A numerus clausus száműzöttei

Magyar orvostanhallgatók külföldön

A numerus clausus törvény következtében az 1920-as és 1930-as években legalább ötezer magyar zsidó végezte egyetemi tanulmányait – részben vagy teljes egészében – külföldön.[1] A korabeli magyar zsidó sajtó „a numerus clausus száműzötteinek” nevezte őket és ezt a kifejezést a történeti szakirodalom is átvette. Ez szerencsésebb is, mint „zsidó hallgatókról” beszélni, mert magában foglalja, hogy a numerus clausus által érintett hallgatókról van szó, akik közül nem mindenki volt zsidó vallású vagy tartotta magát bármilyen szempontból is zsidónak.

Vándordiákok számára vonzó az orvosi képzés, hiszen egy orvosi diploma szinte bármely országban felhasználható. A Magyarországról a numerus clausus és az antiszemitizmus következtében (akár ideiglenesen, akár végleg) kivándorolt hallgatók körében különösen népszerűek voltak az orvosi tanulmányok. A magyar numerus clausus törvény ugyanis hosszú távú célt szolgált: a zsidók kiszorítását az értelmiségi szakmákból, nem csupán diplomaszerzésük megnehezítését. Tehát a külföldön megszerzett diploma nem feltétlenül tette lehetővé zsidók elhelyezkedését a magyar munkaerőpiacon. Ezért érdemes volt olyan képesítést szerezni, amely lehetővé tette a külföldi letelepedést. Ráadásul a két világháború közötti Magyarországon az értelmiségi szakmai szervezetek közül éppen az orvosiak voltak a legerőteljesebben antiszemiták.[2] Így Magyarországon a zsidó fiatalok közül azokat érte a legnagyobb taszítóerő, akik orvosnak készültek.

A II. világháború utáni korszak számos kiemelkedő zsidó származású magyar orvosa tanult fiatal korában a bécsi egyetemen a numerus clausus következtében. Alexander Emed, a zsidó magyar orvosok nagy életrajzírója, kiemeli, hogy ami 1945 előtt hátrány volt, az utána előny lett, hiszen a zsidó orvosoknak nem volt módjuk kompromittálni magukat a Horthy-rendszerben.[3]   Sőt, Magyarországon a zsidó orvosok több mint fele lett a Holokauszt áldozata, az orvosi kamara és a MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete) – más területek szakmai szervezeteihez képest is kimagasló – antiszemita ügybuzgalma miatt.[4] De az 1945 utáni évtizedek is vegyesen hoztak jó és rossz fordulatokat a túlélő orvosok számára.

Farádi László, 1926 és 1930 között Bécsben orvostanhallgató, nagy karriert futott be a szocialista Magyarországon, 1968 és 1973 között az egészségügyi miniszterhelyettes volt. Önéletrajzában hangsúlyosan középpontba helyezte korai baloldali elkötelezettségét a zsidó motívumok rovására.[5] El is határolta magát a numerus clausus száműzötteitől, mondván, hogy nem a numerus clausus taszította Bécsbe, hanem a híres bécsi orvosi iskola vonzotta oda.[6] Nyilvánvalóan mindkét tényező igaz lehetett volna egyszerre. Mindenesetre saját élettörténete ellentmond narratívájának, hiszen minden évben felvételt kért a pécsi egyetemre, és amint bejutott Pécsre a „protezsált zsidó gyerekek listáján”, otthagyta Bécset.[7]

Kun Miklós eredetileg Prágában kezdte meg tanulmányait, ám ott Plötzl pszichiátria professzor akkora hatást gyakorolt rá, hogy követte őt Bécsbe is.[8] 1932-ben, amikor felvételt nyert a szegedi egyetemre és hazatért, belépett az illegális kommunista pártba. 1945-ben segédkezett a Népjóléti Minisztérium megszervezésében, majd az Anya-, Csecsemő, és Gyermekvédelmi Főosztály vezetőjévé nevezték ki. Ám 1949-ben kiesett a rendszer – jelesül Ratkó Anna miniszter – kegyeiből, mert Kun Miklós ellenezte a budapesti állami gondozottak intézetbe helyezését (korábban nevelőszülőket kerestek számukra, Ratkó Anna azonban kétségesnek találta a vidéki nevelőszülők politikai megbízhatóságát). Így Kun Miklós pályáját bányaorvosként folytatta Ajkán és Várpalotán. 1956 után sikerült visszatérnie a pszichiátriához, amikor 1957-ben az Országos Ideg-és Elmegyógyintézet osztályvezető főorvosa lett. Itt számos újítást vezetett be, például Magyarországon elsőként család- és csoportterápiát.[9]

