„Békesség háza” – a pincehely-görbői zsidó temető

Zsidó örökségünk rejtett kultúrkincse, hazánk egyik legszebb fekvésű zsidó temetője a Tolna megyei Pincehelyen, annak is Görbő falurészén található. A két település 1930-ban egyesült, Görbő akkor Pincehely része lett, de a helybéliek a mai napig használják a falurész külön elnevezését.

Pincehely a Tolnai-Hegyhát északi lábánál, a Kapos-folyó két oldalán terül el. Már az ókorban lakott hely, kereskedelmi útvonal haladt mellette. Jó termőföldje és bortermő dombjai évszázadokon keresztül biztos megélhetést nyújtottak az ottélőknek. A török hódoltság idején a megye nagyrészt elnéptelenedett ugyan, de a visszatelepítések időszakában, az 1700-as évek elején a letelepülők között a megyében elsőként – az akkor még önálló faluban – Görbőn is számos zsidó család találta meg számítását kézművesként, iparosként és kereskedőként. Az első említések 1717-re teszik megjelenésüket, amely valóban korainak mondható. Ők elsősorban Rohoncról és Morvaországból érkezetek és igen hamar beilleszkedtek a gyorsan fejlődő, akkor már mezővárosi rangú Pincehely gazdasági életébe, annak ellenére, hogy a korabeli törvények szerint lehetőségeik még korlátozottak voltak. Sokan visszajártak hátrahagyott szülőföldjükre, többen onnan hoztak maguknak feleséget is.

A két település már akkoriban is közös életet élt, hiszen csupán egy híd választotta el őket egymástól. Pincehely volt a nagyobb, elsősorban hívő katolikus lakossággal. A folyó túloldalán, Görbőn az 1800-as évek közepére már a lakosság több mint egyharmada zsidó volt. Ekkoriban épült a ma már nem létező (a háború során felrobbantott) zsinagóga, és volt egy zsidó felekezeti iskola is a faluban. A pincehely-görbői zsidó lakosság végig az ortodox vallási irányzathoz tartozott.

 

A Budapest-Pécs vasútvonal 1882-es megépülésével a két település még inkább fejlődésnek indult, viszont ez nem csak a helyi gazdasági életet lendítette fel, hanem az elvándorlást is. A tehetősebb családok már a nagyvárosokban iskoláztatták gyermekeiket, akik sok esetben nem tértek vissza szülőföldjükre. A század végén a belpolitika (antiszemita pártok megjelenése a politikában) által gerjesztett feszültségek a zsidó-nemzsidó együttélés körül a két szomszédos település lakossága között is megjelentek és több esetben atrocitásig is fajultak (az 1882-es tiszaeszlári vérvád, valamint az 1901-es képviselőválasztás idején.)

Az első világháborúból a zsidóság még aktívan kivette részét, de néhány évtizeddel később már teljesen megváltoztak a viszonyok. 1944 május elején a helyi zsidó lakosok mellett a szomszédos falvak zsidó lakosait is a Pincehely-Görbőn kijelölt gettóba zárták, közel 400 embert összezsúfolva, majd pedig július elején Kaposváron keresztül Auschwitzba szállították őket. A túlélők száma 22 fő volt, akiknek nagyrészt nem volt maradásuk a visszatérés után sem. Mára már nincsenek zsidó származású lakosai a településnek.

Ami viszont a két évszázados zsidó jelenlétet ma is hűen mutatja, az a szép fekvésű temető a görbői domboldalon. A temetőt a zsidó hagyományban az „élők háza” vagy az „öröklét háza” -ként nevezik, de a helyet látva a „békesség háza” kifejezés a leginkább igaz rá.

A temető alapítása az 1700-as évek közepére tehető, és a síremlékeken jól végigkövethető az újkori Magyarország zsidó sírkőkultúrájának evolúciója. A még fellelhető legkorábbi sírkövek az 1800-as évek elejéről valók, megjelenésükben még a korabeli morvaországi hagyományokat mutatják. Ezek főként a temető régebbi, keleti oldalán találhatók, kevésbé időtálló faragott kövekből készültek, rajtuk vésett héber felirattal, és kisebb méretükből adódóan többnyire csak a legszükségesebb információkkal: az elhunyt neve, anyja neve, a zsidó időszámítás szerinti elhalálozás dátuma és a sírkő alján lévő rövidítés (תיניציביה) „Lelke legyen bekötve az élők kötelékébe”.

A későbbi sírkövek mind anyaghasználatukban, mind méretükben fokozatosan eltérnek ettől. A méretek nagyobbak lesznek, időtállóbb anyagból készülnek, rajtuk több felirattal és szimbólumokkal, de a hasonlóság még észrevehető a korábbi sírkövek formavilágával. Az újabb sírokon megjelennek a magyar nevek, az idézetek, az elhunyt személyére és családjára vonatkozó megjegyzésekkel és természetszerűleg a polgári időszámítás dátumai is. A még későbbi, fekete obeliszk műkő síremlékek már a múltszázad eleji általános „modern” sírkőkultúra jegyeit mutatják.

A temető bejárati részén kapott helyet 1947-ben a holokauszt áldozatainak emlékműve a meggyilkolt pincehelyi és környékbeli lakosok neveinek felsorolásával.

A temető alapterületét tekintve Tolna megyében az egyik legnagyobb, és körülbelül 100-150 sírkő található benne. Állapota gondozott, bár a domboldali bozótos terjedése miatt folyamatos odafigyelést igényel. A képek a múlt év végén készültek, de a hely minden évszakban más és más békességet áraszt magából, ezért ha arra járunk, ne mulasszuk el a lehetőségét, hogy egy kis időre magunk is elvonuljunk a világ zajától.

Az elhunytak emlékéből fakadjon áldás!

*

A szerző az OR-ZSE hallgatója, cikkéhez Dr. Balogh István (OR-ZSE Judaisztika Tanszék) nyújtott segítséget.

Források és további olvasmányok:

Hegedűs Gyula: Pincehely nagyközség története és népszokásai (Pincehely, 1987)

Csekő Ernő: Kísértő múlt: a zsidóellenesség irracionális formáinak továbbélése egy tragédiába fordult képviselőválasztás kapcsán. (Pincehely, 1901)

http://regmult.blogspot.com/2017/08/a-pincehely-gorboi-zsido-temeto.html

http://www.csatolna.hu/hu/tolnamegye/muemlek/zsidok.shtml

A szerző képei megtekinthetők és forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók:

https://www.dropbox.com/sh/l7ojsca2jwl9xxu/AACSrdDxS6xGuViR-bH24HFga?dl=0