Aki fekélynek tekintette, aztán mentette a zsidókat I.

Valdemar Langlet, az antiszemita

Valdemar Langlet neve – Raoul Wallenbergé után – a legismertebb svéd név azok számára, akik az 1944-45-ös budapesti embermentések történetétével valamennyire tisztában vannak. Langlet a svéd vöröskereszt vezetőjeként, feleségével együtt rendkívül aktívan vett részt az üldözöttek mentésében. Halála után megkapta a Népek Igaza kitüntetést.

Előélete nem különösebben ismert. Langlet, a világutazó 1932-től Budapesten élt és dolgozott, mint újságíró, illetve a Pázmány Péter Tudományegyetem  svéd nyelvi lektora.

Lelkében mély rokonszenv ébredt a hányatott sorsú Magyarország iránt, ezért is írta meg svédül az országról szóló könyvét, melyet valamivel később egy bizonyos dr. Barnard Balogh fordított angolra. (Valdemar Langlet: On horseback through Hungary. Hutchinson & Co. London. 1935.)

A könyv szerzője, aki kitűnően megtanult magyarul, mélyen azonosul a korszak domináns magyar felfogásával, a trianoni csapást elszenvedett, ártatlan áldozat önképével, noha nem veszti el teljesen reálpolitikai érzékét és szkepticizmusát.

A könyvön végigvonul a parasztromantika, az árvalányhajas legények, szépséges Ibolyka, puszta és délibáb. Emellett azonban kritikai érzéke sem hagyja el: érzékeli a társadalmi feszültségeket, noha inkább csak az arisztokráciának szól be, viszont rokonszenvezik a könyv írása idején regnáló Gömbös kormánnyal, és el van ragadtatva Horthy Miklóstól, valamint csodálatos feleségétől.

Egyáltalán nem idegen tőle némi 20. századi völkisch ideológia: a parasztok idealizálása, az erőskezű vezető tisztelete – és a zsidók iránti mélységes ellenszenv. Könyvében többször is felbukkannak a zsidók, mielőtt külön fejezetet szentel nekik, „a magyar társadalom eme legfontosabb elemének.”

 

Az alábbiakban „A zsidók” c. fejezetből olvashatnak néhány részletet. A szerzőben jól kivehetően birkózik a zsigeri ellenszenv és a józan ész, melynek párharcában hol az egyik, hol a másik látszik felülkerekedni. Néha egyetlen mondaton belül is ellentmond önmagának.

A magyarra eddig le nem fordított szöveget nem azért tesszük közzé, hogy az önfeláldozó embermentő emlékét besározzuk. Sokkal inkább azért, hogy érzékeltessük a 30-as évek légkörét, és hogy bemutassuk, mekkora utat volt járt be valaki, amíg szembefordult azokkal, akikhez tíz évvel korábban még annyira közel állt.

Valdemar Langlet 1944-45-ös emlékeit is megírta, melyet a közelmúltban angol nyelvre is lefordítottak. (Reign of Terror. The Budapest Memoir of Valdemar Langlet. All Frontline Books, 188 pages, Published: 12 November 2012)

***

„A befolyást a vagyon, a gazdagság határozza meg. A képesség, hasznot húzni az állam és a nagyközönség rovására, elszántan gyűjteni a vagyont minden lehetséges módon – ma ez a legjobb módja Magyarországon a befolyás- és a hatalomszerzésének. Mindenekelőtt a zsidók azok, akik ezt a képességet birtokolják, és én még egy magyarral sem találkoztam, arisztokratával vagy mással, aki ne a zsidókat okolta volna az ország minden bajáért.”

…

„Ha keresztények kérdezik, mi a mai egészségtelen helyzet oka, kétféle választ kaphatunk. Amennyiben a válaszoló nem ért egyet a Bethlen kormány politikájával, a válasz így szól: a problémák oka a kormány. A többiek – és ők vannak többségben – azt mondják: a problémák okai a zsidók. Nincs még egy ország Európában, talán csak Németország kivétel, ahol az antiszemitizmus ilyen nyíltan kifejeződhet. Ha valaki úgy gondolja, hogy meglátogat egy drága gyógyhelyet, biztos lesz a környezetében, aki figyelmezteti, hogy ne tegye, mert ’az tele lesz zsidókkal’.

