„A zsidóságnak köszönhetjük az erkölcsi rendszert” 

Interjú Martin Gilbert történésszel Churchill és a zsidók kapcsolatáról.

Nyolcvan éve született, egy éve hunyt el Sir Martin Gilbert, a 20. század egyik legjelentősebb brit történésze.

Munkássága két fő csapásirányt követett. Winston Churchillről szóló nyolc kötetes életrajzának utolsó darabja 2008-ban jelent meg. 88 könyve közül ugyanakkor számos foglalkozik a zsidóság 20. századi sorsával: The Holocaust: A History of the Jews of Europe During the Second World War, Israel: A History and Kristallnacht: Prelude to Destruction.

Magyarul két könyve jelent meg: a Zsidó Történelmi Atlasz és az Izrael története.

2007-ben megjelent könyve a Churchill és a zsidók: életre szóló barátság (Churchill and the Jews: A Lifelong Friendship) címet viseli, és az államférfi kapcsolatát követi nyomon zsidó személyiségekkel, és az életút kihívásaival.

Churchill olyan korban folytatta tevékenységét, amikor az európai hatalmi elitre az antiszemitizmus volt jellemző. A brit arisztokrata körök felhördültek, amikor Palesztina a zsidó nép nemzeti otthonaként került szóba. Churchill viszont szoros kapcsolatot tartott fenn prominens brit és európai személyiségekkel, és egy ízben a zsidó népet „a Földön valaha élt leghatalmasabb és legjelentősebb fajnak” nevezte.

A könyv nem olvasható magyarul, ezért – hiánypótlóként –  a World Jewish Digest folyóirat Gilberttel készített interjúját közöljük.

 

World Jewish Digest (WJD): Elmagyarázná, hogy Churchill miért volt a zsidók palesztinai nemzeti otthonának a híve? 

Őszintén hitte, hogy a cionisták valami különlegeset hozhatnak létre Palesztinában.

Sir Martin Gilbert (SMG): A történet 1921-ben kezdődött, amikor Lloyd George miniszterelnök gyarmatügyi miniszterré nevezte ki. Feladata az volt, hogy rendszabályokat dolgozzon ki a palesztinai mandátumterületre, mint a zsidók nemzeti otthonára. Első fontosabb előírásként a cionistáknak monopóliumot biztosított az ország modernizálásában. A Jordán és Jarkon folyókon erőműveket létesíthettek, ami nemcsak zsidók és arabok számára biztosított munkalehetőséget, de a zsidók erre alapozhatták város- és falufejlesztési terveiket. Churchill döntései éles antiszemita reakciót váltottak ki a brit alsóházban, ő azonban rendíthetetlen maradt, mert őszintén hitte, hogy a cionisták valami különlegeset hozhatnak létre Palesztinában. Ismételten hangsúlyozta, hogy a brit kormányzat kötelessége, sőt, bizonyos mértékben a brit adófizetők kötelessége biztosítani azt, hogy a zsidók megteremthessék Palesztina ipari potenciálját.

WJD: Véleménye szerint mi győzte meg Churchillt erről?

SMG: Két tényező játszott szerepet. Az első az, hogy 1904-ben Manchester északkeleti választókerületének parlamenti képviselője volt. Ebben a rövid, de intenzív időszakban mély benyomást tett rá az ottani zsidó közösség etikai színvonala. Meggyőződését erősítette 1921. évi látogatása Palesztinában. Rison Le-Cion archívumában kutatva dokumentumokat találtam ottani tartózkodásáról. Vita bontakozott ki a városka korábbi lakosai és az újonnan betelepültek között. A régebbiek azzal jöttek: „Itt a lehetőség. Jön a brit miniszter. Mondjuk el neki az összes problémánkat, hogy az arabok állandóan megtámadnak minket, hogy az időjárás kellemetlen, satöbbi.” Az újak viszont ezzel érveltek: „Szó se lehet róla. Inkább azt mutassuk meg neki, hogy mire voltunk már eddig is képesek.” Végül így történt, és ez megint mély hatást tett Churchillre. Londonba visszaérve első parlamenti felszólalása alkalmával beszámolt arról, hogy látta ezeket a lelkes embereket és leszögezte: „Szembe szállok bárkivel, aki azt mondja, hogy kitehetjük őket az arabok kényének-kedvének.”