Gottsegen György, az Országos Kardiológiai Intézet névadója, alma matere is a Bécsi Egyetem volt. Emed szerint 1957-ben Gottsegen győzte meg az egészségügyi minisztert egy országos kardiológiai intézet szükségességéről, ami létre is jött, noha Gottsegen nem tartozott a párt kegyeltjei közé.[10] Pikler Emmi, a magyar csecsemővédelem vezéralakja szintén Bécsben szerezte orvosi diplomáját 1934-ben.[11]

Béccsel ellentétben a korszak olaszországi egyetemei nem az oktatás színvonalával vonzották a vándordiákokat. Az egyetemi antiszemitizmus hiánya (1938-ig) azonban kétségkívül vonzó, és a kor magyar zsidó sajtójában hangsúlyozott vonása volt a fasiszta Olaszországnak. Az ottani magyar vándordiákok esetében a numerus clausus száműzötteinek aránya nagyobb volt, mint Ausztriában. Ez a magyar diplomaták előtt is világos volt, ahogy a milánói főkonzul 1928-as jelentése és az 1937-ben felmerült kölcsönös olasz-magyar diploma- elismerés körüli vita is mutatja.[12] Egy másik jellegzetessége az Olaszországba irányuló peregrinációnak az orvostanhallgatók kiugróan magas aránya, amely szinte mindig elérte a magyar diákok két harmadát, és olykor több mint négyötödét is.

Az Olaszországot választó diákok kiemelkedő prediszpozícióját az orvosi karok iránt a nyelvi nehézség okozta. Olaszul sokkal kevesebb magyar fiatal tudott, mint németül. Azonban a magyar gimnáziumok érettségizettjei éveken keresztül tanultak latinul, így orvosi tanulmányaikat el tudták kezdeni addig is, amíg az olasz nyelvvel még csak ismerkedtek. Olaszország tehát különösen az orvostudomány iránt érdeklődőknek volt jó opció. Az 1920-as évek első felében érkező „úttörő” évfolyamok úgy érkeztek Itáliába, hogy egyáltalán nem tudtak olaszul beszélni, ahogy arról Fenyő Lili, a Firenzei Egyetem hallgatója, megemlékezett:

„Teri minden olaszt németül szólít meg – Sándor magyarul felel minden kérdésre – Ernő azt hiszi, hogy olaszul beszél, biztosan az olaszok nem tudnak olaszul, ha nem értik, mit mond.”[13]

1938-ban az olasz fasizmus antiszemita fordulatot vett, ennek következtében megtiltotta a külföldi zsidók egyetemi felvételét, majd hat hónapon belüli távozásra kötelezett minden külföldi zsidót. Így 1938 a numerus clausus számkivetettei számára újabb száműzetést hozott, nagy részük nem tudott máshová menni, mint vissza Magyarországra.

A Salòi Köztársaság külügy- és belügyminisztériumának levelezéséből az a megrendítő tény derül ki, hogy a magyar külügyminisztérium 1944 júliusában – amikorra már a magyar zsidóság nagy részét deportálták – még arról a pár tucatnyi magyar zsidóról is listát akart készíteni, akik még mindig Észak-Olaszországban éltek.[14] Az olasz fél nem adta ki őket Magyarországnak, de elindított egy vizsgálatot, ezért tudjuk néhány, egykor Olaszországba tanulni érkező magyar zsidóról nemcsak azt, hogy még mindig Észak-Olaszországban élt, hanem azt is, hogy orvosként praktizált. Ők azon kevesek voltak, akiket 1938-ban nem toloncoltak, ki mint külföldi zsidót, majd 1940-ben nem internáltak, és az 1943-as német megszállás után nem tartóztattak le.

