A zsidó szeretetkórházról

 

A zsidó szeretetkórházról

A budapesti zsidó kórház a két háború között kiterjedt és komoly intézmény volt, számos kórházi osztállyal. Miután a kommunista hatalom államosította a felekezeti kórházakat, a hitközség birtokában egyetlen épület maradt: a „menedékház”, amelyben a háború előtt a fedél nélkül maradt vagy magatehetetlen embereket helyezték el.

A zsidó kórház 1950 után itt kezdte el redukált működését, és túlnyomórészt azokat az idősebb, üldöztetéseket elszenvedett embereket próbálta ellátni, akikre a néphatalom – nem lévén produktív személyek – amúgy sem igazán tartott igényt. Az egykor európai színvonalú zsidó kórház így vált megtűrt, elfekvő kórházzá és maradt meg ebben a szerepben 1989-ig. A rendszerváltás után ebből a szükséghelyzetből igyekeztek erényt kovácsolni.

A zsidó hitközség 1989 után is túlnyomórészt az idősek gyülekezete volt (küldöttgyűlések résztvevői ezt világosan láthatták) – ugyan mi motiválta volna arra, hogy a kórházát ismét olyan korszerű intézményrendszerré alakítsa, mint az 1938 előtt volt?

A felekezetek amúgy is először iskoláik, majd szélesebb spektrumú oktatási intézményrendszerük helyreállítását tartották elsődleges feladatuknak. Nyilvánvalóan az ifjúság nevelése volt az elsődleges. A közösség jövője mindenekelőtt az iskolán múlik, a kórházon sokkal kevésbé, s az általános egészségügyi ellátás korában nincs rá olyan nagy szükség, mint a háború előtt, amikor ez a gyakorlat Magyarországon még nem volt olyan kiterjedt.

Így a felekezeti kórházak ügye jóval később került napirendre. Mostanra jutott el oda az egyházi egészségügyi rendszer, hogy próbál egységes infrastruktúrába szerveződni. A négy felekezeti kórház megosztja egymás közt a funkciókat: a katolikus Irgalmas rendi kórháznak (ez volt egykor az ORFI) jut majd a nőgyógyászat; a szülészet és a gyerekosztály a református Bethesda kórházban működik majd, a zsidó felekezet pedig a gerontológia ellátását vállalta magára. Ilyen irányú fejlesztésekre kapott a kórház az elmúlt évtizedben komoly pénzeket. A negyedik intézmény a Szent Ferenc leányai kórház: ezek négyen alkotják az egyházi kórházak szövetségét, amely különböző szakmai ügyekben együttesen lép fel.

„Nem elfekvő”

– hangsúlyozza Deutsch Zsuzsa igazgató és Szinai T. József, a kórház gazdasági vezetője. Ez az elnevezés (ami a népnyelvben annyit jelentett, hogy az ide befektetett személyt innen már a temetőbe viszik) amúgy sem volt soha hivatalos kategória. Az idősellátás – magyarázzák – nem csupán a hanyatlás folyamatának végigkísérését jelenti, hanem aktív beavatkozást, rehabilitációt, mely után a korábban magát ellátni nem képes páciens akár önálló életvitelre is ismét alkalmassá válhat. Az ehhez szükséges korszerű műszerek, kiképzett személyzet mind rendelkezésre áll. Olyannyira, hogy a gerontológia területén nemrég egyetemi oktató kórház lettek – jeléül annak, hogy a szakterületet magas színvonalon művelik.

A 350 ágyas kórház aktív betegeket (akik a gyógyulás után hazamennek), krónikus és állandó ápolásra szoruló betegeket is gondoz. Ők azok az idős emberek, akik otthon már segítséggel sem tudják ellátni magukat, így szükségessé válik tartós kórházi ellátásuk. Tíz hospice[1] ágy is van, ehhez külön team tartozik, melyben gyógytornász, pszichológus és rabbi is van. (A kórházban dolgozó Deutsch László rabbinak egyben ez a templomkörzete is.)

