Az elhallgatott ózdi pogrom

Zsidóellenes támadások Ózdon 1946 februárjában

A második világháború után az ország számos területén támadták meg a holokausztot túlélő, a táborokból, munkaszolgálatból hazatérő zsidóságot. Több helyen, például Budapesten, Kaposváron és Debrecenben alaptalanul gyilkosságokkal gyanúsították őket, és terjesztették róluk a kitalált vérvádas rémtörténeteket. A budapesti Nemzeti Színházban G. B. Shaw Szent Johanna című darabja közben 1945 decemberében több alkalommal botrány tört ki a zsidóellenes szövegek elhangzása közben, ami az egyik előadás után verekedésbe is torkollott, és az utcán is folytatódott.

Az országban más helyeken is tettlegességekbe, randalírozásokba torkolltak az események, többek között Kunmadarason, ahol három embert meg is gyilkoltak. Két embert lincselt meg a tömeg Miskolcon is, ahol a felelősségre vonás is elmaradt. A szintén Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon is felszínre kerültek a zsidóellenes indulatok, már 1946 elején, megelőzve a kunmadarasi és miskolci eseteket.

A jelentős vasiparral rendelkező Ózdon és környékén több mint 1000 zsidó élt a második világháború idején. A zsidótörvények mellett a szélsőjobboldal megerősödése következtében ekkoriban itt is folyamatosak voltak az atrocitások, és itt is egyre több férfit vittek el munkaszolgálatosnak. Ózdon 1944-ben gettót állítottak fel, ahonnan legtöbb ember számára egyenes út vezetett a haláltáborokba… A helyi izraelitáknak csupán tíz százaléka tért haza 1945-ben, akik házaikat, üzleteiket teljesen kifosztva találták. Ők azonban ismét próbálták újrakezdeni életüket; üzleteket, kereskedéseket nyitottak, kiváltották iparengedélyüket.

Még alig tudtak azonban felocsúdni a holokauszt rémségeiből, amikor 1946. február 23-án újabb atrocitásokat kellett elszenvedniük. Ezen szombati nap reggelén ájultan találták Antalköz Józsefet, az üzemi bizottság előző nap megválasztott kommunista elnökét, aki rendkívüli népszerűségnek örvendett a környéken. A hír gyorsan terjedt, és egy mintegy 3000 fős spontán népgyűlés alakult ki, ahol a tettesek felelősségre vonását követelték. A tömeg hangulatát egy zsidó származású rendőr főhadnagy, Várkonyi (született Weinberger) László próbálta csitítani, akinek egyre több és több antiszemita bekiabálást kellett elviselnie, majd elszabadult a pokol. A tömeg rátámadt Várkonyira, akit csak nagy nehézségek árán sikerült kimenteni a felbőszült emberek karmaiból.

A zsidóellenes bujtogatások hatására, a tömegből 80-100 ember megindult a helyi zsinagóga felé, ahol – szombat lévén – éppen istentiszteletet tartottak. A gyárból szerzett vasszerszámokkal benyomták az ajtót, mire a bent lévők nagy része ajtókon-ablakokon át menekült.

Ezután mintegy háromszáz fő a település – Gyújtó néven ismert – kereskedelmi negyedébe rohant. A zsidók boltjainak kirakatát betörték, a zsidók lakását feldúlták, a berendezést összetörték, az ingóságokat szétrabolták, az áruk döntő részét a földre szórták, egy részét ellopták és a környékbeli falvakban árusították. Közben a hazaérkezett deportáltak segélyezésére szolgáló, a Nemzetközi Vöröskereszt által fenntartott raktárt is kifosztották, a szombat délre elkészített közkonyhai ebédet is tönkretették. Az izraelita családok a településrész feletti hegyen át menekültek el, míg mások lakásuk padlásán, pincékben, a kertek alján rejtőztek el, míg véget nem ért a lázongás. Számos embert, többek között Roth Adolfot, Klein Bélát és Fecher Ernőt tettleg is bántalmazták, Grün Ármint terhes felesége előtt ütötték le kalapáccsal.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy ezúttal is akadtak jóérzésű keresztények, akik segítették zsidó ismerőseiket. Schwarcz László szabómester vallomásában erről is beszámol, amit a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájában február 28-án jegyzőkönyvben rögzítettek. Elmondása szerint többen figyelmeztették és értesítették nem zsidó ismerősei közül, hogy mi történik, és életét is végül az egyik ittas támadónak köszönhette, aki nem engedte, hogy kihurcolják az utcára és bántalmazzák.

