A veszprémi zsidó udvar felszámolása

A magyarországi mezővárosokba betelepülő zsidóság vallási intézményrendszerének létrejötte és térbeli elhelyezkedése több tényező által befolyásolt folyamat eredménye volt. Mindenekelőtt az istentiszteletre, a rituális fürdésre, a beteg- és szegénygondozásra, valamint a temetkezésre vonatkozó vallási előírások voltak meghatározók.

További befolyásoló tényező volt az adott település zsidó népességének nagysága és azzal összefüggő anyagi ereje. Ahogyan a közösség létszáma növekedett, megteremtődött a vallási intézmények létrejöttének igénye és lehetősége is. A fokozatosan egyre differenciáltabbá váló intézményrendszer részére (imaház, fürdő, ispotály, iskola) önálló ingatlanokat igyekeztek biztosítani, akárcsak a vallási életet segítő és kiszolgáló személyzet és alkalmazottak (rabbi, kántor, tanító) részére önálló lakhatást. Vallási életük zavartalanságának biztosítása érdekében ezeket az intézményeket igyekeztek egymás közelében elhelyezni, minek következtében ez a koncentráció a városon belül egy zsidó komplexum, Veszprém esetében az ún. zsidó udvar létrejöttéhez vezetett. Mindehhez szükség volt még a helyi ingatlanforgalmat felügyelő földesúr, Veszprémben a püspök jóváhagyására is.

A veszprémi zsidó udvar városon belüli elhelyezkedésére alapvetően meghatározó volt, hogy hol állt rendelkezésre olyan jogállású ingatlan, amelynek zsidók általi megszerzése nem esett tilalom alá. 1799-ben a püspöki városrészen kiépülő piaci központban található Zichy-családi nemesi ingatlanon kezdett el zsinagógát építeni a közösség, amelynek ekkor csak az örökös bérleti jogát, négy évtized múltán viszont a tulajdonjogát is megszerezte. 1800-ban ezen a telken már állt a zsinagóga és a rabbilakás több kiszolgáló épület/fészer társaságában. Az állandó istentiszteleti hely létrejötte tovább ösztönözte a zsidóság térbeli összpontosulását a városon belül, amivel szoros kölcsönhatásban volt az a tény is, hogy a zsinagóga az ekkorra már országos viszonylatban is jelentős piacközpontnak tekinthető város vásárterének szomszédságában állt. Az istentiszteleti helyet és a közösség vallási életét, valamint az oktatást kiszolgáló épületeket az 1840-es években már kizárólag zsidó magánszemélyek, elsősorban kereskedők birtokában álló épületek (lakóházak és raktárak) vették körül, és a zsinagóga vásártér felőli szomszédságában állt a zsidó kocsma is. A vásártérre (Búzapiac, majd Rákóczi tér) néző házak vonala és a Szabadi (később Bajcsy-Zsilinszky, ma Brusznyai Árpád utca) által formált háromszög alakú területen belül viszonylagosan zárt udvart képezett a zsinagóga, a rabbi lakás, az iskola épülete és a sakter vagy kántorlak által közrefogott terület. Az udvarban a 19. század eleje óta kóser mészárszéképület is állt, amelynek bejáratát az 1830-as években az utcafrontra helyezték át. Az udvar a vásártér irányában zárt volt, bejárni a Szabadi utca felől lehetett.

A 19. század közepére kialakult zsidó udvar az 1960-as évek végéig létezett Veszprém belvárosában. Elhelyezkedésében, térszerkezetében és funkciójában ez idő alatt nem következett be nagyobb változás. 1865-re a korábbi zsinagóga helyén egy tágasabb és magasabb, dupla karzatos új zsinagóga épült, amelynek hátsó homlokzata már kiért a Búzapiactér utcafrontjáig. Az 1893-ban leégett iskolát és rabbi lakást – nagyobb méretben – korábbi telkeiken építették újjá. Az 1910-es években a vallási intézmények köre egy magánkezdeményezés révén tovább bővült, amikor a zsinagóga vásártérre néző homlokzatától jobbra (dél felé) eső második, 1840 óta álló épületet tulajdonosa, Weisz Lipót istentiszteleti helynek rendezte be, amit aztán a közösség téli és ifjúsági alkalmakkor használt (kis zsinagóga), és amit az 1920-as években a városban lakó néhány ortodox család is igénybe vett. Kiss Arnold rabbi (1896–1901) így írta le új szolgálati helyét a városba költözésekor:

„Hatalmas magaslaton elterülő, parkszerű udvar hátterében emelkedik a komolysággal, egyszerű és mégis nagystílű méreteiben impozáns ódon templom, az udvar alsó végében a remek-szép, gyönyörű új iskolapalota, balról a kedves, verandás, egyemeletes, ízléses paplakás, amely akár püspöki palotának is beillenék.”