A népnyelvben VIP-részlegnek nevezett szárny 2005-ben épült fel 500 milliós költséggel. Ez nagyjából szállodai szintű elhelyezést nyújt – miközben az egészségügyi ellátás és az étkeztetés egységes. (Utóbbi persze kóser, olyannyira, hogy a kórház portása nem fegyverek, hanem kívülről behozott ételek után érdeklődik a bejáratnál.)

 

Igen is, meg nem is

Nem kapunk egyértelmű választ, amikor azt kérdezzük: Zsidó betegek felkereshetik a kórházat, ha fogászati vagy más ambuláns ellátásra szorulnak?

Azt tudjuk, hogy a kórház ellát nem zsidó betegeket is. Biszku Béla is ilyen volt, akinek halálhírét felkapta a sajtó, és akiről két glosszát s írt a Szombat, kiváltva a hitközség és a kórház vezetésének rosszallását. (Mint kiderült, a kórház vezetése első megkeresésünktől ezért zárkózott el.)

Az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) adja a büdzsé túlnyomó részét, így persze mindenkit el kell látniuk – elvileg. A gyakorlatban azonban a kórház zsidó légköre és integráltsága a zsidó közösségbe inkább a zsidó pácienseket vonzza.

„Teljesen egyértelmű, hogy a kórház ellát nem zsidó betegeket, fekvő és járó betegként egyaránt. Jelenleg 50 %-nál nem magasabb a zsidó betegek aránya – kalkulál Szinai úr, aki hozzáteszi, hogy a magyar törvények nem engednek ilyen nyilvántartást. Mindamellett leszögezi: „A kórház feladata, mint az alapító okirata írja, a Holokauszt túlélők egészségügyi ellátása volt és a mai napig is az.”

Ami a kórházon kívüli betegek ambuláns ellátását illeti, ez – mondjuk úgy – nem jellemző. Az ambuláns rendelést végző, hetente 1-2 alkalommal érkező szakorvosok (fogász, diabetológus, stb.) a kórházi betegeket látják el. Alapjában nincs is kerete a kórháznak, hogy a kívülről érkező pácienseket fogadják. A szakrendelések időpontja fel van ugyan tüntetve a kórház honlapján, de ha valaki jönni akar, ahhoz előzetes egyeztetés szükséges.

A kórház jellegéből adódóan fejlett reumatológiai részleg például botot vagy járókeretet tud adni a járóbetegnek, gyógytornán tudja fogadni és úszást tud felírni neki. Ezen túlmenően a szakrendelőbe küldik a pácienst. Gyakorlatilag azonban nem folyik itt szakrendelés, legfeljebb elsősegélyt nyújtanak.

A vezetők hangsúlyozzák: a kórház alapvetően belgyógyászati egység: feladata a fekvőbeteg ellátás a hitközséghez tartozó gerontológiai páciensek részére. A páciensek átlagéletkora 84 év. (Az újpesti idősek otthonából ide küldenek minden rászoruló lakót.) Az évi 850 fekvőbeteg mellett 813 páciensnek nyújtanak járóbeteg ellátást – ami nagyrészt utókezelést jelent.

Az 1.2 milliárdos költségvetés 70 százalékát állja az állami egészségbiztosítás, 7 százalékát a Mazsihisz, 10 százalék saját bevétel, a maradék 13 százalék pályázatokból jön össze.

350 férőhelyével az intézmény a kisebb kórházak közé tartozik. (Jelenleg 270 beteg fekszik itt.) Ennyi beteget 220 alkalmazott lát el, közülük 160 a szakdolgozó. 8 teljes állású és 12 ambuláns feladatokat ellátó, részállású orvos dolgozik a kórházban. Utóbbiak közül van, aki rendszeresen jön (Halmos Tamás professzor nyugalmazott egyetemi tanár a diabetológia nagy tekintélye – mondják), mások alkalmanként, ha szükség van rájuk. Az orvos- és nővérhiány, ez a jellemzően magyar probléma ide is begyűrűzik.

Gadó János

[1] Hospce: a súlyos betegségük végstádiumában levő, elsősorban daganatos betegek humánus, összetett ellátását jelenti, multidiszciplináris csoport segítségével (Wikipedia)