A zsidóság és a választások a két világháború közötti Kassán*

Zsidó pártok az első köztársaságban

 Mennyiben volt képes az önálló és nemzeti alapú politikai artikulációra a két világháború közötti csehszlovákiai (szűkebben a kassai) zsidóság, illetve mekkora volt az igénye erre? 1918 novemberében Pöstyénben megalakult a Jüdischer Bürgerverein, majd 1919 januárjában Prágában összehívták az első Zsidó Nemzeti Kongresszust, ahol megalakult a Zsidó Párt. Ugyanebben az évben a csehszlovákiai zsidóság testületileg felvette a kapcsolatot a külföldi és a nemzetközi zsidó szervezetekkel, Pozsonyban megalapították a Kolonialbankot[1], és megjelent a csehszlovákiai cionizmus országos napilapja, a Jüdische Volkszeitung. Még ebben az évben megtartották a csehszlovákiai Cionisták Első Területi Konferenciáját.

1919 júniusában a Zsidó Nemzeti Tanács delegátusa Masaryknál járt, aki ígéretet tett a zsidóság parlamenti reprezentációjára, ezt a zsidóság végül nem kapta meg. Ahogy a többi nemzeti kisebbség, csak a pártlajstromra leadott szavazatok (és a maradék-szavazatok három ún. „skrutíniumban” történő elosztása révén) juthatott mandátumhoz.

Az 1920-as első parlamenti választásokon a Zsidó Párt nem került be a parlamentbe. A vereség okait a történészek általában a csehszlovákiai zsidóság politikai megosztottságában látják. A választásokon három zsidó párt is indult: a cionista Zsidó Nemzeti Párt, a mérsékeltebb Zsidó Gazdasági Párt és a szlovákokhoz való asszimilációt szorgalmazó republikánus indíttatású Szlovenszkói Zsidók Pártja. A választási kudarcban szerepet játszott még, hogy a zsidók egy része a Magyar Nemzeti Pártra, a Csehszlovákiai Kommunisták Pártjára illetve a Szociáldemokrata Pártra szavazott. A vereség további oka lehetett, hogy Ruszinszkóban (az egykori Kárpátalján) – ahol jelentős zsidó népesség élt – a terület akkor még bizonytalan államjogi helyzete miatt elmaradtak az 1920-as választások. A politikai kudarc után az Egyesült Zsidó Párt vezetői ismét Masarykhoz fordultak a választójogi törvény megváltoztatását célzó memorandummal – újfent sikertelenül. Az 1925-ös parlamenti választásokon a párt ismét vereséget szenvedett.

Az 1929-es választásokon a Zsidó Párt választási koalícióra lépett a Lengyel Párttal, s bár így is 14%-kal kevesebb szavazatot kapott, mint 1925-ben, az időközben módosított választójogi törvény következtében két képviselőt küldhetett a 300 fős parlamentbe (Dr. Ludvík Singert és Dr. Reisz Gyulát). A zsidó választók szavazatainak jelentős része azonban most is a csehszlovák republikánus pártokat, a Magyar Nemzeti Pártot és a Kommunista Pártot segítette.

Az 1935-ös utolsó parlamenti választásokon a Zsidó Párt a Csehszlovák Szociáldemokrata Párttal lépett koalícióra, a szociáldemokrata listán indultak a jelöltjei, nevük mellett feltűntetve, hogy a Zsidó Párthoz tartoznak. Mindkét párt veszített 1929-es szavazóbázisából, azonban így is két képviselő került a parlamentbe. (Dr. Angelo Goldstein és Dr. Chaim Kugel.)

A csehszlovákiai cionizmus parlamenti képviselete tehát a harmincas években is jelentéktelen maradt, két képviselője a szociáldemokraták parlamenti klubjában szinte „vendégként” vett részt, a zsidóság politikai érdekérvényesítése – ahogy a megelőző évtizedekben is – elsősorban a kormány vezető politikusaival kiépített kapcsolatokon, a parlamenten kívüli „lobbizáson” alapult.

