„A zsidó történelemmel a katolikus hittanórán ismerkedtem meg”

“Gyerekként nagyon szerettem hallgatni az izgalmas, néha kalandregénybe illő bibliai történeteket, de arról, hogy Magyarországon is vannak zsidók, egyáltalán nem tudtam.”

Egy baranyai községben született katolikus sváb családban, Pannonhalmán járt gimnáziumba. A Pécsi Tanárképző Főiskolán német-népművelés szakon végzett. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának közművelődési programjait szervezte, majd a pécsi Lenau Ház vezetője, ahol a magyarországi és a kortárs német kultúra bemutatásáért dolgozott. Német-magyar tolmács, fordító. A magyarországi németség és a pécsi-baranyai zsidóság történetének kutatója, helytörténeti konferenciák előadója, pécsi zsidó témájú kötetek szerzője és szerkesztője. Az öt éven át vezetett „Pécsi zsidóság” című blogjában közel 300 bejegyzést írt, majd további hat éven keresztül szerkesztette a „Pécsi-baranyai zsidóság” facebook-oldalt. Itt több mint 800 posztja jelent meg, mintegy 1200 képpel. Tevékenységét a Pécs Németségéért-díjjal, Baranya Megyei Príma-díjjal, Schweitzer József-díjjal és a Magyarországi Zsidóságért-díjjal ismerték el.

 

Akivel beszélgetek:

Hábel János.

 

 

Germanistaként sokat foglalkozik gót betűs szövegekkel.

A gót – pontosabban szólva a fraktúr – betűk a középkorban Európa-szerte elterjedtek, csak a német nyelvterületen használták ezeket legtovább. A fraktúr betűtípusok nem a „germán szellem önkifejeződései”, hanem Európa kulturális öröksége. A Nagynémet Birodalomban hivatalos használatukat maga Hitler tiltotta meg 1941-ben azzal a meghökkentő és nevetséges indokkal, hogy azok „zsidó betűk”. A sors fintora, hogy a Völkischer Beobachter, a Nemzetszocialista Német Munkáspárt „harci lapja” egy elővárosi lapból, a Münchener Beobachterből nőtte ki magát, de a náci vezetésben senki sem tudta, hogy a pártlap egy olyan fraktúr-betűtípust használt nap mint nap, amelyet Emil Kann – művésznevén Lucian Bernhard – zsidó grafikus és tipográfus még 1913-ban tervezett a Münchener Beobachter számára.

Hogyan lett Ön a Pécs-baranyai zsidóság kutatója?

A zsidó történelemmel való találkozásom a katolikus egyházon, a hittanon keresztül kezdődött. Gyerekként nagyon szerettem hallgatni az izgalmas, néha kalandregénybe illő bibliai történeteket, de arról, hogy Magyarországon is vannak zsidók, egyáltalán nem tudtam.

Tanulmányaim után Pécsen telepedtem le. Nem vagyok történész, de érdekel a mindennapi környezetem múltja. Hobbiból Pécs történetének német vonatkozásaival kezdtem foglalkozni. A 19. századi levéltári anyagokban lapozgatva egyre több német nevű személyről kiderült azonban számomra, hogy zsidó. De kik is a zsidók? Mióta élnek Pécsen? Mik a zsidó vallás sajátosságai? Kérdések özöne fogalmazódott meg tehát bennem, amire nem tudtam a választ. Ezért megvettem dr. Schweitzer József monográfiáját a pécsi zsidó gyülekezet történetéről, majd egyre több zsidósággal kapcsolatos könyvet. Nagyon ösztönzően hatottak rám egykori múzeumi kolléganőm, Radnóti Ilona, pécsi és baranyai zsidósággal kapcsolatos tanulmányai is.

Beszéljünk az Ön írásairól, tanulmányairól. Mi volt például a hús- és a vágási krajcár?

