A zsidó gyémántbányászok városa

A drámaian csökkenő létszám ellenére büszkén tartja magát a valaha szebb időket megélt dél-afrikai zsidó közösség.

A gyémántbányászatról híres dél-afrikai Kimberley Magyarországról tekintve valahol az Isten háta mögött található:  Észak-Fokföld tartományi székhelye még  Johannesburgtól is öt órányi autóútra van. Itt tátong a világ második legnagyobb, ember által ásott mélyedése, a 800 méter mély Nagy Lyuk, ahonnan 1871 és 1914 között szédületes mennyiségű, 2720 kg gyémántot hoztak felszínre.

Ahol gyémánt, ott minden valószínűség szerint zsidó is van. Valóban, már a kezdetek idején megjelentek itt zsidó származású németek és britek. Az elsők még ásóval és bottal felszerelt kétkezi gyémántbányászok, ú.n. diggerek voltak, de nemsokára ők képezték a felvásárlók közel felét. Sokan kereskedőként vagy iparosként látták el az ott élőket és egyben részt vettek a rohamosan fejlődő város közéletében is. Története során hat zsidó polgármestere volt a városnak, közülük nem egyet többször is megválasztottak. Kimberley egyik leghíresebb zsidó polgára Sir David Harris ezredes volt, a második angol-búr háború (1899-1902) hős veteránja, a De Beers gyémánttermelő vállalat vezérigzagatója, parlamenti képviselő.

A város fejlődésével párhuzamosan a zsidó közösség is komoly fejlődésnek indult. Fokváros és Port Elisabeth után 1873-ban itt alakult meg Dél-Afrika harmadik gyülekezete. Szertatásaikat eleinte egy bérelt barakkban tartották, majd három évvel később felavatták a 250 főt befogadó fa- és vasszerkezetű zsinagógájukat, ami azonban elejétől fogva kicsinek bizonyult. Ekkor ugyanis már 1400 izraelita élt Kimberleyben. Mégis negyed évszázadba telt, mire kezdetét vehette a kőből épült, nagyobb befogadóképességű Memorial Road-i imaház építése.

Az Afrikában párját ritkító szépségű, ma is kifogástalan állapotban lévő, bizánci stílusú súlt egy helybéli építész, D.W. Greatbach tervei alapján emelték és 1902-ben avatták fel. Nem sok ma is működő, a száz évet meghaladó korú zsinagóga található Afrikában. Pazar képet nyújt az ikertornyok által határolt épület a 13 méter magas, nyolcszögletű kupolájával. A belső tér leglátványosabb része a szintén bizánci jegyeket mutató parokhet, amelynek hátterét csillagos kék ég diszíti, rejtelmes keleties hangulatot árasztva. A tölgyből készült padok száma 613 – amennyi a tórai parancsolatok száma.

„Valaha még ez sem volt elegendő” – magyarázza David Allan, a közösség elnöke. „Virágkorában a gyülekezetünk több mint 2000 tagot számlált. A sátoros ünnepeken még külön székeket is be kellett hozni, hogy mindenki elférjen. Sokan aztán az ötvenes években alijáztak, mások az Egyesült Államokba vándoroltak ki, Fokvárosba illetve Johannesburgba költöztek, vagy egyszerűen meghaltak” – folytatja. 2005-ben már csak 50-en voltunk, mára 18-ra csappant ez a szám” – pontosít nem titkolt szomorúsággal Barney Horwitz közösségi ügyvezető.

A XIX. és XX. század fordulóján a pogromok elől menekülve egyre több lett és litván zsidó települt be az országba, így Kimberleybe is. Orthodoxok lévén, nem igazán tudtak megbarátkozni a helybéli neológ vallásgyakorlattal, így 1911-ben felépítették a stetlre jellemző saját zsinagógájukat. Az évek során a két gyülekezet azonban lassanként egybe olvadt, az orthodox imaház fokozatosan elnéptelenedett, mígnem a kilencvenes évek tájékán lebontották az addigra már rossz állagú épületet.

„A litván askenázik annak idején magukkal hozták tóratekercseiket és a Talmud példányait, a Vilnai Gáon örökségét. Ami ott maradt, az a háború alatt elpusztult, de mi itt, Dél-Afrikában egy teljes készletet őrzünk” – büszkélkedett egy korábbi riportban a maradék közösség vezetője.

Kimberleynek nincs állandó rabbija. A sabati szertartásokat maga az ügyvezető tartja, melyre általában csak öten jönnek össze. Ros Hásáná és Jom Kippur idején külön kántort hozatnak, valamint néhány vendéget hívnak, hogy meglegyen a minján. A mikroközösség mégis töretlen kitartással őrzi hagyományait. A kéttagú temetkezési egylet is továbbra végzi dolgát, habár értelemszerűen egyre kevesebb a feladata. A két zsidó temető közül már csak egy van használatban. Itt állítottak fel a múlt század nyolcvanas éveiben egy kis Holokauszt-emlékművet. A szokatlan, mindössze hatágú menóra a Soá során meggyilkolt hatmillió zsidó áldozatot jelképezi.