A Zsidó Párt politikáját a cionizmus mint ideológia és a diaszpóra-zsidóság érdekképviselete mint reálpolitika jellemezte. A rendkívül sokféle cionista párt, egyesület közül a nemzetközi Mizrahi szervezet helyi csoportjai, a HaPo’el Hatza’ir és a Po’ale Zion, a Ha’Shomer Hatza’ir, a Betár, a B’nai B’rit szabadkőműves páholy és a Makkabi sportegyesület volt Szlovákiában a legelterjedettebb. A Palesztinába való kivándorlás Csehszlovákiából a két világháború közötti időszakban így is jelentéktelen maradt (évi 30–80 zsidó alijázott Palesztinába, és a 30-as években, Hitler hatalomra jutása után sem több mint évi 6–700 fő), a Zsidó Pártnak elsősorban a belpolitikára kellett összpontosítania. A párt diaszpóra-politikája a zsidóság mint nemzeti kisebbség hivatalos elismerésére, kulturális intézményeinek kiépítésére és politikai jogainak kivívására, illetve megőrzésére irányult. A zsidóság önálló oktatási lehetőségeiben regionális eltérések mutatkoztak meg: a csehországi és a morva-sziléziai zsidóság iskoláztatása a felsőoktatást leszámítva lényegében megoldott volt, míg Szlovenszkón és Ruszinszkón a zsidó gyerekek felekezeti iskolákban történő taníttatása nagy nehézségekbe ütközött. Ennek okai persze nem csupán az egyes tartományokat eltérően támogató oktatáspolitikában keresendők, hanem az ott élő zsidó népesség kulturális „infrastruktúrájában” is; a szlovenszkói és a ruszinszkói, túlnyomórészt ortodox zsidóság jóval kevesebb modern iskolával rendelkezett, mint a csehországi neológ hitközségek.

A Zsidó Párt reálpolitikájának lényeges eleme volt az antiszemitizmus elleni küzdelem. A közhiedelemmel ellentétben Csehszlovákiában is volt antiszemitizmus, ez azonban a magyarországi zsidóellenességgel összehasonlítva sokkal kisebb méreteket öltött, és csak a harmincas évek közepére vált nyílttá. 1936 áprilisában a „Golem” című film bemutatása kapcsán a Szlovák Néppárt ifjúsági szekciója, az Omladina Pozsonyban már pogrom-hangulatot keltett; antiszemita brosúrák jelentek meg; Nagymihályból (Mihalovce) 35 zsidó családot elűztek. 1937-re már a nyílt politikai antiszemitizmus, zsidóellenes provokáció, pogromhangulat vált a jellemzővé Szlovenszkóban és Ruszinszkóban. A Zsidó Párt politikája az antiszemitizmus elleni küzdelemben annyiban sikeresnek bizonyult, hogy a csehszlovák kormányzat függetlensége utolsó pillanatáig „visszaverte” a – gyakran a koalíción belülről is érkező – antiszemita támadásokat és képes volt a köztársaság demokratikus jogi kereteit megtartani.

Esettanulmány: a kassai zsidóság és a választások

Kassa a csehszlovák első respublikában a választási eredményeket tekintve egy masszívan ellenzéki város képét mutatta: a legerősebbek a magyar pártok, a szociáldemokrata párt (amelynek szavazóbázisa – az országos tendenciákkal szemben – állandóan nőtt) és a kommunisták voltak (akik itt már a húszas években is jelentős politikai erőt képviseltek); a cseh pártok közül a Beneš-féle nemzeti szocialisták, a szlovákok közül Hlinka Néppártja (amely itt jóval kevésbé tudta növelni szavazóbázisát mint országosan), valamint a zsidó pártok és az Iparospárt játszottak még szerepet a kassai politikai életben. (Lásd 1. táblázat)

 

1/a táblázat: ÖSSZEVONT VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEK KASSÁN (1920–1937)

 