A zsidó község működtetési költségeit különböző adókból és bevételekből fedezték. A hús- és a vágási krajcár egyfajta fogyasztási adó volt. Az elöljáróság árverezés útján bérbe adta kóser hús árusításának jogát, és egyben meghatározta azt is, hogy hány krajcárba kerül a szárnyasok, a juhok, a borjuk és a marhák kóser levágása. Ez a 19. sz. közepi jegyzőkönyvekben többször előforduló téma. Az a kebelbéli hittestvér, aki idegen húst hozott Pécsre, vagy máshol levágott állatot, annak 24 órán belül be kellett jelenteni azt a hús-, vagy a vágásikrajcár lerovása miatt. Ha ezt eltitkolta, de kitudódott, akkor igen magas pénzbüntetésre ítélték. Ha egyes családok nem vásároltak kóser húst és nem vették igénybe a községi sakterok szolgáltatását, akkor az elöljáróság az érintettek családok éves húsfogyasztását megbecsülve külön adót vetett ki rájuk. Tehát ezt a közvetett adót elvileg nem lehetett kikerülni, akár tartotta magát a család a kóser hús fogyasztásához, akár nem.

Az egyik blogbejegyzése a pécsi zsinagóga kék és sárga színű üvegablakairól szól.

Pécs város zászlójának színe a kék-sárga. A blogbejegyzés írásakor azt gondoltam, hogy a pécsi zsidóság így fejezte ki összefonódását az otthonául szolgáló várossal. Később azonban találtam egy írást Ludwig Förstertől, akinek a zsinagógaépítészetről vallott nézetei irányadók voltak más építészek számára is. Förster a vörös mellett a kéket és a sárgát is említi, mint a zsinagógák számára ajánlható színeket. Ő tervezte a bécsi Leopoldstadt zsinagógáját, amit az 1938-as novemberi a „kristályéjszaka” során leromboltak, a pesti Dohány utcai, és a miskolci Kazinczy utcai zsinagógát. Most úgy gondolom, hogy a pécsi zsinagóga kék-sárga ablaküvegei Förster ajánlásához bizonyosan köthetők, de – és ennyi lokálpatriotizmus engedtessék meg egy amatőr helytörténésznek – talán Pécs zászlószíneihez is.

Mi volt a tétje az 1857-es rabbiválasztásnak?

Röviden az, hogy Baranyának továbbra is ortodox, vagy egy a „korral haladó” főrabbija lesz-e. De ez csupán a vallási vetülete azoknak a folyamatoknak, melyek egyrészt a zsidó felvilágosodásban, a haszkalában, másrészt a megváltozott jogi, gazdasági és társadalmi feltételekben gyökereznek, és amelyek révén egyre inkább megnyílt a zsidóság előtt a felemelkedés lehetőségének kapuja. Ezek a belső és külső változások pedig élesen felvetették a zsidóság fennmaradásának kérdést. Mi a zsidó jövő biztos záloga? Ha folytatódik a többségi társadalomtól lehetőleg minél jobban elkülönülő „zárvány-létmód”, vagy az, ha a zsidóság belülről bontja le a gettója falait és betagozódik a nemzsidó társadalomba, annak kulturális és gazdasági munkamegosztásába? E két álláspont képviselői feszültek tehát egymásnak.

Az említett folyamatok miként hatottak a vallási életre és rabbik megítélésére?

Bécsben a 19. század első felében a Stadttempel első hitszónoka, Isaac Noah Mannheimer, és kántora Salamon Sulzer együtt formálták át a helyi askenáz zsinagógai ceremóniát. A „bécsi rítus” több eleme sok magyarhoni kehila elöljárósága számára is követendő minta lett. Baranya vármegye akkori főrabbija, Israel Löw, próbált ellenállni a pécsi zsinagógában is bevezetett új ceremoniális rendnek. Az általa megtestesített „ortodox rabbiszerep” azonban már egyáltalán nem felelt meg a pécsi elöljáróság elvárásainak. Az nem is ismerte el őt saját rabbijának, csak anyakönyvvezető hivatalnokának tartotta. A pécsi hitközség vezetése az 1850-es évek közepén a „korral való haladás” jegyében a zsidó tudományokban való alapos jártasság mellett már világi műveltséget is elvárt a rabbitól, és a zsinagógában kéthetente német nyelvű hitszónoklatot kívánt. Löw 1856-ben történt nyugállományba vonulása után Baranya hitközségeinek képviselői 25 pályázó közül választották meg az új rabbit, dr. Jacob Heinrich Hirschfeldet. Ő a bécsi egyetemen orvostudományt és filozófiát is hallgatott, a doktori munkáját a középkor zsidó orvosairól írta, és nem mellesleg német nyelven legendás szónoki képességgel rendelkezett.

