Az új oligarchák Putyin teremtményei

“Oligarcha szerintem az, aki jelentős vagyonának birtokában feljogosítva érzi magát arra, hogy az ország stratégiai ügyeinek alakításába beleszóljon és ezt meg is tudja tenni. Azok az újgazdagok viszont, akik Putyinnak köszönhetik vagyonosodásukat, erről nem is álmodhatnak. Ők Putyin teremtményei, akik egy pillanatig sem érezhetik úgy, hogy az elnököt ők irányítják. Épp ezért nem számítok arra, hogy majd egy adott pillanatban meg tudnának – vagy akárcsak meg akarnának – ellenzékként szerveződni. Ők oly mértékben kiszolgáltatottak Putyinnak, hogy ezt elképzelhetetlennek tartom.”

Az Sz. Bíró Zoltánnal készített interjú második része.

A budapesti zsidó egyetem, az OR-ZSE nem mindig magas színvonaláról ismert. Moszkvában ez másképpen van?

A budapesti zsidó egyetem színvonalát nem tudom megítélni, de ami a moszkvait illeti, kiváltképp annak 90-es évekbeli teljesítményét, arról csak elismerően nyilatkozhatok. Ezekben az években, amikor kijutottam Moszkvába, teljes évfolyamokat vásároltam meg az egyetem tudományos közleményeiből, amelyek rendkívül magas színvonalúak voltak. A moszkvai intézmény munkatársai szoros kapcsolatot alakítottak ki izraeli egyetemekkel és más judaisztikai központokkal. A 90-es években tehát mindenképpen igen figyelemre méltó szellemi központként működött a moszkvai zsidó egyetem. Hogy ma mi a helyzet, azt nem látom át, mert tevékenységüket az utóbbi években kevésbé követem. Mindehhez azonban azt még hozzátenném, hogy ha valaki ma bemegy egy komolyabb moszkvai vagy szentpétervári könyvesboltba, akkor a judaisztikai és az általános zsidó tematikájú könyvek széles választékával találkozhat. A nyugati nyelvekről lefordított zsidó tematikájú könyvek kínálata jóval nagyobb, mint Magyarországon. Nem beszélve a hazai szerzők munkáiról. Látható tehát, hogy még ez a megcsappant létszámú közösség is egyfelől komoly judaisztikai anyagot képes „előállítani”, másfelől követi és közvetíti a nyugati judaisztika termését.
Én persze elsősorban a történeti anyag iránt érdeklődöm, és mondhatom, a téma elképesztő gazdagságban van jelen a könyvpiacon.

Ez a nagy mennyiség feltételez egy jelentős számú nem zsidó olvasóközönséget is.

Így van. Másfelől azonban azt is meg kell említenem, hogy a hétköznapok szintjén jelen van antiszemitizmus is. Ha valaki a nagy orosz keresőprogramokba beüti a zsidó, zsidóság szavakat, már az első találatok között is szép számmal találhat virtigli antiszemita oldalakat. De ez már a 90-es évek elején is tapasztalható volt, amikor az azokra az évekre jellemző utcai könyves standokon a századforduló antiszemita irodalma fénymásolat vagy primitív utánnyomás formájában széles repertoárban állt az erre éhes olvasók rendelkezésére. Az orosz társadalom egy részében nyilván van egy (nem is mindig lappangó) antiszemitizmus, továbbá egy erőteljesen növekvő, alanyát időről-időre váltogató xenofóbia. Ez utóbbi a két csecsen háború idején a kaukázusiakra irányult, most pedig leginkább a közép-ázsiai vendégmunkásokat veszi célba.

Itt tehát inkább valamiféle iszlámellenességről van szó.

Ebben az esetben talán nem is annyira a felekezeti elem a fontos, hanem az, hogy az időről időre kipécézettek idegenek, nem olyanok, mint mi oroszok, vagy mi szlávok vagyunk. Mindemellett olyanok is akadnak szép számmal, akik továbbra is hisznek abban, hogy Oroszországot a zsidók irányítják, ezért aztán feladatuknak tekintik, hogy rendszeresen adatokat közöljenek a kormány etnikai összetételéről.

Ahogy tudom, az antiszemitizmus a szabadság beköszöntével, a 90-es években lendült föl nagyon erőteljesen.