Pártok/ Választások	magyar polgári pártok		magyar szocdem pártok		zsidó pártok		csehszlovák polgári pártok		csehszlovák munkáspártok		összesen
		%		%		%		%		%
1920.(p)(k)	7.861	30,4	11.412	44,1	1.646	6,4	4.963	19,1	–	–	25.882
(sz)	6.177	38,8	6.479	40,7	1.566	9,8	801	5,0	900	5,7	15.913
1923.(h)	6.852	29,5	553	2,4	1.636	7,0	7.820	33,7	6.358	27,7	23.218
1925.(p)(k)	7.506	30,3	–	–	1.975	8,0	8.654	34,9	6.651	26,8	24.786
(sz)	6.455	33,5	–	–	1.258	6,5	6.578	34,3	4.954	25,7	19.245
1927.(h)	8.721	38,6	–	–	1.345	5,9	6.740	29,7	5.856	25,8	22.662
1928.(t)	7.365	36,3	–	–	1.691	8,3	5.519	27,2	5.709	28,2	20.284
1929.(p)(k)	7.034	30,9	–	–	1.286*	5,6	8.473	37,3	5.955	26,2	22.757
(sz)	6.501	34,2	–	–	*	*	7.170	37,8	5.316	28,0	18.987
1932.(h)	7.624	29,3	964	3,7	1.050	4,0	8.817	33,9	7.571	29,1	26.026
1935.(t)	9.735	36,0	–	–	2.265	8,4	7.355	27,2	7.675	28,4	27.030
(p)(k)	9.186	30,4	–	–	**	**	11.462	37,9	9.604	31,7	30.252
(sz)	7.979	30,3	–	–	**	**	10.029	38,1	8.327	31,6	26.335
(j)	11.590	46,2	–	–	**	*	11.119	40,3	3.400	13,5	25.109
1937.(h)	9.035	28,4	532	1,7	1.421	4,5	12.177	38,3	8.659	27,2	31.824

Rövidítések:        (p) = parlamenti választások

(k) = képviselőház

(sz) = szenátus

(h) = községi (helyhatósági) választások

(t) = tartománygyűlési választások

(j) = járási választások

* lengyel-zsidó hárompárti választási koalíció

** közös lista a csehszlovák szociáldemokratákkal

Stabil és konszolidált politikai arculat jellemezte mind a parlamenti, mind a községi választásokat: sem az éppen hatalmon levő kormánykoalíció, sem az éppen aktuális politikai mozgások nem hagytak nyomot, illetve nem tükröződtek a választási eredményekben. A zsidó pártok Kassán a szavazatoknak 4–10%-át szerezték meg, a helyhatósági választásokon ezzel 2–3 képviselőt delegálhattak az általában 50 fős létszámú „vyborba”. A harmincas évekre szavazótáboruk folyamatosan apadt, csak a tartománygyűlési választásokon sikerült megőrizniük pozícióikat. Ahogy a parlamentben, úgy a helyi önkormányzatokban sem váltak jelentős politikai tényezővé. A kassai zsidó pártok – ahogy az országos szervezetek is – elsősorban a diaszpóra-politikára fektették a hangsúlyt. Céljuk a régi-új kollektív zsidó identitás megteremtése volt[2], ami elsősorban a cionista és a hagyományos kulturális intézményrendszer kiépítésében és fejlesztésében öltött testet (sportegyesületek, ifjúsági szervezetek alapítása, nőmozgalom, iskolarendszer fejlesztése). A kassai zsidó pártoknak az izraelita felekezetű és a zsidó nemzetiségű népességen belüli támogatottságát az alábbi táblázat foglalja össze:

 

2. táblázat: A ZSIDÓ PÁRT TÁMOGATOTTSÁGA

AZ IZRAELITA NÉPESSÉGBEN[3]	1921/1925	1930/1935
Össznépesség	8.792	11.195
választókorú népesség	5.284	7.254
választójogú népesség	4.412	4.107
külföldi	547	2.758
külföldi választókorú	329	1.776
hiányzó választókorú	543	1.371
részt vett	3.905	3.803
A zsidó pártokra szavazott	1.646 (42,1%)	1.050 (27,6%)

 

3. táblázat: A ZSIDÓ PÁRT TÁMOGATOTTSÁGA

A ZSIDÓ NÉPESSÉGBEN	1921/25	1930/35
össznépesség	5.625	5.733
választókorú népesség	3.381	3.692
választójogú népesség	2.823	2.127
külföldi	350	1.346
külföldi választókorú	210	867
hiányzó választókorú	348	698
részt vett	2.498	1.970
a zsidó pártokra szavazott	1.646 (65,9%)	1.050 (53,3%)

 

