A zsidóság 75%-ának gyökerei a Közel-Keletre nyúlnak vissza

Írta: Judy Maltz/Haaretz - Rovat: Technika - tudomány, Történelem

Hazugság a ’kazár elmélet’ – véli a Family Tree DNA genetikai kutatócég vezetője

Grafika: Kurt Hoffmann

Grafika: Kurt Hoffmann

 

Honnan származnak a zsidók? Bennett Greenspan, a Family Tree DNA alapítója és elnöke számára ez nem kétséges, sőt a száj nyálkahártyájából vett kenetmintával játszi könnyedséggel megállapítható.

Álláspontja szerint a ma élő zsidók túlnyomó többsége egy egyszerű DNS-teszttel vissza tudná vezetni származását a Közel-Keletre, akik pedig másként gondolják, – legalábbis a kutató szerint – rosszul tudják a történelmet.

„Nem betolakodók vagyunk, akik Kelet-Európából sodródtak ide, és szerbek vagy kazárok sem vagyunk – fogalmazott. – A zsidó mivolt vagy nemzet hitelessége tetszés szerint kétségbe vonható, az azonban, hogy mi soha nem éltünk itt, egyszerűen hazugság.”

Megjegyzésével Greenspan a Tel Aviv-i Egyetem történésze, Shlomo Sand vitatott könyvére utalt, melyben a szerző azt állítja, hogy a ma élő zsidók nem ebből a térségből származnak, és hogy a zsidó „nemzet-faj” soha nem is létezett. „A zsidó nép feltalálása” című, 2008-ban megjelent könyv elmélete szerint a mai zsidók többsége a világ más tájain élt népek leszármazottja, és csak betérés útján vette fel a zsidó vallást. Egy két évvel később született nagyívű tanulmány ezzel szemben – melyet Harry Ostrer, az Albert Einstein College of Medicine orvos-genetikusa készített – a mai zsidók nagy részének valóban létező megkülönböztető genetikai jegyeit, valamint a Közel-Keletre visszanyúló eredetét tárja fel.

Szerdán Greenspan vendég előadóként beszélt a zsidóság DNS-éről az izraeli Netanya Academic College-ban. Mint állította, mindössze egy csepp nyálminta szükséges ahhoz, hogy bebizonyítsuk a legtöbb zsidó férfi és nő genetikai örökségének hasonlóságait, s ez annak köszönhető, hogy őseik egykor azonos helyen éltek. A Haarec kérdésére válaszolva Greenspan elmondta, hogy cége adatbázisának adatai alapján „az askenázi, szefárd és mizrahi (keleti) zsidóknak legalább 75%-a olyan ősökkel rendelkezik, akik abból a régióból származtak, amit ma általában Közel-Keletnek hívünk”.

A Family Tree DNA egy amerikai székhelyű vállalat, amely Európában és az Egyesül Arab Emírségekben is rendelkezik képviselettel. Greenspan a nyugdíjazása után, 2000-ben alapította, s ez az első olyan cég a világon, amely kereskedelmi felhasználásra is kínál a DNS-mintavételezéshez szükséges tesztkészletet. Mára már több mint féltucat hasonló vállalkozás létezik. Az alapításra Greenspan így emlékszik vissza: „Miután eladtam a fényképészeti kellékekkel foglalkozó üzletemet, otthon lábatlankodtam a feleségem körül. Végül azt mondta, hogy vagy menjek el golfozni, vagy térjek vissza a családfakutatáshoz – és ezen a ponton elkezdtem kutatni a nyolc dédszülőm családfáját, amelyen korábban még soha nem dolgoztam.”

Amikor végül a DNS-tesztek segítségével képes volt megtalálni a vérségi kapcsolatot a család egyik Argentínába származott tagjával, eldöntötte, hogy élete nagy hobbiját hivatásává teszi. Mára a Family Tree DNA több mint egymillió ember DNS-ét vizsgálta meg, és több mint 700 000 bejegyzést tárol adatbázisában. Egyik leghíresebb ügyfele maga a National Geographic Society, és bár ügyfélkörében a zsidók az amerikai lakosságbeli arányuknál jóval magasabb arányban képviseltetik magukat, ez a 3-4% a cég üzletének csupán elenyésző része.

Az Egyesült Államokban végzett DNS-tesztek egyik legnagyobb felfedezése Greenspan számára az, hogy az askenázi zsidók genetikai hasonlóságokat mutatnak az Új-Mexikóban, illetve Coloradóban élő spanyolajkú katolikusokkal. „Bizonyíték van arra – mondta, – hogy az ott élő spanyolajkú nőknél a mellráknak ugyanolyan típusai fordulnak elő, mint az askenázi zsidók esetében. Ez számomra azt jelenti, hogy ezek a spanyolok valójában a héber nyelven anuszim névvel jelölt, áttérésre kényszerített zsidók leszármazottai.”

A kutató állítása szerint az arabokat nem kevésbé érdekli a genealógiájuk, mint a zsidókat, és számos ügyfele van az öbölbeli országokból. Ahogy a kohanita zsidó papságból egyre növekvő számban igénylik a DNS-teszteket annak bizonyítására, hogy valóban Mózes testvérének, Áronnak a leszármazottai, a magukat Mohamed utódainak vélő muszlimok esetében a hozzá fűződő vérségi kapcsolat bizonyítása a tét. Mint mondta, „számukra ennek nagyon nagy jelentősége van”.

Nem sokkal Izraelbe érkezése után Greenspan telefonhívást kapott egy rijádi ügyfelétől, akinek saját feltételezése szerint zsidó ősei is lehettek, s az iránt érdeklődött, hogy elkészültek-e már a teszteredmények. A Family Tree DNA által végzett vizsgálat alapján kiderült, hogy a szaúd-arábiai arab illető 7%-ban zsidó származású, azaz felmenőinek 7 százaléka zsidó volt. „Azt mondtam neki – mesélte Greenspan, – hogy a különbség kettőnk között csupán annyi, hogy ő „muszlim arab”, én meg „zsidó arab” vagyok. Ennyi. Ahogy vannak „keresztény arabok” is. De a legtöbbünk – akár szaúdiak, akár palesztinok, szírek vagy zsidók – mind a Közel-Keletről származunk hosszú-hosszú generációk óta. Volt, aki elment innen, volt, aki nem, és a DNS ezt mind megmutatja.”

Fordította: Kalcsics Ildikó

 

A cikkben említett tanulmányokról a The Jewish Daily Forward hasábjain írt ismertetőt John Entine (Jews Are a ‘Race,’ Genes Reveal – Author Uncovers DNA Links Between Members of Tribe címmel, 2012. május 4.), illetve Rita Rubin (‘Jews a Race’ Genetic Theory Comes Under Fierce Attack by DNA Expert – Israeli Scientist Challenges Hypothesis of Middle East Origins címmel, 2013. május 7.), melyek az alábbi webcímeken érhetők el:

http://forward.com/articles/155742/jews-are-a-race-genes-reveal/?p=1

http://forward.com/articles/175912/jews-a-race-genetic-theory-comes-under-fierce-atta/?p=1

 

[popup][/popup]