A zsidó udvar a közvetlen környezetében álló néhány épülettel együtt 1944 májusában éppen viszonylagos zártsága miatt vált alkalmassá a hatóságok által kijelölt gettó helyszínéül. A zsidó lakosságot a zsinagógában, az iskolaépületben, a rabbi lakásban és a zsinagóga mellett álló két Búzapiac téri épületben zsúfolták össze, majd innen hurcolták el. Az elárvult zsinagógát lezárták, a kiürített épületeket a háborús időszak hátralévő ideje alatt a városi hatóságok különböző célokra hasznosították. Az iskolaépületben egy ideig hivatalok székeltek, majd a vörös hadsereg katonáit szállásolták el benne. A visszatértek kis létszámú közössége 1945 után már nem tudta belakni az 1500 fő befogadására alkalmas zsinagógát, így az teljesen elveszítette vallási funkcióját. A piactéren álló épület berendezése fokozatosan eltűnt, tereit raktározásra használták, oromzatán 1948-ban ötágú vörös csillag éktelenkedett.  Az épület felett rendelkező MIOK (Magyarországi Izraeliták Országos Központja) nem ellenezte azt, hogy a város az épületnek új funkciót találjon, azzal a feltétellel, ha az épület zsinagóga jellegét teljesen megszüntetik. A városi tanács elnöke 1951-ben többféle hasznosításra is javaslatot tett, miszerint az épületet (talán nem függetlenül a piactér szomszédságától) vásárcsarnokká, esetleg mezőgazdasági- vagy textilraktárrá lehetne alakítani. A javaslat nem nyerte el a döntéshozók tetszését, mivel a piacot felvonulási térré kívánták átalakítani, ezért úgy döntöttek, hogy kultúrház, mozi, áruház, vagy valamelyik közület székháza céljára alakítsák át.

Ezt követően, 1952-ben a Dunántúli Szénbányászati Tröszt irodaház céljára igényelte ki az épületet. A hatalmas csarnoképületet barbár módon, a felismerhetetlenségig átalakították. A női karzatot tartó galériarendszert elbontották, födémek beiktatásával az épületet háromszintessé változtatták. Az épület középtengelyén végigfutó folyosók mentén kétoldalt összesen 27 irodát alakítottak ki. 1953-ban már sem a külső díszítéseknek, sem pedig az ablaknyílásoknak és a szép bejárati kapunak nem volt nyoma. Az átalakítás módja ellen a Városépítési Tervező Vállalat élénken tiltakozott, és városképi szempontból is elfogadhatatlannak tartotta a zsinagóga és környezetének átalakítását. Javaslatuk szerint vissza kellett volna állítani a zsinagóga eredeti külső megjelenését, az irodákat ki kellett volna költöztetni, helyettük múzeumi-, könyvtár- vagy kiállítóteret kellett volna benne kialakítani, esetleg sportcsarnokot, azaz olyan létesítményt, amely függetleníthető a zsinagóga eredeti ablakkiosztásától.  Ezt a javaslatot a korabeli döntéshozók figyelmen kívül hagyták, és további átalakításokat engedélyeztek. 1961-ben a Szénbányászati Tröszt a zsinagóga bejárati homlokzatának északnyugati sarkához csatlakozva egy újabb épületszárnyat építtetett.  Ekkor egységesítették a zsinagóga ablakkiosztásait is az új épületszárnyéval, minek következtében a felismerhetetlenségig megváltozott az épület. E lényegében változatlan homlokzat mögött ma is állnak a zsinagóga eredeti falai.

A zsidó udvar és épületei vallási jellegének felszámolása 1944–1945 során megtörtént, fizikai megsemmisülése és teljes eltüntetése azonban csak az elkövetkező 25 évben, fokozatosan következett be. Az udvar a város legforgalmasabb részén, a Budapest és a Balaton felől érkező országutak találkozásánál található tömb része volt, amellyel a belváros szocialista arculatváltásában is számoltak a döntéshozók. A területre vonatkozó városrendezési koncepció a régi épületek szanálásával és helyükön korszerű belváros kiépítésével számolt, amit a 8-as főút városon áthaladó nyomvonalának kijelölése is alapvetően meghatározott.

A város részletes rendezési terve 1961-ben készült el, amely az addig az országúti forgalmat levezető Kossuth utca gyalogos területté alakításával számolt, a 8-as főutat pedig a Bajcsy-Zsilinszky úton vezette ki nyugat felé a városból. A zsidó udvar bejárata, így a rabbi lakás és az iskola főhomlokzata is erre az útra nézett. Ekkor készült az út nyomvonala mentén található területek rendezési terve is. Az új városrendezési koncepció részét képezte a városon belül a történelmi főtértől megkülönböztetett, modern, szocialista városközpont kialakítása, ahol pártház, szálloda, bevásárló- és szolgáltató központ, „2000 adagos étterem” kap helyet 450 lakásos modern lakóépületek társaságában.