A zsidó pártok által meghirdetett politika nem kapott teljes körű támogatást a kassai izraelita, sőt a zsidó nemzetiségű népesség részéről sem: becsléseim szerint az izraelita választójogosultaknak csak 42,1, illetve 27,6%-a; a zsidó nemzetiségűeknek is csak 65,9, illetve 53,3%-a szavazott ezekre a pártokra. A zsidó pártok relatív kudarca Kassán több okra is visszavezethető. Egyrészt a helyi szervezetben állandó belviszályok dúltak, amelyek ártottak a párt presztízsének. Másrészt a hitközség részéről komoly ellenállás mutatkozott a cionizmussal szemben: különösen a neológia utasította el a hitközség autonómiájába való beavatkozásra törekvő, a felekezeti élet általuk károsnak tartott politizálására irányuló és a zsidó nacionalizmust hirdető cionista programot.[4] A helyi ortodoxia a fellelt források szerint nem rendelkezett kialakult állásponttal a cionizmus megítélésében. Harmadrészt – bár a népszámlálásokkor zsidó nemzetiségűnek vallották magukat, illetve írták be őket – igen nagy számmal voltak olyanok, akik politikai meggyőződésből vezérelten más pártokat támogattak a szavazataikkal (az izraelita vallású választójogosultak 60–70%-a, ebből a zsidó nemzetiségűek 40–50%-a).

Akkor mégis milyen politikai pártokra szavazott a kassai zsidóság?

A zsidó pártok hiányzó szavazatai feltételezésem szerint elsősorban a baloldali pártoknál találhatók – a szavazatok korrekt becslésére azonban nincs mód. Jelentős számú zsidó szavazatot kaphattak a magyar pártok is, elsősorban a Magyar Nemzeti Párt. A kassai zsidóságnak egy olyan csoportja, amely magyar identitását az első respublikában is vállalta. Ez a csoport a magyar politikai pártok közül a Magyar Nemzeti Párt köré tömörült, mert ez volt az egyetlen olyan magyar párt, amely nem felekezeti, illetve réteg-specifikus programmal jött létre. Fennállása alatt a magyar pártok közül a Polgári Párt számíthatott még zsidó szavazatokra, ezt a szervezetet ugyanis a jobb módú magyar identitású zsidó középrétegek alapították.

A másik országos magyar párt, az Országos Keresztényszocialista Párt a felekezeti elkülönültség mellett a kezdetben megnyilvánuló antiszemita kilengések miatt nem vált népszerűvé a kassai zsidóság körében. Ezzel szemben a Magyar Nemzeti Párt kassai szervezetének két vezető egyénisége, Halmi Béla (aki egyben a párt alelnöke is volt) és Ungár Joób köztiszteletben álló kassai zsidó ügyvéd volt. A nemzeti párti zsidó álláspont szerint a zsidóság épp olyan vallási felekezet, mint a többi, a szlovenszkói „őshonos” zsidóság a magyarsághoz asszimilálódott, a magyar kisebbség sorsában kell osztoznia.[5] A magyar-zsidó nemzeti (nacionalista) felfogás szerint a magyar kultúra és a közösen megélt és formált magyar történelem a sorsközösség alapja a csehszlovák demokráciában – ebben a sorsközösségben burkoltan ugyan, de a békés területi revízió kívánalma is benne foglaltatott.

A Zsidó Párt és a Magyar Nemzeti Párt zsidó vezetői között a húszas években vita bontakozott ki arról, hogy felekezet vagy nemzeti kisebbség (az akkori szóhasználattal faj) a szlovenszkói magyar anyanyelvű zsidóság. A húszas évek végére a vita a politikai életbe is begyűrűzött és elmérgesedett, a résztvevők egymás denunciálásától sem riadtak vissza. A vitába maga Reisz Gyula parlamenti képviselő, a Zsidó Párt akkor elnöke is bekapcsolódott, és azt az álláspontot képviselte, hogy a magyar kultúra megtartása és a zsidó nemzeti politika vállalása nem zárja ki egymást.[6] A választási eredmények azt mutatják, hogy a magyar érzelmű zsidóságban ez a felfogás végül is nem talált támogatásra.

Becsléseim szerint a magyar pártokra nem csak azok szavaztak, akik a népszámlálásokon magyar nemzetiségűnek vallották magukat (vagy írták be őket): e szavazatok 1925-ben 32,1%-kal, 1935-ben pedig már 108,2%-kal magasabbak, mint a választójogú magyar kisebbség száma. A tényleges arány ennél a becsült aránynál is magasabb kellett legyen, hiszen a kassai magyarok közül nem mindenki szavazott a magyar polgári pártokra: a városban működött a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Csehszlovákiai Pártja magyar központja, 1927-ig itt adták ki a szociáldemokraták, később a kommunisták magyar nyelvű központi lapját, a Kassai Munkást, a kassai magyar kommunistáknak köszönhetően a cseh kommunisták nyilatkozatban deklarálták a magyar elvtársakkal való szolidaritást és a magyar kisebbségi politika támogatását.

