Ahol a jogfosztás és elkülönítés egyszerre érvényesül

Ez év október 19-20-án zajlott Elválasztva a társadalomtól elnevezésű konferencia, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány szervezett. Itt szólalt fel Pejin Attila muzeológus, a délvidéki zsidóság kutatója. A konferenciáról és a budapesti gettóról beszélgettünk vele.

Megtenné, hogy összefoglalja az előadását?

Azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy a vajdasági, vagy más szóval délvidéki zsidóság 1941-44-es kálváriájáról meséljek. Ezen belül is a gettósítás folyamatáról. Az első nap a külföldi előadóké volt. A második napon pedig a magyarországi, illetve a határon túli magyarok kaptak lehőséget. Aki csak hallgató volt vagy érdeklődő, egyfajta keresztmetszetet kapott. Ha fókuszálni akarunk egy konkrét kérdésre a holokauszton belül, ebben az esetben a gettósításra, akkor látszanak igazán az ellentmondásos adatok.

Többen foglalkoztak már a gettósítással is de intézményesített kutatás még nem volt Szerbiában. Alapjában véve befejezetnek tekintik a kutatást, pedig vannak ellentmondások még és fehér foltok is.

Kérem, mutassa be nekünk a szakterületét.

1991 körül kezdtem kifejezetten foglalkozni a zsidósággal, annak a történetével. Muzeológusként akartam megírni a Zentai zsidóság történetét, elsősorban helytörténeti szemszögből. Ez egy közösségi monográfia témájú könyv lett, ami 2003-ban meg is jelent. Nálam minden a zsidó temetőben kezdődött. Zentán akkor három zsidó élt, ők is vegyesházasságban. Nekem az volt a szándékom, hogy a körülményekhez képest minél jobban elmerülhessek a témában, ami egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen még Magyarországon sem álltak rendelkezésre sok szakirodalom akkoriban. Nálunk Szerbiában még annyi irodalom se volt, ezért ez óriási kihívásnak láttam. Mivel élő zsidót nem tudtam kérdezni, így a temetőben, ahova én sűrűn kijártam, a sírköveket faggattam. Így megdöbbentően sok információt kaptam. Egy zsidó temető nagyon sok féle információt rejt.

A könyvemet nem lehetett úgy megírni, hogy a zsidó történelmet alapjaiban ne ismerjem meg. Tehát az egyetemes magyar történet és a zsidó történelem ugyanúgy kellett ehhez a kutatómunkához. Muszáj volt az egyetemes és helyi történelmet is tanulmányoznom.

Mi volt a motivációja?

Szerintem a zsidó temető döntötte el az egészet. A zentai temető mellett nőtem fel, egészen 12-13 éves koromig a temető mellett fociztunk. Teljesen ismeretlen volt számomra, és hiába kérdezősködtünk nem kaptunk válaszokat. A kérdés meg bennem rekedt. Anélkül, hogy misztifikálnám, szerintem ott maradt a gyerekkoromban ez a téma. Egyébként mint korábban mondtam, muzeológus vagyok. Szóval a temető megfogott, és utána már jött a többi. Amikor 2 hónapig Izraelben voltam, az csak megerősített és még erősebben magával ragadott. Szabadkán és Zentán nem volt zsidó élet, Izraelben meg tudtam élni igazán, hogy mi is az a zsidóság. Igazából 1995-től folyamatosan kutatom a zsidó témákhoz köthető területeket. Zenta helytörténetének ismerete lehetővé tette, hogy a témát ne ragadjam ki a kontextusából.

Ön hogyan definiálná a gettót?

A Vajdaság három részből áll; Bánság, Bácska és a Szerémség. Bácskába a magyar hadsereg vonult be. Bánságot a német foglalták el, amikor Jugoszláviát Hitler lerohanta. A Szerémséget először a németek szállták meg, de aztán átadták az időközben megalakult Független Horvát Államnak. Tehát itt területenként más-más volt a folyamata a gettósításnak.

A Bánságban 1941 augusztusának végén összeszedték a zsidókat és elvitték Belgrádba, ahol mindenkire ugyanaz a sors várt.

A Szerémséget a horvátok szállták meg, és ők is begyűjtötték és elszállították a zsidókat és más kisebbségeket is.

Bácskába ahogy bevonult a magyar hadsereg, rögtön érvényesítették a zsidótörvényeket, onnantól ugyanaz a folyamat ment végig, mint Magyarország területén. Ugyanúgy megtörtént a vidéki zsidóság drámája. Itt egyetlen egy olyan gettó alakult, ami szerintem igazán definiálja a gettó fogalmát; több hétig állt fent, és őrök vigyáztak a korlátozott ki- és bejárásra.

