Auschwitzot azért nem bombázták, mert a világot kevéssé érdekelte a zsidók sorsa

1943. március 5-én a brit légierő bombatámadást intézett a Krupp művek esseni gyártelepe ellen, és megsemmisítette azt. A tüzérségi gyújtószerkezeteket gyártó egységet ezután Lengyelországba, az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba telepítették, ami távolabb esett a szövetséges légibázisoktól. A lépés mellett szólt a rabszolga munkaerő elérhetősége is.

A berendezések Auschwitzba történő szállítása során a szerelvényt támadás érte, a Krupp berendezések tönkrementek, és a gyárat a Weischel Union Metallwerke vette át. Föladata havi félmillió gyújtószerkezet előállítása volt.

Az Union lőszergyárról 1996-ban jelent meg Lore Shelley “The Union Kommando at Auschwitz,” c. könyve, 36 egykori ottani munkás visszaemlékezése alapján. A könyvben az 1944. október 7-i Sonderkommando-lázadásról is szó esik. Ennek során az Union üzeméből becsempészett robbanóanyaggal röpítettek a levegőbe egy krematóriumot.

Az Unionban kétezer rab dolgozott, főleg fiatal zsidó nők, tizenkét órás nappali ill. éjszakai műszakban. A nyomorúságosan öltözött nők messziről, gyalog jártak munkába és mentek vissza a szállásra; később közelebb telepítették őket.

Az, hogy a szövetségesek bombázhatták volna-e, illetve hogy miért nem bombázták a lágerbe vezető vasútvonalakat – a Holokauszt régóta vitatott kérdése, amivel a nemrég a PBS csatornán vetített a The US and the Holocaust c. dokumentumfilm sorozat harmadik része is foglalkozik.

A halálgyár 1944-ben is teljes kapacitással működött, bár már nyilvánvalóvá vált, hogy a hadiszerencse nem kedvez a náciknak és szövetségeseiknek. 1944-ben a gázkamrákban naponta 15 ezren pusztultak el, akiket krematóriumokban égettek el – főleg magyar zsidókat .

Felismerve, hogy a zsidóság egy részét meg lehetne menteni, amerikai és az akkori Brit Palesztina zsidó vezetői sürgették, hogy a szövetségesek bombázzák a vasútvonalakat. Sikertelenül.

Az egyik ellenvetés, hogy Auschwitz távol esik, nyilván nem állta meg a helyét. A szintetikus gumit és folyékony üzemanyagot előállító közeli IG Farben műveket amerikai és angol gépek többször is bombázták. A másik ellenérv – hogy a vonalakat gyorsan újjá lehet építeni, vagy az, hogy táborlakók eshetnek a támadás áldozatául – ugyancsak nem volt meggyőző. A helyreállítás lassú folyamat lett volna és a támadások nem veszélyeztették volna a foglyok életét.

Az egyetlen komoly érv – hogy a bombatámadás elvonja a légierőt a katonai célpontokról, ezzel hátráltatja a mielőbbi győzelmet – fölveti a kérdést: volt a szövetségeseknek tudomásuk az Unionról? Ugyanis egészen 1944 közepéig az Auschwitzról szóló szövetséges jelentések Union (Krupp) művekre hivatkoztak. És az elég fontos volt ahhoz, hogy egyszer korábban bombatámadást intézzenek ellene.

Akkor végül is miért nem bombázták Auschwitzot? A Jad Vasem válasza a szomorú igazság: azért, mert a szövetségesek nem akarták annyira megmenteni a zsidókat, mint a németek elpusztítani őket.

Algemeiner – Bassa László