Igen. Ebben részben szerepet játszott az is, hogy korábban tiltott, az olvasók elől elzárt írásokhoz lehetett hozzájutni. Ennek pedig mindig van valami bódító hatása. Ugyanakkor annak jelét nem láttam, hogy az antiszemitizmus az állami politikában is megmutatkozott volna.

A helyzet hasonlónak tűnik Magyarországon: míg a 90-es években a jobboldali médiumokból ömlött az antiszemitizmus, most ahogy haladunk egy autoriter berendezkedés fel, úgy szorul vissza az antiszemitizmus a jobboldali (túlnyomórészt a kormány által ellenőrzött) fórumokon.

Putyin viszont az első két elnöksége idején sem élt az antiszemitizmus eszközével. Úgy látom, hogy tudatosan távol tartja magát ettől.  Sokan kérdezték már tőlem, hogy a Hodorkovszkij elleni kirakatperben felbukkant-e valamilyen antiszemita elem. Amire mindig azt válaszoltam és most is ezt teszem, hogy ilyet soha nem érzékeltem. És úgy tűnik, hogy Putyin erre a nemzetközi kapcsolatok terén is vigyáz. A szíriai háború kapcsán nincs még egy politikus, aki olyan gyakran fordulna meg Moszkvában, mint Benjamin Netanjahu. Putyin, akit az utóbbi évek bel- és külpolitikája miatt nagyon sok tekintetben lehet élesen bírálni, láthatóan nem akar konfliktusba keveredni Izraellel és látványosan tartózkodik attól, hogy antiszemita húrokat pengessen.

Ez engem is meglep. Tekintve a gazdag antiszemita hagyományokat és az élesen Izrael-ellenes szovjet politikát, honnan ez a nagy barátság?

Ebben szerepet játszhat az az egymillió egykori szovjet állampolgár, aki ma Izraelben él. De főleg az a reálpolitikai felismerés szabhat gátat ennek, hogy Moszkva tudatában van annak, újabb frontokat nem érdemes nyitni, a szíriai helyzet e nélkül is épp elég bonyolult. Figyelemre méltó, hogy noha 2016-tól az oroszok modern légvédelmi rendszereket telepítettek Szíriába, az izraeli vadászgépeket – leszámítva azt a februári incidenst, amikor is a szíriai légvédelem több évtized után le tudott lőni egy izraeli gépet – semmilyen bántódás nem éri, amikor a Hezbollahnak szánt utánpótlást semmisítik meg. Netanjahu gyakori moszkvai látogatásai is nyilván ezzel függhetnek össze.

A cári Oroszországban a zsidóknak értelemszerűen nem volt semmilyen hivatalos képviseletük, de ugyanez volt a helyzet a Szovjetunióban is. Ezért ugyancsak meglepő, hogy most az orosz elnök látványosan barátkozik a Chabad Lubavits mozgalom – nagyon is zsidó külsejű – rabbijaival, akik ott nagyrészt kisajátították maguknak a zsidóság képviseletét.

Ennek az oka számomra is rejtély. A kérdés első felére visszatérve: a múlt századfordulón a birodalom ötmilliós zsidóságának mindössze másfél százaléka tekintette az oroszt anyanyelvének és mintegy negyedük tudott csak valamennyire oroszul. A zsidó lakosság háromnegyede a XIX. század végén még jiddisül beszélt és egyáltalán nem ismerte a többség nyelvét. Ez már önmagában is olyan korlát volt – túl a kormányzat zsidókat sújtó intézkedésein –, amely rendkívül megnehezítette a zsidóság érdekeinek hatékony képviseletét.

A ma Oroszországban maradt zsidókra már nem olyan jellemző a forradalmi szellem és úgy tűnik, megjelent körükben valamiféle újfajta lojalitás.

