Belz, Budapest, Jeruzsálem: egy megmenekülés árnyoldala

“…jó, minden jó, és csak jó és jóindulat…”

A holokauszt tragédiája nem csak az, hogy hatmillió zsidót kegyetlenül és kíméletlenül elpusztítottak, hanem az is, hogy a nácik és kiszolgálóik olyan helyzeteket teremtettek, amelyben az üldözöttek – a maguk és családjuk életének megmentése érdekében – emberileg ugyan érthető, de erkölcsileg elfogadhatatlan lépésekre kényszerültek.

A rabbik sem voltak kivételek, hiszen ők is húsból és vérből való emberek; többen közülük a vészkorszak viharaiban megmérettek és bizony könnyűnek találtattak.

 

Családom anyai ágon galíciai zsidók leszármazottja, míg apám részéről már a 19. század közepétől találhatók anyakönyvi adatok Nyugat-Magyarországról. Héber nevem, Jiszáchár Dov, a fáma szerint a belzi rabbi dinasztia prominens vezetőjének, Jiszáchár Dov Rokéáchnak (1854-1926) emlékét idézte fel anyám családja számára; ugyanakkor, apai ágon érdekes módon Jiszáchár Dov volt a Szarvason eltemetett dédnagyapám neve.

A belzi rabbiknak és követőiknek különleges kapcsolatuk volt Magyarországgal. Nem csak azért, mert Belz, a Lemberg (a későbbi L’vov) melletti kisváros az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, hanem azért is, mert a galíciai ultra-ortodoxok ezrei, akik már átköltöztek Magyarországra, a belzi rabbi követői voltak. Bizonyára ez volt az oka annak, hogy amikor az orosz csapatok az első világháborúban megszállták Belzet, Jiszákhár Dov Rokéách és családja Magyarországra menekült, és a belzi rabbi ideiglenesen előbb Újfehértón, majd Munkácson folytatta működését. Munkácson viszálykodásba keveredett a helyi rabbi dinasztia vezetőjével, Chayim Eliézer Shápirával, aki bizonyára riválist látott benne.

Miután a térségben a politikai helyzet valamennyire stabilizálódott, J. D. Rokéách, a harmadik belzi rabbi, visszatért Galicíába. Fia és utódja, Áháron Rokéách (1880 – 1957), apjához hasonlóan Magyarországot választotta, amikor 1943-ban öccsével, Mordecháj Rokéácchal (1903 – 1949) a náci német megszállást követően elmenekült Lengyelországból, a bochniai gettóból. Budapesten hívei a Messiáshoz hasonló megmentőt láttak benne, és úgy vélték, amíg velük marad, semmiféle baj nem érheti őket. Követői sziklaszilárdan hittek a belzi rabbiban, annak ellenére, hogy sokan hallottak megdöbbentő híreket a híveiket cserbenhagyó csodarabbikról, „rabbifejedelmekről”. Ami a belzi rabbit és testvérét illeti, három korabeli pamflet adatai segítenek megérteni a történteket. A tény az, hogy a belzi rabbi és testvére 1944. január 17-én elhagyták Budapestet, és az általuk lenézett és oly sokszor kritizált befolyásos cionista vezetők segítségével Erec Jiszráélba, a Szentföldre menekültek.

Az utazásukat megelőző napon a belzi rabbi megbízásából Mordecháj közölte a hívekkel: Palesztinába távoznak és ezt egy hosszabb tanításban próbálta megmagyarázni követőiknek. A Rokéách testvérek ezt azért találták fontosnak, mert a közösségben többen zúgolódtak és panaszkodtak, hogy magukra hagyva borzalmas időknek és megpróbáltatásoknak néznek majd elébe.

Rabbinikus magyarázatokkal tarkított beszédében Mordecháj igyekezett megcáfolni ezeket a rejtett, de mégis érezhető szemrehányásokat, és utazásuk okaként csak belső vágyukat említette, hogy végre letelepedhessenek a Szentföldön. A belzi rabbi üzenetét kinyomtatták és ennek olyan nagy volt a keletje, hogy, nem sokkal az 1944. március 19-ei német megszállás előtt egy második, javított kiadásban megjelentették a belzi rabbi üzenetét tartalmazó „Há-Derech” (Az Út) című pamfletet. Ez a bibliográfiai ritkaság (könyvtáram fontos darabja) volt talán az utolsó héber nyomtatott kiadvány a náci befolyás alatt álló Magyarországon.

Kétségtelenül Mordecháj tanítása alkotja a huszonhat oldalas füzetecske legfontosabb részét. A felelősség elhárítása, a magyarázkodás mellett a beszéd egy felelőtlen ígéretet is tartalmaz, amit testvére, a belzi rabbi nevében tett Mordecháj:

„(A Tóra tanítja) ’És látta a nyugalmat’[1]. A cádik[2] látja, hogy nyugalom és békesség (menuchá vesálvá) lesz itt az ország lakói számára. (Az Írás mondja) ’hogy az jó[3]; bizony a cádik látja, hogy jó, minden jó, és csak jó és jóindulat fogja követni és elérni zsidó testvéreinket, akik ezen országnak[4] lakosai…”

 

Sajnálatos módon a belzi rabbi ígérete nem védte meg híveit; talán megnyugtatta, de félrevezette őket. 1967-ben Mordecháj Rokéách tanítását újra kiadták héberül „A belzi szent rabbi” című könyvben, de a huszonkét soros paragrafus, a be nem teljesült ígéret egésze rejtélyes módon hiányzik a szövegből. 1944-ben a belzi rabbi és testvére elmulasztották a lehetőséget, hogy figyelmeztessék híveket a közelgő veszedelemre. Talán a sok ezer magyarországi zsidó közül, akik vakon hitték a „belzi szent rabbi” szavait, néhányan megmenekülhettek volna.

Dr. Raj Ferenc, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija,

a kaliforniai Berkeley Beth El Közösségének emeritus rabbija

 

[1] (Genesis 49:15)

[2]  Cádik: az igaz ember, vagyis Áháron Rokéách.

[3] (u.o.)

[4] Vagyis Magyarországnak