Mindezekből két dolog is következik. Egyrészt a kassai zsidóság egy nem elhanyagolható része – a baloldali pártok mellett – a magyar nemzeti politikát támogatta, vélhetően jóval többen, mint ahányan a népszámlálásokon magyar anyanyelvűnek vallották magukat. Másrészt a választási eredmények alátámasztják azt a feltételezést, hogy a csehszlovák népszámlálások elsősorban politikai aktusként értelmezhetők, nemzetiségi adataik az identitás vizsgálatához csak igen korlátozott mértékben és közvetve használhatók: az állammal szembeni lojalitás mértéke mutatkozik meg bennük. Az általános és titkos választásokon – amelyeket a húszas évek közepén már nem kísértek atrocitások – jóval kevésbé voltak lojálisak a magyarok (és köztük a magyar identitású zsidók): a magyar nemzeti pártra szavaztak.

 

Összegzés

Összességében a tanulmány elején megfogalmazott kérdésekre az alábbi válasz adható:

Kassa lakossága a választások részvételi arányait tekintve nagyfokú politikai aktivitást mutat: a választójogosultaknak általában 90%-a szavazott is. Ezen valójában nem is kell nagyon csodálkozni, hiszen a csehszlovák köztársaság volt az ott élők számára az első olyan politikai rendszer, amely a népesség ilyen széles csoportjának biztosította a választójogot. A demokratikus választójog – a 3 éves állampolgárság kikötésével – így is hátrányosabb helyzetbe hozta a magyarokat és a zsidókat, mint a többi nemzetiséget, mert az állampolgárság megszerzése körüli nehézségek elsősorban őket érintették. A zsidó pártok Kassán a szavazatoknak mindössze csak 4–10%-át tudták megszerezni, – és ennek köszönhetően mind a parlamentben, mind a helyi önkormányzatban jelentéktelen politikai tényezők maradtak. A választójoggal rendelkező kassai izraelita népességnek csak egy-kétötöde, ezen belül a zsidó nemzetiségűeknek is csak fele-kétharmada szavazott a zsidó pártra. A többi zsidó (izraelita) szavazat a baloldali pártok és a magyar nemzeti párt mandátumait gyarapította elsősorban.

A választási eredmények elemzéséből az is kiderült, hogy általános és titkos „körülmények” között a zsidóság (és a magyar kisebbség) jóval kevésbé lojális a csehszlovák államhatalomhoz, mint a népszámlálások esetében: becsléseink alapján a magyar pártokra 1935-ben már kétszer annyian szavaztak, mint amennyi a választójogosult magyar nemzetiség összlétszáma volt. A választások elemzése a népszámlálások kritikájára is módot nyújtott: bebizonyosodott, hogy a tényleges nemzetiségi arányok tekintetében a népszámlálási adatok félrevezetőek, a kisebbségek esetében elsősorban nem a nemzeti azonosságtudatot, hanem a csehszlovák államhoz való lojalitást és a megfélemlítettség mértékét mutatják.

 

Jegyzetek

* Ez a tanulmány egy nagyobb lélegzetű elemzés rövidített változata. Az itt terjedelmi okokból nem jelölt forrásokat lásd: Kovács Éva 2004, Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között. Somorja; Dunaszerdahely: Fórum Kisebbségkutató Intézet; Lilium Aurum.

[1] A Kolonialbank elsősorban a Palesztinába vándorlás pénzügyi feltételeinek megteremtésével foglalkozott. 1919–1938 között az összes nagyobb zsidó lakossággal bíró városban voltak fiókszervezetei.

[2] A kassai cionizmus vezéralakja, Lővy József szerint: “A haladó zsidóság maradjon csak szépen a helyén: maradjon faj, amelynek tagadhatatlan kiválóságai által jogos szerep jut az államszervezetek belső életében, amelyhez azonban feltétlenül és minden elütő és szembeötlő különcködések lecsiszolása által alkalmazkodnia és abban felszívódnia kell. Vallásában pedig a hatezer éves tradíciókkal és egy más éghajlattal megrögzötten összefüggő formaságoktól igyekezzék megszabadulni.” (kiem. tőlem) Kassai Napló 1920/04/09, 2. “A cion állam és egyéb zsidókérdések”.

[3] Mivel az első csehszlovák köztársaságban külön számolták össze a zsidó nemzetiségűeket és az izraelita felekezetűeket, ezért van lehetőségünk erre az összehasonlításra.