A vidékiek Budapestet Judapestnek nevezik, mert New York után a legnagyobb izraelita népesség él itt, negyedmillió ember. És az a legrosszabb dolog – mondják –, hogy mindegyik zsidó magyarul beszél, a mi zsidóink nem gettó zsidók. Budapesten nincs gettó, a zsidó boltok összekeveredtek a keresztény boltokkal, szétszóródva a városban. Általában Magyarországon a boltok cégére alapján lehetetlen meghatározni, mely üzletek tulajdonosa zsidó. Ha valaki valamelyik zsidó ünnepen tesz egy sétát Budapest legelegánsabb negyedében, megállapíthatja, hogy alig van olyan üzlet, amely ekkor nyitva van. Ráadásul a legnagyobb birtokokat, ipari és kereskedelmi vállalatokat általában a zsidók ellenőrzik.

Mindez hátrányára válik az országnak? Minden elfogulatlan ember igenlő választ ad erre a kérdésre. Úgy tűnik első látásra, hogy a zsidók kezén lévő birtokok jobb termést és nagyobb jövedelmet hoznak, mint amikor a mágnások kezében voltak. Ám azt a tényt, hogy a magyar népesség zsidó iga alatt nyög, aligha lehet tagadni. A keresztények mindnyájan egyetértenek ezzel az állítással. Csak nagyritkán találhatunk ettől eltérő véleményt. Szerencsémre volt alkalmam találkozni olyan magát antiszemitaként meghatározó személlyel is, aki mindazonáltal fenntartotta a véleményét, mely szerint Magyarország nem létezhetne a zsidói nélkül. Ha elűznék őket, csak még nagyobb baj jönne a nyomába: ők a szükséges rossz, és a kereskedelmi érzékük nélkülözhetetlen az ország működése szempontjából. Ők a fekély az ország testén, de ez a fekély nem távolítható el a páciens életének veszélyeztetése nélkül. Ez súlyos ítélet, de kétségtelenül helyes…”

…

“Mindent egybevetve, az antiszemita kutya inkább ugat, mint harap. Akik a leginkább kárhoztatják a zsidókat, azok mindent a zsidók boltjában vásárolnak. Olyan sok zsidó bolt van és a vevőket olyan előzékenyen szolgálják ki. Miért fogynak a zsidó újságok olyan nagy számban? Mert a főváros keresztény többsége megveszi őket és azokban is hirdet. Azt mondják, a zsidók mind összetartanak, de hát ez nem inkább követendő példa lenne, mintsem döbbenetre okot adó tény? Nem ezért prosperálnak a zsidó üzletek és mennek tönkre lassan a nem zsidók vállalkozásai? Miért nem támogatják egymást a keresztények? Ha van egy zsidó üzlet ötven méterre a házuktól, már nem veszik a fáradságot, hogy tovább menjenek, ahol a saját fajtájuk szolgálja ki őket.”

…

“A keresztények egyedül úgy lennének versenyképesek a zsidókkal szemben, ha fölvennék velük a versenyt szorgalomban, jó gazdálkodásban, kitartásban, ahelyett, hogy gyűlölnék őket. De a keresztényeknek erre s van válaszuk. Azt mondják: ’mi nem tudunk versenyezni a zsidók szemtelenségével, tolakodásával, ami velük született, és mi sosem tudjuk elsajátítani.’ Örökké vitázhatnánk ezen, anélkül, hogy egyetértésre jutnánk.

Hamis dolog azonban mindenért a zsidókat okolni. Mit mondanának a németek a magyar helyzetről? Magyarországnak még csak volna oka, ha mindenáron meg akarna szabadulni a zsidóktól, mégis csöndben tűri őket, éppúgy, ahogy az osztrák igát is évszázadokon át tűrte. Németországban viszont, ahol a zsidók hatalma korántsem volt ilyen mindent átfogó, rövid úton elbántak velük.

Véleményem szerint egyetlen mód van a zsidó kérdés megoldására, a köztük és a keresztény népesség közti különbség eltüntetésére, ez pedig az asszimiláció. Ez történt Hollandiában és Skandináviában, és olyan fontos országokban is, mint Anglia és Franciaország…”

 

A részleteket fordította: Gadó János és Horányi Gábor