Jud Süss (1698 -1738) neve minden bizonnyal ismeretes az olvasó előtt, akár Wilhelm Hauff vagy Lion Feuchtwanger írásaiból, akár a náci Veit Harlan gyűlöletébresztő filmjéből.

Az oppenheimi Joseph Süss élete utolsó éveiben tanácsosként működött Carl Alexander württembergi herceg udvarában. Az uralkodó kegyeit elnyerő zsidó pénzember prototípusát, „a jó király gonosz tanácsadóját” a herceg halála után irigyei, a württembergi titkos tanácsosok azonnal börtönbe vetették. Tizenegy hónappal később, látványos módon kivégezték és a holttest hosszú ideig vasketrecben függött, mindenki szeme láttára.

Az udvari tanácsos történetéről nagyszámú írás született, de az alábbi az egyetlen, mely zsidó szemtanú tollából származik. Ennek eredeti változata 1993-ban, egy gyűjtőtől került az író és történész Hellmut G. Haasis kezébe, aki erről később másolatot küldött Yáir Mintzker történésznek. Mintzker a dokumentum rabbinikus héber-német keveréknyelvét ivritre „simította” és a Háárec c. lap irodalmi mellékletében, 2013. március 8-án közzétette. Joseph Süss-t, közvetlenül a kivégzés előtt a börtönben néhány hitsorsosa is meglátogatta. Feltehető, hogy a megrázó dokumentumot egyikük, Salomon Schächter írta, Joseph Süss sugallata szerint.

 

Az áldott emlékű Joseph Süss halálának története

Tudni illik, hogy volt Stuttgartban, Württemberg országában egy ember, akit erős akarata és büszkesége, gazdagsága és bölcsessége nagyon magasra emelt. Ezt az embert Joseph Süssnek hívták. Süss tanácsos volt Carl Alexander hercegnél, akinél rangban napról napra erősödött. Egy napon meghalt az említett herceg, és még azon az éjszakán Süsst királyi parancsra letartóztatták, vasra verték és tizenegy hónapra Asperg erős várába zárták, melyet katonák őriznek. Süssről az egész világ hallott, ugyancsak az Úrral szemben, áldott legyen, és az emberekkel szemben elkövetett vétkeiről. De mivel elérkezett perének ideje, és az élők sorából való távozása, kötelességünk szólni róla az egész világ előtt, és nevét hirdetni Izrael fiainak gyülekezetei előtt. A szent ember, Joseph Süss, az áldott emlékű Jiszászhár Süsskind Oppenheim fia, aki a lelkét adta Isten nevének megszenteléséért, és akinek a lelke az Édenkertben nyugszik örökkön örökké, együtt a többi igaz emberével, és az igaz megtérők lelkével, ámen és ámen. Annak köszönhetően, hogy teljes hitben halt meg, amennyiben őszintén megbánta vétkeit, nem is élhet bennünk semmiféle gyanú iránta, se a többi izraelita emberben, egészen a Messiás eljöveteléig.