[4] “Zsidó és nem-zsidó két év óta csömörig tele van amaz újságcikkekkel, felolvasásokkal, koncertekkel, szónoklatokkal, melyek a kassai cionista szervezet hangos életjeladása célját szolgálnák. A be nem avatottak azt hiszik, hogy az össz zsidóság egy klerikális uralmi nacionalizmust vall életfelfogásának.(…) Felekezetünk nagy többsége az évezredes hagyományok alapján a hitközségben a felekezeti és kultúrgócpontot látja s szereti, mely körül már a szervezeti alapelveknél fogva sem klerikális sem nemzeti tülekedésnek helye nincs.” (kiem.tőlem) Kassai Újság 1921/01/01 3.

[5][5] Ungár Joób vallomása szerint: “A nacionalismus nem faj kérdése, nem leszármazás kérdése, nem politikai kérdés, nem világszemléleti kérdés, hanem tisztára érzelem, mert ennek a fogalomnak vannak atavistikus, ösztönös és nevelésbeli alkotóelemei, mert a magyar nacionális érzésben benne kering a szepsii vagy abaújszántói nagyvendéglő borgőztől és pipafüsttől áporodott levegőjében szállongó borjúpörkölt inycsiklandó zamata, benne téresedik a pipacsos mező, ahol halálfejes lepkéket kergettünk, benne furfangosodik a kaszát vásárló paraszt és az isten tudná felsorolni még mi minden egyéb.(…) Az determinálja ezt a tisztán érzelmi kérdést, hogy mely nyelv hangján rezdültek fel benne a gyermekkori élet első érzései, mely kultúra termékei vertek gyökeret és csontosodtak meg a fejlődő értelem fogékony talajába, mely nemzet történelmi nagyságai alakultak ki ideálokká és követendő példaképpé a mindig eszmények után sóvárgó ifjú lélek előtt.(…) Élő nyelv és produkálható kultúra nélkül nincs nemzet.(…) A politikában a nacionalizmus két versióban jöhet szóba: mint kisebbségi és mint többségi nacionalizmus. Ha a nemzeti önrendelkezés joga a valóságban erőviszonylati, gazdasági, stratégiai és egyéb okok következtében meg nem valósítható, egészen természetesnek kell találnunk, hogy az a nemzeti kisebbség, amelyet sorsa ily okokból más nemzeti államhoz kötött, zárt sorokban igyekszik az államélet kűzdőporondján a maga nyelvéért, a maga kultúrájáért és a maga egyforma gazdasági és életlehetőségeiért síkra szállni.(…) Kormányzati rendszernek azonban a nacionalizmus nem válhatik be. A többségi nacionalizmus feltartóztathatatlan szertelenségben robban ki.(…) És ha valamikor még meg tudnám érni azt a csábos utópiát, amikor ledőlnek az országhatárok és a szellemiek egyként, amikor nem lesz nemzetgyalázás egy kormányzati rendszer jogos kritikája, amikor nem lesz többé irredentizmus egy nemzet régi dicsőségébe való fájdalmas visszamerengés, amikor a közlekedés diadalmas forradalmával eggyé kovácsolt emberiség Páneurópa formájában vagy akármilyen más emberi egységben fog gazdaságilag és önigazgatásilag összeforrni, én mint ennek a boldog emberi egységnek boldog emberi porcikája akkor is Arany János zamatos nyelvében, Ady tragikus erejű lírájában, Kodály és Kacsóh Pongrác bűvös erejű muzsikájában, Munkácsy Siralomházának megrázó erejében és Izsó Búsuló juhászának magyar mélységű naiv egyszerűségében fogom megtalálni a lelkem gyönyörűségét: Hölgyeim és Uraim, ez az én nacionalizmusom!” (kiem. tőlem) (Ungár  Jób 1934, Ahogy én láttam őket, Kassa, 187–203)

[6] “Ami azt illeti, én vagyok a legutolsó, aki megtagadja a magyar kultúrát. Én magyar kultúrán nevelkedtem, olvasmányaim legnagyobb része magyar, most is nyíltan beszélek magyarul, de a magyar kultúrát a magyar politikával összekeverni nem egyéb mint dilettantizmus” – mondta Reisz Gyula az Egyesült Zsidó Párt kassai választói nagygyűlésén. In: Kassai Napló 1928/11/27 sz. 3.