Valószínűleg ez azzal függhet össze, hogy az Oroszországban maradó zsidóság jelentős része – képzettsége, tájékozottsága és kapcsolatai révén – inkább nyertese, mintsem vesztese volt a 90-es évek politikai és gazdasági átalakulásának. Az akkor megszerzett tulajdon védelmét és a kedvező helyzet fenntartását pedig a hatalommal való együttműködésben láthatta. Az új keletű lojalitást leginkább ezzel magyaráznám. Meg azzal, hogy a zsidóság a hitélete gyakorlásának szabadságát és biztonságát is az államtól várta el, és ebben alapjában véve eddig még nem is csalatkozott. Ez azonban nem jelenti azt – ahogy erre már az interjú elején is utaltam –, hogy a zsidóság egésze lenne lojális a putyini rendszer iránt. Bizonyos kérdésekben elfogadja és elismeri annak működését, illetve teljesítményét, míg más vonatkozásokban kritikusan ítéli meg.

Mint tudjuk, a Jelcin korszakban a hirtelen felemelkedett oligarchák első nemzedéke jelentős részben zsidó volt.

Volt is a 90-es években egy olyan kifejezés, amit annak érzékeltetésére használtak, hogy ilyen rövid idő alatt milyen kevés ember kezébe került az ország. Annak mintájára, ahogy a XVII. században használták az uralmi forma leírására a „szemibojarscsina” („a hét bojár uralma”) kifejezést, ugyanúgy megalkották annak jelcini korszakra jellemző megfelelőjét, a „szemibankirscsiná”-t, vagyis „a hét bankár uralma” fordulatot. A 90-es évek közvéleménye pontosan tudta és számon tartotta, hogy a hét bankár közül csak egy nem volt zsidó.  Annak ellenére, hogy ez a kifejezés közszájon forgott és annak tartalma közismert volt, az mégsem keltett antiszemita hullámokat.  Valószínűleg azért nem, mert a nyugat felé közeledő jelcini Oroszországban ennek a hatalom részéről nem volt semmiféle hátszele. És annak sem látom jelét, hogy ez másképp lenne Putyin idején. Az üzleti elit körében ma is ott van a zsidóság, de az államhatalom ebben nem lát semmiféle kockázatot vagy természetellenes dolgot.

Nyilván, de ez már nem olyan látványos, mint a 90-es években.

A 90-es évek második felében Jelcin kétségtelenül foglyává vált annak a korai privatizáció révén meggazdagodott tulajdonosi elitnek, amely igényt tartott arra, hogy a háttérből meghatározza az orosz bel- és külpolitika stratégiai irányait és ezért joggal nevezhetjük őket oligarcháknak.  A putyini etatista fordulat után azonban az oligarchák megtanulhatták, hogy a politikában hallgass a nevük. Épp ezért az üzleti elit második nemzedékének tagjait, vagyis azokat, akiket Putyin emelt föl és tett gazdaggá, én már nem is nevezném oligarcháknak, mert az oligarcha szerintem az, aki jelentős vagyonának birtokában feljogosítva érzi magát arra, hogy az ország stratégiai ügyeinek alakításába beleszóljon és ezt meg is tudja tenni. Azok az újgazdagok viszont, akik Putyinnak köszönhetik vagyonosodásukat, erről nem is álmodhatnak. Ők Putyin teremtményei, akik egy pillanatig sem érezhetik úgy, hogy az elnököt ők irányítják. Épp ezért nem számítok arra, hogy majd egy adott pillanatban meg tudnának – vagy akárcsak meg akarnának – ellenzékként szerveződni. Ők oly mértékben kiszolgáltatottak Putyinnak, hogy ezt elképzelhetetlennek tartom.

Az oligarchák első nemzedéke eltűnt?

Részben megmaradtak. A maiak közül nagyjából be lehet azonosítani azokat, akik a 90-es években szerezték a vagyonukat. De ők lemondtak a politikacsinálás ambíciójáról, mert belátták, hogy ha nem ezt teszik, akkor Hodorkovszkij sorsára jutnak. Ilyen lojális ember például Abramovics, aki Putyin első két elnöksége idején Jakutföld kormányzója volt. Az első nemzedék megmaradt tagjai mellé Putyin „felemelt” egy olyan újabb csoportot, amelynek tagjait a hozzá való feltétlen hűség jellemez. Köztük is akadnak zsidók, de már korántsem olyan domináns arányban, mint a jelcini években. Már csak azért is így alakult ez, mert Putyin környezetét jelentős részben egykori titkosszolgálati emberek alkotják.

Az interjú első része itt olvasható.