A rabbiválasztással Pécsen végérvényesen eldőlt az ortodoxok és a reformerek vitája?

A felszínen igen. A „korral haladó” elöljáróság – szemben a pestivel – lelkiismereti kényszert alkalmazott, és nem engedélyezte a régi rítus szerinti ceremóniákat még magánházaknál sem.

Löw főrabbi megszegte ezt a tilalmat, ezért büntetésként a Tóra-olvasáskor az addig mindig rá mondott harmadik áldást elvették tőle. Az ortodox irányultságúak és a változtatások hívei közötti nagy feszültség még évtizedekig eltartott, és többször a hitközség szakadásával fenyegetett.

A blogjában megemlékezik a hitközségben történt nyelvváltásról is.

Az elöljáróság 1851-ben úgy döntött, hogy ezentúl a jegyzőkönyveket, minden nyilvántartást, valamint a hivatalos levelezést németül kell folytatni. A héber betűkkel írt jiddis nyelvű határozatok és feljegyzések kora Pécsen ezzel véglegesen leáldozott. 1852-ben megjelent a kiírás a pécsi német nyelvű hitszónoki állásra. A felekezeti iskolában héber, német és magyar nyelvet tanító tanárokat alkalmaztak. Az elöljáróság fontosnak tartotta tehát, hogy a felnövekvő generációk értsék és beszéljék a haza nyelvét is.

A témához tartozik, hogy még 1848-ban a gyülekezeten belül megalakult egy 11 fős Újító Egylet, amelynek a legfőbb célkitűzése a zsinagógai szertartások és imák magyar nyelven történő végzése volt, és a nyelvváltás mellett több radikális hitéleti változást is be kívánt vezetni. E törekvések már túl „forradalmiak” volt a ceremoniális újításokat egyébként támogató elöljáróságnak, és a város hatóságával tiltatta be az Egylet működését.

A zsinagógában is történtek újítások?

Az első pécsi zsinagógában 1851-ben helyezték át a bimát középről a Tóra-szekrény elé. Egy bő emberöltővel később, mint Bécsben, a Mannheimer-vezette Stadttempelben. A példát vélhetően onnan vették. Az 1869-ben avatott második zsinagógában pedig már kóruskarzat is épült, ahonnan a felekezeti iskola fiúkórusa énekelt. A szemben lévő karzatról pedig a hamarosan híressé váló Angster József első orgonája szólalt meg. Mivel az orgona mechanikus fújtatójának működtetése munkának számított, ezért az elöljáróság egy nem zsidóval kötött szerződést, aki sabbatkor és az ünnepekkor köteles volt a fújtató működtetésével a sípok megszólalásához szükséges „szelet” biztosítani.

A zsidók gazdasági törekvéseiről szól több írása is, így a „Salamon Fuchs, a »gazdasági térfoglaló«”, vagy az „Így lett Stern Jakab házalóból ócskavas-kereskedő.”

A keresztény kereskedők és a még céhes keretek között dolgozó mesteremberek féltek a gazdasági versenytől. Arra hivatkoztak, hogy a gyenge kereslet miatt nekik sem megy túl jól, ezért ha a város még másoknak is működési engedélyt ad, akkor ők tönkre mennek. Salamon Fuchs szabómester „megtűrt” státuszú zsidóként lakott a városban, és a saját lakásában kereskedhetett, de cégért nem tehetett ki. Ezzel nem volt elégedett és 1840-ben engedélyt kért cégéres bolt nyitására, amit végül megkapott. Rokona, Moritz Fuchs kereskedő hasonló utat járt be, bár a Pécsi Kalmárok Társaságának 36 tagja mindent megmozgatott ennek megakadályozására. Mindhiába. Jakob Stern, aki 27 éven át házalóként kereste meg családja betevőjét, azt kérvényezte a várostól, hogy „avitt vasat” – azaz ócskavasat – árusíthasson, mert már idős és nem tudja az áruját a hátán hordozni, ami esős időben ráadásul tönkre is menne. Az engedélyt megkapta. Egyébiránt a Rohoncról származó Stern kezdeményezte 1827-ben a pécsi Chevra Kadisha megalapítását, és az első alapszabályát is ő fogalmazta meg.

