A peronon összegyűlt… tömeg vidáman és lelkesen tapsolt

Búcsú Dr. Jungreis Ervin professzortól

„Életem hajnalán voltam akkor – 18 éves –, amikor 1944. december 8-án Buchenwaldba deportáltak a Józsefvárosi pályaudvarról. Reggel 6 óra volt és 75 embert zsúfoltak egy marhavagonba. Utolsó képem az volt Budapestről, hogy a peronon összegyűlt 40-50 tagú tömeg vidáman és lelkesen tapsolt. Azóta is kísért a kép, elgondolkozom rajta, hogy vajon kik lehettek és vajon most hol vannak?

Családomnak 39 tagját pusztították el a haláltáborokban – közöttük szüleimet is. 60 éves nagybátyám már félholtan került be Gyöngyösön a deportáló vagonba, mert ismeretlen gyöngyösiek véresre verték a vonat felé kísért menetet.

Hogyan vált az ember ilyen bestiálissá?“

Így emlékezett 1982-ben Ruzicskay György embermentő jeruzsálemi fogadásán Dr. Jungreis Ervin a holokauszt alatt átélt borzalmakra. Nem sokkal a deportálása előtt külön engedéllyel hagyhatta el a gyöngyösi gettót barátjával és osztálytársával, Grünbaum Sándorral, hogy részt vehessenek az érettségi vizsgán. Mindketten kitüntetéssel érettségiztek abban a gimnáziumban, amelynek több antiszemita tanára követelte előzőleg, hogy zsidók ne érettségizhessenek…

Jungreis Ervin végül a dachaui koncentrációs táborban élte meg csontváznyira soványodva a második világháború végét. Miután családját elpusztították a nácik, nem volt, ami a fajgyűlölő Magyarországon, vagy a hasonló német ajkú európai országokban tartotta volna.

Egyetemi tanulmányait követően 1955-ben doktorált kémiából a jeruzsálemi Héber Egyetemen, ahonnan 1994-ben vonult nyugdíjba. Közben vendégprofesszorként ténykedett többek között a Lousiana-i állami egyetemen, Johannesburgban, Randburgban, Grazban és az ausztráliai Canberrában. Tudományos munkássága idején számtalan publikációja közöttük könyve is megjelent. De Jungreis Ervint nemcsak a mikroanalitikai vegyészeti kutatások érdekelték. A faji megkülönböztetések, a nácik embertelensége, aljassága, az ártatlan zsidókon elkövetett kínzások, brutalitások, gyilkosságok, a koncentrációs táborokban megélt szörnyűségek egy életre lelkébe vésődtek. Mindezek motiválták, hogy a maga módján segítse a holokauszt kutatást, támogassa a Népek Jámborainak, a Yad Vashem intézet által kitüntetett „Chaszid Umot Háolám“-ok felkutatását. S bár őt magát nem érte az a szerencse, hogy valamelyik embermentővel személyesen találkozhatott volna a vészkorszakban, igyekezett, hogy legalább azt követően köszönhesse meg a megmentettek nevében is azok emberségét, nem mindennapi hősiességét.

Így találkozott nemcsak Ruzicskayval és más embermentőkkel, hanem legnagyobb meglepetésére egyik volt gimnáziumi diáktársával is, akit Gyöngyösről ismert. Ez a gyöngyösi Ferenczfalvi Kálmán volt, egy keresztény, aki a vészkorszak utolsó két évében több mint 2000 üldözöttnek az életét mentette meg, a sajátja és családja veszélyeztetésével. Rá így emlékezett 1988-ban Jungreis Ervin:

„Sok száz magyarországi zsidó, akikből már csak maroknyi van életben, régi „adósságát“ rendezi Ferenczfalvi Kálmán meghívásával Izráelbe és a Világ Igazainak Rendjébe való felvételével…“ „Ha valaki időnként felidézte vakmerő tetteit, úgy csendes, jó humorral bagatellizálta ifjúkori kiállását.“ „“Nem vagyok hős – szokta volt mondani -, de az akkori embervadászat valódi fizikai hányingert okozott, amit csak egy úton sikerült gyógyítanom: az embermentéssel…

Ennek nyomán se szeri, se száma az általa megmenekült zsidó munkaszolgálatra hurcolt férfiaknak és nőknek. Az életben maradottak közül egy kis csoport negyvenegynéhány év után vette magának a fáradságot és Ausztráliából, Amerikából és Magyarországról, egymástól függetlenül kapcsolatba lépett a Yad Vashemmel és a tanúvallomások mozaikja egy Igaz Ember portréját formázta“.

Ilyen emberek felkutatásával, életútjának ismertetésével töltötte Jungreis professzor a szabad idejét. Fontos feladatának tartotta évtizedeken keresztül, hogy ezeknek a keveseknek a nevét, s hőstetteit a tömegekkel is megismertesse. Jungreis Ervin a kémián kívül valami mást, valami fontosabbat is tanított az ifjabb generációknak: EMBERSÉGET. Hogy tiszteljék, becsüljék s ne feledjék azoknak az Igazaknak a nevét, akik József Attila szavaival élve „fehérek közötti európaiak“ tudtak maradni, s szembe mertek fordulni a világ embertelen, szennyes folyásával.

Tisztelettel emlékezünk munkáján, tevékenységén keresztül nemcsak az embermentőkre, hanem Dr. Jungreis Ervinre, a melegszívű, szeretetet tanító és sugárzó emberre.