Újvidéken nem volt gettó. A szabadkai gettó azért jött létre, hogy innen történjen meg a zsidók továbbszállítása. A gettósítás másik formája zajlott a Tiszavidéken – ez egyébként jobban kutatható – itt két nap alatt történt az egész, nem jelöltek ki külön városrészt. Itt tulajdonképpen összegyűjtötték a közösségi épületekben a zsidókat, és utána innen vonultak ki a vasútállomásra. Majd innen Szegedre és Bajára, aztán végül Auschwitzba szállították tovább őket.

A kérdésre konkrétan válaszolva, én úgy definiálnám – bár nagy vita volt erről a konferencián is -, hogy a gettó esetében a jogfosztás és elkülönítés ténylegesen és egyszerre érvényesül. Tehát a gettósítás falak nélkül is megvalósulhat. Klasszikus gettó nálunk csak Szabadkán jött létre, a Délvidéken. Itt másfél hónapig létezett a gettó, amit falakkal nem vettek körül, de az utcahatárokat kijelölték.

Délvidéken mekkora volt a pusztítás?

A bánsági zsidóknak nem volt esélyük, itt mindenki meghalt, esetleg szórványosan volt túlélő. A szerémségi zsidók nem voltak sokan. A bácskai zsidóknál volt túlélő, az újvidéki és szabadkai zsidók között volt egy 15-20%-os túlélés. Ez annak is volt köszönhető, hogy a munkaszolgálatosok vissza tudtak jönni. Zentai példával; zömmel azok élték túl, akiket 15-17 évesen vittek el, de néhány idősebb is visszajött.

Szerbia hogyan segíti a kutatómunkáját?

Ami a pályázatokat illeti, nagyon kevés a lehetőség, inkább magyar pályázatokon indulok, ha indulok. A Belgrádi Zsidó Múzeum viszont a mai napig olyan hely, ahova érdemes elmenni. Elérhetőek a források és nagyon segítőkészek a kollégák, ráadásul elkezdődött a digitalizáció folyamata is. Szerbiában nincs intézményesített holokausztkutatás. Jugoszlávia széthullása előtt is kevesebb, mint 6000 zsidó élt, ez napjainkra már a harmadára csökkent. Gátolni nem gátolják a kutatást, de segíteni se kifejezetten segítik.

Fiatal történészek az Ön környezetében kutatják a témát?

Vannak fiatalok, akik doktori disszertációjukban ilyen témát vizsgálnak, például a háború utáni aliját, vagy a vagyonvesztést.

Mennyire sikerült elsődleges forrásként túlélőket találni, akikkel tudott is beszélni?

Volt egy zentai idős, 90 év feletti hölgy. Ő azért is érdekes volt mert ortodox családból származott, viszont egy szerb férfihoz ment feleségül. Ő megtartotta zsidó identitását Auschwitz után, de már nem maradt meg ortodoxnak. Zsidóságát sosem tagadta meg egyébként. Amikor én hozzáfordultam, és kértem, hogy meséljen, először azt mondta nem tud mit mesélni, de aztán kiderült, hogy nagyon is tudott, például az interkulturális viszonyokról, hogy például férjének külön terítettek az asztalnál, mert a kóser konyha a férjét nem érintette. Nyilván voltak dolgok, amiket ő is csak úgy hallott és magáévá tett. De amitől teljesen elzárkózott az a holokauszt témája. Én tiszteletből sosem kérdeztem rá célirányosan magára a holokausztra, amit meg is tartottam folyamatosan a pályám során.

Milyen könyvek készülnek mostanában, amire a közeljövőben számíthatunk ebben a témában?

A Zentai zsidó temetőkről szóló könyv kéziratát fejezem be lassan – ez már biztosan ki lesz adva.

További témám a bácskai zsidóság a két világháború közötti időszakban, ez a téma is meg fog jelenni. Itt engem kifejezetten a bácskai zsidóság két háború közötti identitásváltása érdekel. Például az, hogy hogyan reagálták le a Trianont például, és ez hogyan tükröződött a korosztályok között. Ugyanis a fiatalok vevők voltak a cionista eszmékre, de az idősebbek Trianon után revizionisták voltak. Tehát ezek az identitáskeresésnek a különböző formái, egyfajta túlélési stratégiák. A két háború közötti időszakban a vajdasági és szerb zsidóság közötti különbség olyan narratíva, amiket nem szoktunk szem előtt tartani. A bácskai zsidóság, ami kimondottan magyar kultúrájú és magyar tudatú, akiknek ezt Szerbiában mindig fel is hánytorgatták, illetve a korabeli politikum is számon kérte, hogy akkor most kihez is lojálisak.

Nagyon sok el nem mondott történet van. Ez állandó munka. Zsidó temetőkben évente tartunk megemlékezést, ahol én mindig elmondom, hogy akikre emlékezünk, akiket ’44-ben elvittek, azok is zentaiak voltak. Róluk tehát meg kell tanulnia a mindenkori Zentának, hogy ezek az emberek ugyanúgy hiányoznak, mint ahogy a nem zsidók is.