Az asszony, aki egy életen át kereste a lányát

Írta: Szombat - Rovat: Holokauszt, Történelem

Dena Morris és Jean Gearhart tudták, hogy volt egy nővérük, de nem tudhatták, hogy él-e még.

Az egyetlen megmardt fénykép Dora Rapoportról és később eltűnt kislányáról (Képek forrása: My heritage)

A történetről tudósító Washington Post nagyon hézagosan adagolja az információkat. A cikkíró úgy tudja, hogy Dora Rapaport – a dokumentumok szerint – lágerben szülte meg a legnagyobbik gyermekét, Evát, de hónapokkal később a nácik elvették tőle. Elmondása szerint Rapaport szemtanúja volt annak, hogy a család elpusztult a gázkamrában. Ő túlélte a háborút, és Ausztriában találkozott ugyancsak túlélő férjével, akivel – két leányuk (Dena és Jean) társaságában 1949-ben kivándoroltak Amerikába, ahol az Ohio állambeli Cantonban telepedtek le. Zsidóságukat titkolták, anyjuk azonban nem felejtette el a legnagyobb gyermekét.

Egész életében makacsul kereste Evát, de sikertelenül. Lányai szerint birtokában volt egy kettejükről készült fénykép, amit gyakran dédelgetett. „Egész életét gyermekének keresésével töltötte, ami mentálisan erősen megviselte” – mondja anyjáról a most 73 éves Dena. Dora számos alkalommal járt németországi árvaházakban, információ után kutatva.

Anyjuk halála előtt, 1998-ban Dena és Jean ígéretet tettek, hogy folytatják a kutatást. Halálozási jegyzőkönyveket és online adatbázisokat tanulmányoztak, és a Vöröskereszttel is fölvették a kapcsolatot. Ám egészen múlt év tavaszáig nem jártak sikerrel.

Korábban DNS tesztet végeztek rajtuk, és áprilisban emailt kaptak a MyHeritage családfa kutató online közösségtől, hogy rokonságban állnak egy angliai nővel, aki föltehetően az unokahúguk. Az óceán túloldalán az 53 éves Clare Reay kapott hasonló tartalmú értesítést. Először hitetlenkedve fogadta a hírt, mivel édesanyja Evelyn Reay semmit sem tudott saját gyermekkoráról vagy származásáról. Csak egy megviselt dokumentum tanúskodott arról, hogy Chava néven jött a világra Bergen-Belsenben.

Dora Rapaport útlevele 1948-ból

Születése napja sem volt ismeretes. Hétéves korában egy izraeli árvaházból fogadta örökbe egy angliai házaspár. Ő maga 2014-ben rákban bekövetkezett haláláig úgy hitte, hogy családja odaveszett a Holokausztban. Ezért Clare Reay és lehetséges nagynénjei is óvatosan kezelték a bíztató DNS eredményeket.

A kétségeket családi fényképek oszlatták el. Dora és feltételezett leánya nem csupán fizikai valóságukban hasonlítottak, hanem természetüket tekintve is. Dora Rapaport életvidám és elbűvölő személyiség volt, szerette a szép dolgokat, a táncot. Ahogyan jellemezte: „Nem főzött jól. A háztartással nem igazán törődött, de olyasvalaki volt, akinek állandóan a közelében akartál lenni. Szórakoztató egyéniség volt.”

Dena Morris, Jean Gearhart és Clare Reay számos telefonbeszélgetését és levélváltását követően egy “Today” show műsor keretében találkoztak – a Zoom közvetítésével, 2020 júniusában. Ezt követően találkoztak a többi családtagok: Reay három testvére és azok gyermekei, illetve Morris és Gearhart öccsével és az ő leszármazottaikkal.

A pandémia itt is beleszólt az eseményekbe, de végül ez év november 13-án Reay és férje Angliából Ohióba érkeztek, és létrejött a nagy, immár személyes találkozás. Több mint 75 év után a leszármazottak egymásra találtak. Dena Morris azt mondta: „Azt remélem, és az a kívánságom, hogy odafönn anyám és nővérem is megtalálják egymást.”

A két nővér találkozása unokahúgukkal

Washington Post – Bassa László

támogatás
Pop up banner

Címkék:DNS, szétszakadt család

[popup][/popup]