A pogrom másnapján, február 24-én a rendőrség 46 embert vett őrizetbe, emellett 9 személyt internáltak, akiknek a múltbeli magatartásáról is terhelő adatok voltak a rendőrség birtokában. Nemsokára azonban mindannyiukat szabadon engedték, és ketten közülük hamarosan már egy másik bűnügyben kerültek a bíróság elé. Az egyik kirabolt kereskedőnek a helyi rendőrök azt mondták, hogy ne tegyen feljelentést, és örüljön, hogy túlélte az üldöztetéseket. Számos zsidó családnak ez jelentette az utolsó cseppet a pohárban, és az események után szinte menekülve költöztek el a környékről.

Weinberger Veronika is így gondolta ezt a munkatáborból hazatérve: „Hazajöttünk, és kezdtük a keserves újrakezdést. De még ezzel se fejeződött be! Ózdon egy formális pogrom volt. (…) A bútorok huzatát felhasogatták, hogy nincs-e ott arany. Szétverték még azt a semmit is, ami maradt. És akkor volt az, hogy az egyik bátyám rögtön elindult, azt mondta, elég. A másik bátyám azt mondta, hogy ő most fölmegy Pestre, és menjek vele. Én az Imre húgával voltam együtt lágerban. Az unokatestvéremnek a nagyszülei Jolsván laktak, és az ő gyerekei ott voltak Jolsván, és egy alkalommal együtt elmentünk Jolsvára, ezeket a gyerekeket, akik ott megmaradtak, meglátogatni, és akkor megismerkedtünk. Nem volt szó szerelemről. De én akkor azt mondtam, két eset van. Vagy férjhez megyek, vagy megyek a bátyámmal Izraelbe. Egyedül Ózdon és Magyarországon semmi esetre nem maradok. És úgy is történt, férjhez mentem.”

Ózdon és környékén csupán néhány zsidó család maradt, akik idővel szinte majdnem mindannyian elköltöztek. A pogromról többé szinte egy szó sem esett Ózdon, a település hallgatásba burkolózott. A miértekre ma is keressük a választ…

Az antiszemita pogromban az alábbi zsidó személyeket bántalmazták, rabolták ki:

• Eckstein (névváltoztatás után Erdős) Tibor (született 1909, meghalt 1983, szülei: Eckstein Ármin, Kóhn Julianna)
• Fecher Ernő (született 1905, szülei: Fecher Dávid, Ungár Janka)
• Fried Imre
• Goldsmann József
• Goldstein (névváltoztatás után Gerő) Béla (született 1890, szülei: Goldstein Ábrahám, Weisz Mária)
• Groszmann Henrikné született Goldberger Erzsébet (született 1900, szülei: Goldberger Vilmos, Klein Janka)
• Groszmann Péter
• Grün Ármin
• dr. Kiss Endréné született Goldberger Sarolta (született 1896, meghalt 1984, szülei: Goldberger Vilmos, Klein Janka)
• Klein Béla (született 1927, szülei: Klein Dávid Dezső, Schwarcz Teréz)
• Lefkovits Andor (született 1904, anyja: Weisz Eszter, felesége Fried Irén)
• Roth Adolf
• Schreiber Nándor
• Schwarcz László (született 1918, meghalt 1991, szülei: Schwarcz Dávid, Danczinger Malvin)
• Singer Gyula
• Ungerleider Erzsébet (született 1921, szülei: Ungerleider Jenő, Goldberger Lídia)
• Ungerleider István (született 1913, szülei: Ungerleider Jenő, Goldberger Lídia)
• Weinberger Géza (született 1905, szülei: Weinberger Bernát, Freimann Janka)
• Weinberger Jenő
• Weinberger (névváltoztatás után Várkonyi) László (született 1917, meghalt 2002, anyja: Ádler Hilda)

Kérjük, hogy aki információval rendelkezik az érintett személyekről, családjaikról, történetükről, keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: [email protected], [email protected]

Célunk, hogy az elhallgatott ózdi pogromról, továbbá az Ózd környéki zsidóságról egy hiánypótló könyvet készítsünk el, melyhez szintén várjuk bárminemű támogatásaikat, emlékeiket, dokumentumaikat a fent megadott e-mail-címeken.

A cikk a szerző, dr. Nagy Péter, valamint dr. Erdős Bence együttműködésének eredményeként született.

Források: Foltyn Pál magángyűjteménye; Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár; Központi szervek; Magyar Izraeliták Országos Irodája iratai, TC/34. doboz