A “rotterdami Anna Frank”, aki túlélte a háborút

A napokban jelent meg Hollandiában a 89 éves holokauszt túlélő Carry Ulreich naplója: „Éjszakánként a békéről álmodom”. A könyv azonnal élénk médiavisszhangot váltott ki; a szerzőt „rotterdami Anna Frankként” emlegetik. 

Ulreich két és fél évvel lehetett idősebb Anna Franknál, amikor a nácik lerohanták Hollandiát. A 140 ezer fős zsidó közösség közül sokan próbáltak elrejtőzni, de csak keveseknek sikerült: 104 ezren a népirtás áldozatául estek.

Ulreich a túlélőkhöz tartozott, a háború után kivándorolt Izraelbe, három gyermeke, 20 unokája és 60 dédunokája született. Magával vitte a megszállás idején írott terjedelmes naplóját, de csak két éve vette elő, és döntött úgy, hogy megjelenteti. „Történetem szinte olyan, mint Anna Franké, csak szerencsés kimenetelű” – nyilatkozta. A két szerző közötti lényeges különbség, hogy Anna univerzalista világlátású volt, Carry pedig érzelmileg mély kapcsolatot ápolt a zsidó vallással és hagyományokkal.

A könyv a család túlélésért folytatott küzdelmét ábrázolja a porig rombolt Rotterdamban. A stratégiai fontosságú kikötőváros először a németek, majd pedig a szövetségesek bombatámadásainak esett áldozatul.

Drámai a kelet-európai zsidó gyökereire büszke, cionista és hagyományőrző Ulreich család találkozása az őket rejtegető mélyen katolikus Zijlmans családdal. Míg a világi és kozmopolita Frankék külön éltek az őket bújtatóktól, a Zijlmans házaspár (1977 óta a Világ Igazai) saját otthonukat osztották meg az Ulreich családdal, nekik engedve át hálószobájukat. Maguk egy kisebb helyiségbe húzódtak, ahol krumplit tároltak. Társadalmi kapcsolataikat is a minimálisra korlátozták, hogy a kockázatot ezzel is csökkentsék.

„Félünk, hogy a szomszédok feljelentenek minket a Waffen-SS-nél. Azután értünk jönnek és elvisznek a Westerborki gyűjtőtáborba, onnan pedig valamelyik lengyelországi haláltáborba…” – írja Ulreich.

Ulreich visszaemlékezéseiben megjelenik egy zsidó kántor, aki a BBC adásaiban imádkozott a holokauszt áldozataiért, ami mélységesen meghatotta őket. Csak éppenséggel az adásokat a szombati ima idejére tették, amikor hithű zsidók nem kapcsolhatják be a rádiót. „A keresztények minden igyekezetükkel segítettek, de ezeket a dolgokat nem értették.” A kötet szerkesztője ehhez a következőket fűzi hozzá: „Carry roppant hálás, de az együttélésből fakadó súrlódásokat is bemutatja. A feszültség és függő helyzet szinte kézzelfogható az olvasó számára.”

A napló beszámol a két család közötti, a vallást érintő beszélgetésekről. A könyv egy olyan kérdést is felvet, amiről eddig a holokauszt irodalom alig szólt: milyen lehetett a vallási élet a bujkálás körülményei között? Hogyan igyekeztek a zsidók kóser háztartást vezetni, és megülni az ünnepeket?

A JTA cikke nyomán Bassa lászló.