersági felügyelő, aki ellenőrzi, hogy a sakterek megfelelően dolgoznak-e). Így a kóser húsról immár képzett, helybeli mészárosok, hentesek gondoskodtak, nem kellett máshol beszerezni.

A Szerdahelyi utcában élt Horovitzné Österreicher Lea a 30-as évekbeli nyolcadik kerületi kóser szcéna helyzetéről számolt be nekünk: „Ortodox mészárszék a Magdolna utca 29–31.-ben volt, neológ több is. Volt egy a Tisza Kálmán téren (ma II. János Pál pápa tér – a szerz.), ez csak baromfi, volt a Déry utcában és a Lujza utcában is. A Népszínház utcában (30. – a szerz.) pedig kóser baromfiüzlet volt, ott kizárólag baromfit árultak, a Magdolna utcában pedig csak marhahúst, ott a mészárszék, vágoda működött. (Oda, a Magdolna utcába jártam ortodox óvodába és elemi iskolába is.) Úgy emlékszem, a Lujza utcában volt vendéglő is, Rosenthalnak hívták, ez egy kóser vendéglő volt.

A kóser hentesüzletek rabbisági felügyelet alatt álltak. Az Egyenlőség 1933. február 18-ai lapszáma a Pesti Izraelita Hitközség „kasrusz-intézményeit” teszi közzé, vagyis azon neológ „mészárszékeket, baromfi-vágódákat és baromfielárusító-helyeket, valamint kolbász- és füstöltáru elárusító helyeket, ahol első rangú kóserárut lehet vágatni, illetve vásárolni”.

 

Pesti Izraelita Hitközség kásrut-intézményei 1933-ban (keretes)

Mészárszékek: Lujza utca 13. – Spitzer Tibor; Népszínház utca 18. – Krausz József; Népszínház utca 30. – Ungár Adolf; Rákóczi tér 7. (hitközségi mészárszék);

Kolbász- és füstöltáru elárusító helyek: Rákóczi út 57/B; Ezen kívül az összes mészárszékben és baromfi-elárusító üzletben

Baromfi-vágodák: Rákóczi tér 7; Teleki tér 5. (Szerdahelyi utca sarok);

Baromfielárusító helyek: Lujza utca 13. – Spitzer Tibor; Népszínház utca 18. – Krausz József; Népszínház utca 30. – Ungár Adolf; Rákóczi téri vásárcsarnok (Schwarcz); Rákóczi tér 7.(hitközségi mészárszék; Teleki tér 6. – Blau Béla.

^[1] Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság – a korabeli idegenellenőrzéssel foglalkozó szerv.

^[2] Jom Kippur, (jiddis).