A Stanford Egyetem beismerte: az 50-es években még zsidó kvótát alkalmazott

A szerdán közzétett jelentésben az egyetem vezetése elismeri, hogy a huszadik század közepén még korlátozta a zsidók beiratkozását.

A jelentés annak a bizottságnak a munkája, amelyet az egyetem januárban hívott össze, hogy kivizsgálja a Cornell Egyetem ösztöndíjasa, Charles Petersen 2021 augusztusában közzétett állításait, miszerint az egyetem egykor kvótarendszert vezetett be a zsidó hallgatók számára.

“Bizonyítékot találtunk arra, hogy az 1950-es évek elején a Stanfordra felvehető zsidó hallgatók számának korlátozására tettek intézkedéseket” – áll az egyetem jelentésében. “Másodszor, megállapítottuk, hogy a Stanford vezetőségének tagjai rendszeresen félrevezették a jelentkezők szüleit és barátait, az öregdiákokat, az ok nyomozókat és a kurátorokat, akik az 1950-es és 1960-as évek során aggodalmukat fejezték ki ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban.”

Szerdán Marc Tessier-Lavigne, a Stanford Egyetem elnöke elmondta, hogy az ügy kivizsgálására alakított testület, amelynek elnöke Ari Y. Kelman, a zsidó tanulmányok professzora volt, „megdöbbentő antiszemita tevékenységet” tárt fel. Az elnök arra is ígéretet tett, hogy elfogadja a testület ajánlásait az egyetemi zsidó élet javítására”.

“Szeretnék bocsánatot kérni a zsidó közösségtől és egész egyetemi közösségünktől a zsidó diákok felvételének jelentésben dokumentált, 1950-es években történt korlátozásáért, valamint azért, amiért az egyetem az azt követő időszakban mindezt letagadta” – mondta Tessier-Lavigne. „Ezek az intézkedések helytelenek voltak. Károsak voltak. És hosszú időn át nem ismerték el őket.”

A jelentésből kiderült, hogy 1953-ban Rixford Snyder, a Stanford Egyetem akkori felvételi igazgatója azért lobbizott, hogy az Egyetem ne alkalmazza “a jelentkezők faji vagy vallási hovatartozásának figyelmen kívül hagyására” irányuló politikát. Snyder egy feljegyzésben “a zsidó hallgatók számával kapcsolatos aggodalmát” fejezte ki Wallace Sterling elnök asszisztensének, Frederic Glovernek.

Snyder külön megjegyezte, hogy két középiskolának, a Beverly Hills High Schoolnak és a Fairfax Schoolnak jelentős zsidó diáksága van. Azon az őszön mindkét iskolából jelentősen csökkent a felvettek száma, miközben ilyet “más iskolák esetében nem tapasztaltak”.

A jelentés szerint Snyder valószínűleg hallgatólagos jóváhagyást kapott másoktól is az adminisztrációban.

A jelentés azt is megjegyezte, hogy az 1950-es és 60-as években az egyetem tagadta, hogy diszkriminálná a zsidókat, és “a kvóta szó szerinti meghatározását” használta fel arra, hogy elrejtse azt a csendes konspirációt, amelynek célja volt távoltartani a képzett zsidó diákokat az egyetemtől. Miután Snyder 1969-ben távozott a felvételi igazgatói posztjáról, az egyetem évekig azzal dicsekedett, hogy soha nem alkalmazta a zsidó kvótákat, amit a „Borostyán Liga (Ivy League) más elit egyetemei, így a Columbia, a Harvard és a Yale megtettek.

“A  történeti kutatások megkérdőjelezik ezt az állítást” – folytatódik a jelentés. “Bár lehet, hogy soha nem volt hivatalos kvóta (és a Stanford gyakran használta ezt a technikai védekezést), egyértelmű bizonyítékot találtunk arra, hogy az 1950-es évek elején az egyetem legmagasabb szintjein létezett zsidóellenes elfogultság a felvételek során”.

A jelentés élénk reakciót váltott ki az egész zsidó világban.

“A mai antiszemitizmus a zsidóellenes gyűlölet, bigottság és diszkrimináció hosszú történelmére épül” – mondta Michal Cohen, a Jewish on Campus (JOC) szóvivője csütörtökön a The Algemeinernek. “De amikor egy intézmény igyekszik jóvátenni az antiszemita múltat, ez az igazságosabb és egyenlőbb jövő iránti elkötelezettségét mutatja.”

Miriam Elman, az Academic Engagement Network (AEN) ügyvezető igazgatója szerint Tessier-Lavigne bocsánatkérése “időszerű és konstruktív” volt.

“Van, ami még annál is fontosabb, hogy végre elismerték a zsidókkal szembeni múltbeli diszkriminációt. Ez pedig az, hogy elkötelezték magukat: javítani fogják az egyetemi légkört a mai zsidó diákok számára”– folytatta Elman. “Ennek része egy állandó tanácsadó bizottság felállítása a stanfordi zsidó élet jobbítása érdekében; annak biztosítása, hogy az antiszemitizmus témája bekerüljön az előítélet-ellenes képzésbe; valamint a lakhatási, étkezési és vallási gondok enyhítésére fordítható források növelése. Ezek mind olyan barátságos, támogató tanulási környezetet teremtenek, amelyet a zsidó diákok megérdemelnek.”

A Twitteren reagálva a Rágalmazásellenes Liga (ADL) San Franciscói irodája a következőket írta: “A zsidó közösség régóta várta a komoly bocsánatkérést a Stanford Egyetem 1950-es évekbeli antiszemita és bigott felvételi politikájáért”.

“Az ADL büszkén mutatta be archívumát Kelman professzor, a kiváló kutató előtt” – tette hozzá. “Az egyetemi felvételi eljárásnak mentesnek kell lennie minden diszkriminációtól és előítélettől.”

Liora Rez, a StopAntisemitism ügyvezető igazgatója a The Algemeinernek elmondta, hogy a Stanford Egyetem beismerése “üdítő”, de hozzátette, hogy “az antiszemitizmus problémája belopózik az egyetem jövőjébe is”.

Alyza Lewin, a Louis D. Brandeis Center for Human Rights Under Law elnöke sürgette az egyetemet, hogy ismerje el azt az antiszemitizmust is, amelyet a zsidó diákok napjainkban tapasztalnak. “A zsidó hallgatók nem érzik úgy, hogy szerepelnek az egyetem DEI (Diversity, Equity, Inclusion – Különbözőség, Egyenlőség, Befogadás) programjaiban” – mondta.

“Bár a mai jelentés elismeri a múltbeli gazságtalanságokat, ez csak a jéghegy csúcsa, és nem elégséges a mai antiszemitizmus kezelésére. Csak remélem, hogy az egyetem valódi konkrét lépéseket tesz ennek érdekében, és hogy ez nem fog több, mint ötven évig tartani.”