Egy 19. századi mószerolásról is beszámol az egyik írásában.

A héber eredetű „mószerol” eredeti jelentése: zsidó zsidót nem zsidó hatóságnak átad. Mára közkeletűbb a „beárul, befeketít, bemárt, megfúr valakit” jelentés. Pontosan ez történt Löbl Fürst és Moritz Fuchs kereskedők között. Az utóbbi a magisztrátushoz írt leveleiben erkölcstelen élettel és orgazdasággal vádolta meg bonyhádi Fürstöt, ezért kérte, hogy ne engedélyezzék a letelepedését Pécsen. Az egyéni, gazdasági gyökerű ellentétek mellett azonban sokrétű volt a zsidóság szolidarítása és a jótékonyság. Csak két példát említek: a Rófé Cholim egyesület a szegény zsidók számára fizette az orvost és gyógyszereket, a 19. század végén az Izraelita Hitközség tápintézete az Izraelita Nőegylettel naponta 70-80 adag ételt biztosított adományokból a szegénysorsú zsidó iskolás gyerekeknek.

 

A 19. századi Pécs zsidóságának ikonikus alakja Engel Adolf, aki félárva gyufaárusból lett nagyiparos, és eredményeiért “jánosi” előnévvel nemesi címet is kapott. Ön huszonhárom írást tett közzé Engel Adolfról.

Magyarul is megjelent Engel “Aus meinem Leben” – „Életemből” – című, családjának szánt önéletrajzi írása. Elolvastam, de több helyen nem tetszett a fordítása. Megszereztem az eredeti német nyelvű szöveget, amit magyarra fordítottam. Ezt közöltem egy sorozatban, és ezenkívül is sok mindent az életéről, szerteágazó tevékenységéről. Engel az 1848–1849-es szabadságharcban nemzetőr volt és anyagilag is támogatta a haza ügyét. Használt ruhákkal és bútorokkal kezdett kereskedni, majd építési vállalkozóként működött, fürdőintézetet, gőzfűrészt állított fel, majd parkettagyárat alapított. Erdőket vásárolt és nagy szállítmányokat indított útnak bel- és külföldre egyaránt. Ő volt a komlói kőszénbányászat megalapítója. Birtokán bérlakásokat és iskolát építtetett, élete alkonyán egyik fiával Oberdöblingben parkettagyárat alapított. 1872-1873-ban a Pécsi Izraelita Hitközség elnöke volt. Amikor megkerestem végső nyughelyét az oberdöblingi köztemetőben, nagy meglepetés ért. A családi kriptájától jobbra a második sírban nyugodott Theodor Herzl a szüleivel 1949. augusztus 14-ig, amikor földi maradványaikat exhumálták és Izraelbe szállították.

Úgy tudom, Engel Adolf egyik fiának, Józsefnek kulturális tevékenysége is jelentős volt.

Engel József 1851-ben született Pécsett. Első jelentős zenekritikai művét 18 évesen írta „Richard Wagners ‘Das Judentum in der Musik’. Eine Abwehr” címmel, amely Lipcsében jelent meg. 1870-től évtizedeken át a lipcsei „Musikalisches Wochenblatt” és a Robert Schumann által alapított ugyancsak lipcsei kiadású “Neue Zeitschrift für Musik” pécsi tudósítója. Az általa nagyra becsült két német zeneszerző tiszteletére egyik fia a Richárd, a másik a Róbert nevet kapta. Magyarul is publikált, a “Meyerbeer és a zsidóság” című tanulmánya a “Múlt és Jövő”-ben jelent meg. Zenekritikai írásai mellett német nyelvű irodalmi munkásságot is kifejtett, négy zsidó témájú drámája jelent meg Drezdában. Ezek: “Die Marranen”, “Im Beichtstuhl”, “Der Kabbalist” és “Der Kaufmann von Rom oder: Shylock’s Urgestalt”. Ez utóbbit a nácik Lipcsében nyilvánosan elégették. “Die Ehre der Zeitung” című műve 1904-ben látott napvilágot. Ebben a sajtómorál és a “hírlapi igazmondás” kérdéseivel foglalkozott. Zenekritikai munkásságának összefoglalása és betetőzése a “Das Antisemitentum in der Musik” című 300 oldalas könyve az Amalthea Verlagnál jelent meg 1933-ban.