ELŐSZÖR, attól kezdve, hogy Joseph Süss az Asperg várának börtönébe került, a ח”תצ év[1] újéve óta, a per napjáig csak kenyéren és vízen élt. MÁSODSZOR, minden nap böjtölt,[2] csak este evett valamit, azon kívül minden héten két vagy három teljes böjtnapot tartott. Az elmúlt pészáchkor az említett csak kenyeret fogyasztott, vizet és retket. Mindennek okát a tökéletes cádik csak a halála előtt árulta el, bár ezt minden gondolkodó ember megértheti. Ahogyan a börtönben viselkedett, az szinte hihetetlen! Végül szerdán, svát hónap kilencedik napján, ח”תצ évben, Süsst, kétszáz katona őrizetében, töltött fegyverekkel, kivont szuronnyal, Stuttgart városába vitték, körülötte csődület, sok ember, akár a homok a tenger fövenyén. Stuttgartban Süsst a piactéri Herrenhaus-ba zárták, ugyanoda, ahova a bűnözőket szokás zárni. Húsz őr, azon kívül tisztek vigyáztak rá. Már a menet is, a városon keresztül a börtönig, olyan volt, mint egy kivégzés. Ezen a napon nem kért ételt, se italt, csak teát. Pénteken mondták ki a halálos ítéletet, épp a szent párásá előestéjén, amely a be-sláh.[3] És ezután papok látogatták meg a börtönben, akik megpróbálták megingatni őt a hitében. Erre a szent Joseph Süss, emléke legyen áldott, térdre borult és karjait a magasba emelte, és emelt hangon így szólt: „Uraim, tudom, mit kívántok tőlem, azt kérem, kíméljetek meg ettől és menjetek haza. Nem maradt sok időm, hogy megbéküljek áldott Istenemmel, áldott legyen a neve, ne zavarjátok meg a nyugalmamat.” Így is lett. Múlt vasárnap Joseph Süss imakönyvet és egyéb könyveket kért és kapott. Köztük Rabbi Michels imakönyvét, az áldott Istenhez szóló könyörgéssel, éjfél utáni imádságot és a nagy konfessziót.[4]

Imádkozás után Joseph Süss látni kívánta Rabbi Mordecháj Schluss-t, és más zsidót, és a királyi méltóság ezt a kívánságát is teljesítette. Rabbi Mordecháj eljött hozzá, és amikor Joseph Süss meglátta őt, a keblére borult és hangos zokogásban tört ki, de aztán sietve azt mondta az említett Rabbi Mordechájnak, hogy kevés az idő, hogy hiábavaló dolgokkal foglalkozzon, most az Örökkévalóra kell gondolnia, legyen áldott, és meg kell bánnia a vétkeit. Azt nem mondhatom el, hogy ezután miről beszéltek ők ketten. Igazából nincs ahhoz elég toll és tinta, hogy leírhassam a világból való távozását. Nehéz szavakat találnom a nagy fájdalom miatt. Való igaz, hogy a világban már rég nem akadt olyan szent ember, mint Süss. Utolsó kívánságának tanúi voltak a titkár, és mások, és én, és Rabbi Mordecháj Schluss, és egyéb alacsonyabb rangú tisztek. Mind, aki jelen volt a szobában, aláírta a nevét, Süss-t megtiszteltve. Erre azért volt szükség, mert a szent ember egész vagyonából csak háromezer birodalmi tallér maradt. Ebből adott valamennyit a papoknak, de nagy részét a zsidó gyülekezetnek szánta, Tóratanulás céljából, és azért, hogy mécsest gyújtsanak az emlékére egy álló éven keresztül. Röviden szólva, nem feledkezett meg az édesanyjáról, se a testvéreiről és a sógoráról.

Süss az utolsó pillanatig megőrizte bölcsességét, és azt kérte Rabbi Mordecháj Schluss-tól, hogy írjon minden szent közösségnek, nehogy megbélyegezzék lelkének emlékét azzal, hogy Isten őrizz, valamilyen gonosztettel gyanúsítanák, hanem hirdessék az egész világ előtt, hogy Isten nevének, áldott legyen, szentségéért halt meg. Ő mindig ügyelt arra, hogy ne essen egy zsidónak se bántódása, és Isten segítségével, ilyen eset valóban nem is történt. Amikor a lelkét kiadta, a Smá Jiszráel imádság szavai voltak az ajkán. A vérpadra ötvenkét létrafok vezetett, és ahogy oda felmászott, minden létrafokon ezt mondta: Ádonáj hu há-Elohim.[5] Bárcsak elmondhatnák az ő dicséretét. A szent cádik, az áldott emlékű Joseph Süss, a halála előtt, tiszta szívvel utasított minket, hogy írjuk meg és közösségeinket figyelmeztessük a gőg vétkére, hogy az Örökkévaló, Isten segítségével életben tartsa Izráel népét, a Megváltó eljöveteléig.