Adolf Bormann, a náci vezér megtért fia

A náci háborús bűnösök leszármazottainak élete, háttérben a hírhedt szülők, nagyszülők barbár cselekedeteivel, vissza-visszatérő téma a médiában. Mi történt Hitler egyik leghűségesebb hívének, Martin Bormannak fiával, a katolikus lelkésszé vált Adolffal?

 Martin Bormann viszonylag lassan emelkedett a nácik ranglétráján. 1928-ban az SA egyik parancsnoka lett, s Hitler helyettese, Rudolf Hess mellett tevékenykedett afféle titkárként. Közben Hitler megbízta vagyonának kezelésével. Az eszes és rafinált Bormann előtt akkor nyílt meg igazán az út, amikor főnöke, Hess Nagy-Britanniába távozott. Hitler pártkancellári főnökké tette. Ennek köszönhetően a birodalom egyik legbefolyásosabb embere lett.  Ettől kezdve mindenki az ő kegyét kereste, aki be akart jutni a Führerhez. Hithű náciként végig kitartott a zsidók megsemmisítésének programja mellett. 1943-ban Hitler titkára lett. Hitler és Eva Braun bunkerben tartott esküvőjén ő volt az egyik tanú, jelen volt még a frissen egybekelt pár holttestének elégetésénél, majd eltűnt. Sokáig rejtély fedte sorsát, állítólagos megmenekülését, mígnem a Reichstag közelében megtalált két csontváz egyikének azonosításával – 1973-ban – hivatalosan is pontot tettek az ügy végére.

 

Neveltetés a Mein Kampf szellemében

Borman tíz gyereke közül a legidősebb fiúnak nem kisebb személy volt a keresztapja, mint maga Hitler. És persze mi más nevet kaphatott a csecsemő, mint a keresztapa nevét… (A másik keresztszülő szerepét a Hess házaspár látta el.)

Hitler nem hanyagolta el keresztfiát. Egyik alkalommal a családnál tett látogatás során ólomkatonákkal kedveskedett neki. 1938-ban a müncheni konferencián keresztfiaként mutatta be Mussolininek. Az ifjú a náci vezetők gyerekeinek az iskolájában, a Hitleri Birodalom Nevelőiskolájában tanult, ahol a Mein Kampf szellemében nevelkedett.

 

Magára maradva

A háború végén apjának eltűnésével az akkor 15 éves fiú egyedül maradt. Reménytelen helyzetbe kerülve Ausztriába menekült, ahol is egy kis faluban, Weissbachban egy parasztcsaládnál talált menedéket. A rémült kamasz hírhedt nevét meghamisítva Bergmann néven mutatkozott be, árván maradt müncheni menekültnek adva ki magát. A mit sem sejtő derék osztrák parasztcsalád megszánta a rendkívül legyengült állapotban érkező fiút. Bevették maguk közé, majd az Alpokba küldték testi, lelki felfrissülésre. Onnan megerősödve tért vissza és ezt követően mindenből (a nehéz paraszti munkából is) kivette a részét, töretlen szorgalmat mutatva. A mélyen vallásos család a szorgos, hálás árvát sajátjaként nevelte és szerette, amit jól jelez, hogy Martin (Adolf) a gazdát apának szólította.

Adolf Borman 1946-ban vallotta be igazi nevét nevelőapjának, miután a sajtóból értesült, anyja haláláról. Ezután a szövetséges csapatok őrizetbe vették, kihallgatták, hosszasan faggatták apja hollétéről, de ő nem tudott semmit mondani. Végül visszaengedték Ausztriába.

 

Második keresztelő

Vallásos légkörben nevelkedve többször zarándokúton vett részt, majd hitoktatásban részesült, s 1947-ben másodszor is megkeresztelkedett, ezúttal katolikus hitben. A Salzburg-Lieferingben működő Jézus Szíve Misszionárius Gimnáziumban érettségizett, majd ezt követően teológiai tanulmányokat folytatott. 1958-ban szentelték pappá, majd 3 évig a Heilgenkreuzban működő Donauwörth-i Internátusban volt nevelő. A Jézus Szíve Misszionárius Rend tagjaként Kongóba került, ahol évekig élt misszionáriusként. Áldozatos ottani tevékenységéről keveset tudni, azt viszont feljegyezték róla, hogy egyik alkalommal a simba lázadók túszként elrabolták.  Ugyancsak Kongóban történt, hogy 1969-ban súlyos autóbalesetet szenvedett. Hosszan tartó ápolásában nagy odaadással vett részt egy ottani apáca, Coruala nővér. A felgyógyulás hosszú hónapjai alatt közel kerültek egymáshoz, hamarosan mindketten kiléptek a rendből, majd összeházasodtak. Gyermekük nem született. A papi reverendát civilre cserélve Németországban és Ausztriában tanárként több iskolában dolgozott, teológiát, filozófiát, de főleg hittant tanított. 1992-ben ment nyugdíjba.

 

Apja szörnyű bűneit elítélve

Bormann az apja cselekedeteit mélyen elítélte, ugyanakkor mint apára tisztelettel és szeretettel emlékezett, miként  ezt  írta: „szigorú volt, de jó és igazságos”. A náci rendszer szörnyű bűneit – amiben apja oly tevékenyen vett részt – egyértelműen elítélte. Németországban és Ausztriában különböző iskolákat meglátogatva gyakran tartott előadásokat erről a témáról, nem utolsó sorban a zsidóüldözés kegyetlenségeiről. Egy német tévésorozatban arról beszélt, hogy Himmler szeretőjének házában járva a nő büszkén mutatta meg neki és nővérének az SS-vezér „különleges gyűjteményét”, amely, emberi csontokból készített asztalból, székekből, valamint a Mein Kampf emberi bőrrel bekötött példányából állt.[1]

Izraelbe is ellátogatott. 1987-ben a Ben-Gurion Egyetemen találkozott egy Holokauszt-túlélő fiával, Dan Bar-On izraeli pszichológussal. Tagja lett a Bar-On által szervezett beszélgető körnek, melyben az egykori elkövetők leszármazottai és a Holokauszt-áldozatok gyerekei találkoztak a zsidó államban.

A szörnyű szülői háttérrel és ebből fakadó lelki vívódásokkal megterhelve élte le hosszú életét. 2013-ban hunyt el – szomorú magányban. Lelkiismerete soha nem hagyta nyugodni azért, amiért ő nem volt felelős.

[1] Guido Knopp: Hitlers Helfer. 1996, 183. oldal.