Beszélhetünk további kiemelkedő zsidó származású személyiségekről Pécs-Baranya gazdasági és kulturális történetében?

Természetesen. Schapringer Joachim termény nagykereskedő Grün Zsigmonddal 1862-ben megalapította az Első Pécsi Bank és Váltó Hitelintézetet, amit a következő évtizedekben az Ullmann-, Krausz-, Fodor- és Tausz-féle magánbankok követtek. A ma is üzemelő sörgyár jogelődjét Hirschfeld Sámuel alapította a 19. század közepén. Teleki (Tauszig) Zsigmond 19. század végén a villányi borvidék filoxérajárvány utáni újra telepítésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Klein Ármin a Zsolnay Gyár kiemelkedő tehetségű tervezője volt. A sor még hosszan folytatható lenne. A rabbik közül dr. Alexander Kohutot említem. A Pécsen megkezdett „Arukh ha-salem” című 9 kötetes műve 1878 és 1892 között Bécsben jelent meg. Ez egy szótár és enciklopédia a talmudi és midrási irodalomhoz. Ő 1884-ben családjával New Yorkba költözött, ahol a Jewish Theological Seminary egyik alapítója és tanára lett. A 20. századból kiemelem a Bauhaushoz kapcsolódó pécsieket, Forbát (Füchsl) Alfrédot, Breuer Marcellt. A Vörösmarton született Berger Otti a Bauhaus textilműhelyének vezetője volt. A tudomány területéről Fejér (Weisz) Lipót matematikust, a képzőművészet területéről Nemes (Nagel) Endre és Rozsda (Rosenthal) Endre festőművészeket említem. Mohácsi (Klein) Jenő drámaíró, költő és műfordító volt, nevét a mohácsi Városi Könyvtár viseli.

Ön arról is írt, hogy milyen szerepet vállalt pécsi hitközség és Engel József Erzsébet királyné emlékezetének megőrzésében.

„Sisi” 1898. szeptember 10-én Genfben bekövetkezett tragikus halála után két nappal a pécsi hitközség elhatározta, hogy az Erzsébet királyné emlékezetére emelendő szobor alapjához 200 koronával járul hozzá. Egyúttal létrehozták az “Erzsébet” nevet viselő 2000 koronás új alapítványukat, melynek kamatjait évenként a halálozási évfordulón egy pécsi izraelita „érdemes” özvegyasszonynak adják segélyképpen, továbbá minden évfordulón nagy gyász-istentiszteletet tartanak a zsinagógában.

Jánosi Engel József Cap Martinban az Erzsébet királyné tiszteletére felállított emlékmű avatásakor közbenjárt azért, hogy a zenekar az osztrák mellett a magyar himnuszt is eljátssza. Az ünnepi megemlékezésre a magyarság képviseletében koszorút készíttetett, és azt magyar nyelvű beszéde után maga helyezte el a lábazaton.

Befejezésként kérem, beszéljen a „Préselt szentföldi virágokról”.

Kutatás közben rábukkantam egy albumra, amely vélhetően 1910-ben került Pécsre. Az album tíz kartonpapír oldala szentföldi helyszínekről származó préselt virágokat és növényeket tartalmaz. A címlapja fából készült, közepén színezett keretben fekete héber és latin betűkkel a „Jeruzsálem” felirat olvasható. A belső oldalon fiatal pécsi zsidó nők ceruzával írt nevei olvashatóak: – “Schwarcz Erzsike, 1910. szept. Kis aranyos!” – “Schwarcz Böske, végzett könyvelő kisasszony.” – “Braun Ilonka IV. a. oszt.” – “Braun Iluska végzett polgárista”. Közülük az egyik valószínűleg a tulajdonos lehetett.