A gyalogos forgalmúvá alakított Kossuth utca déli oldalán, a Rákóczi tér vonalában található házakat a következő egy-két évben elbontották. A tér keleti végét az utcára merőlegesen elhelyezett pártházzal zárták le. A tér másik végén az átalakított zsinagóga állt. A zsinagógától nyugatra eső terület beépítésére vonatkozóan az 1960-as évek elejétől az 1981-ben befejeződött megvalósulásig több terv is készült, de az alapkoncepció azonos volt. Mivel a zsinagóga egy szocialista épület arculatát öltötte magára, annak ellenére megmenekülhetett, hogy tömbjének elhelyezkedése igen korlátozta a beépítési lehetőségeket. Ezért valamennyi terven a zsinagóga és a hozzá épített szárny tömbjéhez igazodva alakították ki a területen felépítendő épületek helyét, minek következtében az egykori zsidó udvar egy része továbbra is zárt terület maradt egészen napjainkig. A Kossuth utca déli házsora helyén felépülő modern épületek hátsó traktusa és a Bajcsy-Zsilinszky utcai épületek közötti területen az üzletközpontot kiszolgáló szerviz utakat és parkolókat terveztek. Az egymást követően készült tervek helyszínrajzairól csak fokozatosan tűnt el a zsidó iskola és rabbi lakás. Elbontásuk után helyükön egy-egy 9 emeletes lakóház felépítését tervezték, amelyben a modern városrész kialakítása érdekében felszámolandó épületek lakói kaptak volna lakásokat. A „korszerű városkép biztosítása” érdekében úgy ítélték meg, hogy a 8-10 emeletes épületek előnyösen hatnak a városképre…

Az 1966-ban készült beépítési terv helyszínrajza szerint még állt az iskola, a rabbi lakás, sőt, a Kossuth utca felőli részen a régi zsidó kocsma is, illetve az udvart körülvevő régi épületek, köztük az evangélikus iskola és gyülekezeti terem is. A tervet készítő Márton István mindezek elbontásával számolt, és a beépítés szempontjából sajnálatos adottságnak nevezte a bányatröszt (benne a zsinagóga) épületét, amit véleménye szerint „megengedhetetlen módon telepítettek”. Városrészi víziója szempontjából az lett volna ideális, ha az épületet, azaz a zsinagógát is elbontják, mert akkor a zsidó udvar területe összeköthető lett volna a pártház és a hotel által határolt hosszú térrel.

1968-ban jóváhagyták a Kossuth utcai kereskedelmi központ és a húszemeletes megépítését, amit a következő évben el is kezdtek. A 8-as út szélesítése érdekében a zsidó iskola utcafronti részét 1969-ben elbontották. Az építési felvonulási térként használt területen még a következő években is állt a használaton kívüli rabbilakás és az iskola megmaradt hatalmas torzója. Végső elbontásukra 1972/73 folyamán került sor. Ezt követően az egykori zsidó udvart körülvevő, a régi vásártérre néző földszintes épületeket is felszámolták, a kis zsinagóga épületét 1974-ben szovjet katonákkal bonttatták el.

A terület beépítésére készült 1974-os rendezési terv szerint nagyjából a rabbilakás, az iskola és az utcán felfelé következő telken még mindig három, egyenként 9 emeletes épületet terveztek felépíteni. A bányatröszt épületével összeépülve, arra merőlegesen egy kétemeletes postaépület kapott volna helyet.

A magas lakóházak felépítését szerencsére a városvezetés végül elvetette, de helyükre 1979-ben elkezdték felépíteni a MNB és az OTP egymással tompaszöget bezáró, a főút frontján, illetve a húszemeletes irányában álló két szárnyát. Az így elhelyezett épület a bányatröszt épületével újra egy udvart zárt körül. 1981-ben a már megépült pénzintézet homlokzatához igazítva még egy utolsó átalakítást végeztek a zsinagóga épületén, ekkor a sátoros tetőszerkezetét elbontották, és még egy emelettel megemelték. A közrezárt belső udvaron egy nyolcszögű épületet húztak fel.

Az ekkor érvényben volt városrendezési koncepció szerint 10 éven belül a bányatröszt főépületét el kellett bontani. A végül meg nem valósult terv azt jelentette volna, hogy az egykori zsidó udvar utolsó mementójaként, ugyan átépítve, de mégiscsak fennálló egykori zsinagóga nemcsak látványában, de fizikai valójában is végképp megsemmisült volna.

Felhasznált források és irodalom

MNL VeML (Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára) XV81.a – Veszprémi Kaleidoszkóp

XXIII.660.c – A Veszprémi Tanács VB Műszaki Osztályának iratai. Kiss Tamás főépítész gyűjteménye

XXIII.660.d.IV – Veszprém város tervtára. Városrendezési tervek

Nr. 5027 – Városközpont 8-as főút korszerűsítésének tanulmányterve, 1964.

Nr. 5029 – Városközpont beépítése terve, 1965–1966.

Nr. 5020 – 8-as út veszprémi átkelési szakasz tanulmányterve, 1964

1. 5033 – 8-as út melletti terület beépítési terve, 1974

Nr. 5095/b – Városközpont beépítési terve, 1971

Nr. 5030/e/3 – Kereskedelmi központ és húszemeletes helyszínrajza, 1968

Nr. 5130/e/15 – Városközpont RRT épületvizsgálata, 1979

Jakab Réka-Kákonyi Anna: Táguló és szűkülő terek. A veszprémi zsidóság társadalom- és gazdaságtörténete. Veszprém, 2020.

Márkusné Vörös Hajnalka. Vásárállás. Veszprém, 2015.