Az ENSZ Közgyűlése határozatban ítélte el a Holokauszt tagadását

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Holokauszt, Történelem

Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön határozatot fogadott el, amelyben megerősítette elkötelezettségét a holokauszt tagadása vagy történetének eltorzítása ellenében.

Gilad Erdan, Izrael ENSZ-képviselője felszólal a közgyűlésen

A határozatot a Wannsee-i konferencia 80 évfordulóján fogadták el, amelyen a „Zsidókérdés végső megoldásának” megvalósítását vitatták meg és koordinálták a náci Németország illetékesei.

Ez a második állásfoglalás, amelyet Izrael kezdeményezésére fogadott el az ENSZ közgyűlése 1948 óta.

Az állásfoglalás az ENSZ Alapokmányának újbóli megerősítésével kezdődik, és hivatkozik a második világháború befejezésének 75. és a Wannsee-i Konferencia 80. évfordulójára, miközben „mély aggodalmának ad hangot amiatt, hogy számos erőszakos cselekedet büntetlen marad.

“A holokauszt, amelynek következtében 6 millió zsidót – a zsidó nép egyharmadát – gyilkolták meg, köztük 1,5 millió gyermeket, emellett több millió más nemzetiségű, kisebbségbeli személyt öltek meg, örök figyelmeztetés minden ember számára, hová vezet a gyűlölet, a fanatizmus, a rasszizmus és az előítéletek” – erősíti meg az állásfoglalás.

A holokauszt tagadása a határozat szerint „olyan beszéd vagy propaganda, amely tagadja a történelmi valóságot, a zsidók – a második világháború alatt a nácik és bűntársaik által elkövetett – kiirtásának tényét vagy mértékét”.

Ide tartozik minden olyan állítás, amely szerint a holokauszt nem történt meg, amely tagadja a pusztítás fő mechanizmusainak (gázkamrák, tömeges agyonlövés, éheztetés és kínzás) alkalmazását. Ide tartozik mindezek nyilvános tagadása vagy kétségbe vonása, ideértve a népirtás szándékosságát is – folytatja az állásfoglalás.

Hozzáteszi, hogy a holokauszt tagadása annak különböző formáiban az antiszemitizmus egyik megnyilvánulása.

Gilad Erdan Izrael ENSZ-képviselője leszögezte, hogy az iráni rezsim jelenleg is nyíltan tagadja a holokausztot, és ma is a zsidók elpusztításával fenyeget. Hozzátette, hogy a közösségi média is komoly szerepet játszik a holokauszt  eltorzításában.

“Ahogy a túlélők száma fogyatkozik, a fiatal generáció a közösségi hálózatokból szerzi információit, így sokszor kételkedik a valóságban, és hajlamos hinni a csalóknak. A médiaóriások nem maradhatnak közönyösek a platformjaikon terjesztett gyűlöletkeltéssel szemben” – mondta Erdan.

Erdan meghívott öt holokauszt-túlélőt, valamint a Pfizer vezérigazgatóját, Albert Bourlát, aki szintén túlélők fia, hogy legyenek jelen a közgyűlésen.

Lengyelország ENSZ-képviselete a Twitteren méltatta az állásfoglalást. Ami azért figyelemre méltó, mert Izrael és Lengyelország között feszült a viszony, a Holokausztért viselt felelősség eltérő megítélése miatt.

“Az ENSZ Közgyűlése nemrég fogadott el egy határozatot a holokauszt tagadásáról” – írta közleményében a lengyel misszió. “Lengyelország teljes mértékben és határozottan támogatja ezt az időszerű és nagyon szükséges kezdeményezést. Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az igazságot a holokausztról, harcoljunk annak tagadása, a történelem eltorzítása ellen, és oktassuk a jövő generációit.”

jpost.com

 

Címkék:ENSZ-közgyűlés, Gilad Erdan, Holokauszt-tagadás

[popup][/popup]