Miután a helyszínen győződhetett meg a cionisták idealizmusáról, hitt abban, hogy a brit kormány helyesen cselekedett, amikor elkötelezte magát a zsidó nemzeti otthon gondolata mellett. Churchill ennek számos alkalommal hangot adott. Az 1922-ben kiadott Fehér Könyv (White Paper) amiben lefektette a brit kormányzat politikáját, leszögezte, hogy „a zsidók Palesztinában saját jogon tartózkodnak, nem pedig üldöztetésük miatt.” Ezt a brit alsóház és a Népszövetség egyaránt törvénybe iktatta, és ez tette lehetővé 300 ezer zsidó bevándorlását Palesztinába.

WJD: Mivel vívta ki a cionizmus Churchill személyes rokonszenvét?

SMG: Először is, Churchill – sok kortársához hasonlóan – a Biblián nevelkedett, de – sokuktól eltérően – az ótestámentumi történetekre nem csupán homályosan emlékezett. Olvasta, képes volt felidézni, és amikor kellett, felhasználni azokat. Számára Isten zsidóknak tett ígérete valóságos volt, és hivatkozási alapul szolgált.

Könyvemben idézek a Sunday Chronicle hasábjain 1931-ben  Mózesről megjelentetett cikkéből, amiben vitába száll azokkal, akik szerint Mózes csupán allegorikus figura. „Egyáltalán nem. ĺgy volt a valóságban; személye és vezető szerepe történelmi eseményeken alapul.” Ami igazán izgatta Mózes történetében, az egyrészt a zsidó sors – Isten zsidóknak tett ígérete, másrészt a zsidó etika.

„A Római Birodalom romjain felépült mostani civilizáció egésze ezen a rendszeren és hiten alapul.”

Churchill 1921-ben Jeruzsálemben tartott beszédének van egy része, ami újra és újra bámulatba ejt, akárhányszor csak olvasom. „A zsidóságnak köszönhetjük az erkölcsi rendszert a keresztény kinyilatkoztatásban, ami még a természetfelettiségtől elválasztva is az emberiség legértékesebb vívmánya, egyenrangú az összes bölcsességgel és tudással. A Római Birodalom romjain felépült mostani civilizáció egésze ezen a rendszeren és hiten alapul.” Kivételes szavak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nyilvánosan hangzottak el.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni annak a néhány napnak a jelentőségét, amit Churchill Palesztinában töltött 1921-ben. A palesztin arabok negatív hozzáállásával szemben a pozitív cionista álláspont nagy hatással volt rá. Churchill nem kedvelte a negativizmust, és értetlenül fogadta a palesztin arabok magyarázatait. Ez roppant érdekes. Ha megnézik, mivel érveltek a palesztinok, három vagy négy pont ma is megtalálható a Hamasz alapszabályában, a világméretű zsidó összeesküvésről, és hasonlókról. Szóval, a palesztin arabok rossz benyomást tettek rá, és később ellenségesen viszonyult hozzájuk, mai fogalmaink szerint szinte rasszistaként. Azt mondta nekik: „Segíteniük kell a cionistákat. Nagyszerű emberek, ezért az ő sikerük egyben a maguk sikere is. Nélkülük sehová se jutnak.”

WJD: Miért tagadta meg Churchill – más brit kormányzati hivatalnokoktól eltérően – hogy engedményeket tegyen az arab államoknak, vagy olyan politikát folytasson, ami az arabokat a zsidók rovására részesíti előnyben?

SMG: Churchill nem kedvelte a gyöngeségből vagy félelemből eredő megfélemlítést vagy engedékenységet. Az 1930-as években makacsul ellenezte a brit kormányzat megbékítési politikáját, mind Németország, mind pedig az arab országok irányában. Neville Chamberlain, kormánya és a minisztériumi bizottságok valóban féltek az araboktól, mondván „Nézd csak, a szaúdiak ellenünk vannak, az indiai muszlimok ellenünk vannak. Az egyiptomiak, akik éppen 1936-ban kaptak függetlenséget, ellenünk vannak.” Ez vezette Chamberlaint, amikor azt visszataszító kijelentést tette: „Ha az egyik oldalt meg kell sértenünk, legyenek azok inkább a zsidók, nem pedig az arabok.” Churchill ezt képtelen volt elfogadni. Az 1939-es Fehér Könyv minimálisra csökkentette a zsidó bevándorlást és megtiltotta a zsidó földvásárlást. Churchill ez ellen felszólalt: „Megalázkodunk ezek előtt, mert fenyegetnek bennünket, miközben ígéretet tettünk a zsidóknak. Ők mit lépnek erre? Hogyan reagál majd Hitler arra, hogy visszavonjuk a zsidóknak tett ígéretünket? Mi lehet az értéke elkötelezettségeinknek, ha ezt nem tiszteljük?”

WJD: Churchill részéről ez nagy erkölcsi tisztaságra vall…

SMG: Igen, én is így gondolom, de 1939-ben – hasonlóan a mai helyzethez – a Szaúd Arábia vezette arab országok hatalmas nyomást gyakoroltak a brit kormányra.

WJD: Churchill és a zsidók kapcsolatának kutatása közben talált-e valami olyat, ami még Önt is meglepte?

SMG: Leginkább az döbbentett meg, ami 1940 májusában történt. A konzervatív párt vezetősége arról tanácskozott, ki legyen Chamberlain utóda. A háború tombolt Európában, és Nagy Britannia komoly veszélyben volt. Sir Samuel Hoare, vezető tory politikusról szóló anyagok között találtam meg egy feljegyzését, amiben felsorolja az okokat, hogy Churchill miért alkalmatlan a miniszterelnökségre. Az egyik „a zsidó földvásárlás ügyében tanúsított cionista-barát álláspontja” volt. Az elképzelés, hogy ez ellene szóló érv lehetett egy olyan időben, amikor – nyilvánvaló rátermettsége okán – a briteknek oly nagy szükségük volt rá, szinte hihetetlen.

WJD: Izrael Állam fennállásának 60-ik évfordulóját ünnepli ebben az évben. Történészként mit emelne ki a hat évtized történetéből?

SMG: Izrael fiatal állam, és a fiatal államok legnagyobb problémája az, hogyan maradjanak fenn. Nézze, 60 éves fennállás után az Egyesült Államok még mindig hadban állt Angliával. Hatvan év rövid időnek számít, különösen Izrael számára, hiszen szomszédai és ellenségei nem hagyják békében. Másik, fiatal államok számára ritkán létező probléma az 1967 óta tartó megszállás. Senki sem szeret megszálló lenni. Szerencsétlenül történt. Izrael nem kívánt uralkodni. Mégis megtörtént, és ez nagy tehertétel.

WJD: Véleménye szerint a mai Izraelnek szüksége lenne egy Churchillre?

SMG: Remélem, hogy Izraelnek megvannak a megfelelő vezetői. Csupán ennyit mondhatok. Reménykedni kell abban, és imádkozni kell azért, hogy jó vezetők legyenek.

WJD: 9/11 óta számos könyv jelent meg, amelyek párhuzamot vonnak a radikális iszlám és a nácizmus között. Gondolja, hogy Churchill ugyanezt tenné, ha élne?

Ha valamiben erősen hiszünk, ne adjuk fel, különösen, ha az a valami az emberiség javát szolgálja.

SMG: Abban minden esetre közösek, hogy mindkettő leginkább a zsidót démonizálta. Azt mondhatom, hogy Churchill az antiszemitizmus következetes ellenfele volt. Továbbá, ellene volt annak, hogy a vallás harcias legyen. Amit ma militáns iszlámnak nevezünk, azzal ő a legrosszabb formájában találkozott. Katonaként a pakisztáni-afgán határon szolgált 1897-ben. Ott olyan szörnyű dolgokat látott, amit muszlim fanatikusok műveltek. Voltak tapasztalatai.

WJD: Churchill hivatalos életrajzírójaként mit tart legfontosabb örökségének?

 SMG: Személyes üzenete az, hogy meg kell próbálni túltenni magunkat a múltbéli kudarcokon. Ha valamiben erősen hiszünk, ne adjuk fel, különösen, ha az a valami az emberiség javát szolgálja.

WJD: Ön szerint a zsidó ill. nem zsidó olvasó milyen tanulságot vonhat le könyvéből?

SMG: A zsidóknak meg kell tanulni, hogy vannak barátaik, de azok időnként éppen emiatt a barátság miatt kerülhetnek nagy bajba. Nem zsidók számára szerintem az a tanulság, hogy a cionizmus nem rasszizmus. A cionizmus nem aberráció, és nem is a neokolonializmus egy fajtája. Churchill, aki nem volt egy puha, ábrándokat kergető valaki, hanem helyén volt az esze, megértette ezt.

A  WorldJewishDigest.com cikkét Bassa László fordította