A salòi hatóságok 1944-es vizsgálata jó pár településről összegyűjtötte az adatokat, hogy lakóik között vannak-e eredetileg magyar zsidók, kik azok és mi ottlétük jogi alapja. Akik 1943 és 1944 során ismeretlen helyre menekültek a Gestapo elől, szintén szerepelnek a listákon. A listák szereplői szinte mind orvosok voltak. Akik még mindig orvosként praktizálva, teljes legalitásban éltek Észak-Olaszországban, majdnem mind katolikus olaszok házastársai voltak. Torinó városa például mindössze ilyen személyről számolt be, Füller János fogorvosról.[15] Ugyanakkor tudjuk, hogy a későbbi híres plasztikai sebész Teich Simon Tullio Salvi álnéven hamis papírokkal dolgozott egy torinói kórházban, és miután valaki feljelentette a Gestaponál, a hegyekbe menekült és csatlakozott a partizánokhoz.[16] A Bolognában dolgozó három magyar zsidó orvosról (Bernáth László, Sándor György fogorvos, Salgó István) kiderül, hogy katolikus feleségük és katolikus gyermekeik voltak.[17] Sándor Györgyről megjegyzi a bolognai jelentés, hogy őt a magyar zsidótörvények értelmében mentesítették a faji törvények alól, mert házassága előtt megkeresztelkedett és árja feleségével katolikus házasságban nevelt katolikus gyermekeket. A magyar köznyelv „árja párjaként” emlegette ezt a jelenséget. Rosa De Molli ugyanerre hivatkozva mentette meg magyar zsidó férjét, Hábermann Aladárt, az üldöztetéstől. Hábermann is orvosként dolgozott a háború alatt Busto Arsizio-ban, mialatt partizánokat is kezelt és bújtatott.[18]

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a numerus clausus korában külföldön folytatott orvosi tanulmányok a legtöbb érintett Holokauszt-túlélési esélyét nem növelte, de sokak orvosi pályáját megalapozta és néhány érintettet megmentett a magyar zsidók II. világháború alatti sorsától: a munkaszolgálattól és a deportálástól.

 

Bibliográfia

Levéltári Források

• „Egyetemi oklevelek kölcsönös elismerése.” Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), K-69 Gazdaságpolitikai Osztály, 717. csomó/16. tétel.
• Pőzel (1928). Pőzel István: Milánói Magyar Királyi Főkonzulátus levele. 1928. április 15. MNL, Külügyminisztérium K-60-1928. 20. T/6. tétel.
• Prefettura repubblicana di Bologna al Ministero dell’Interno direzione generale della polizia. Ministero dell’Interno, Direzione generale per la Pubblica Sicurezza, categoria A 16 sranieri ed ebrei stranieri 1930-1956. Busta 3. ACS.
• Prefettura repubblicana di Torino al Ministero dell’Interno direz. Gen. Pubbl Sicurezza. Ministero dell’Interno, Direzione generale per la Pubblica Sicurezza, categoria A 16 sranieri ed ebrei stranieri 1930-1956. Busta 3. ACS.
• Telespresso no 31\1301 dal Ministero degli Affari Esteri al Ispettoriato generale per la razza, al Ministero dell’interno gabinetto, alla direzione generale Affari politici. Luglio 10, 1944. Ministero dell’Interno, Direzione generale per la Pubblica Sicurezza, categoria A 16 sranieri ed ebrei stranieri 1930-1956. ACS.

 

Emlékezések

• Farádi (1983). Farádi László: Diagnózis az életemről. Budapest: Gondolat.
• Fenyő (1929). Fenyő Lili: Pillanatfelvételek a külföldön élő magyar diákság életéből. Budapest: Jupiter Nyomda.
• Hábermann (2010). Hábermann Anna Maria; Kieselbach Tamás és Tóth Ildikó: Tamás könyve. Budapest: Kieselbach.
• Teich (2010). Teich Alasia, Simone: Un medico della Resistenza: i luoghi, gli incontri, le scelte. Torino: Seb27.

Szakirodalom

• Emed (2005). Alexander Emed: „Emlékezés Kun Miklósra (1908-2005).” In Psychiatria Hungarica XX. évf./5. sz. 388-389. o.
• Emed (2011). Alexander Emed: Zsidó származású magyar orvosok. 150 életrajz. Budapest: fapadoskonyv.hu.
• Kovács (1995). Kovács M. Mária: „A numerus clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években.” In Budapesti Negyed 3. évf./2. szám, 137-158. o.
• Kovács (2001). Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus. A magyar orvosi, ügyvédi és mérnöki kar politikája 1867 és 1945 között. Budapest: Helikon.
• Kovács (2012). Kovács M. Mária: Törvénytől sújtva. A numerus clausus Magyarországon, 1920- 1945. Budapest: Napvilág.

 

Képaláírások:

1. Kun Miklós későbbi híres pszichiáter beiratkozási lapja a prágai német egyetem orvosi karán. Forrás: Prágai Károly Egyetem Levéltára, Orvostanhallgatók H-P, 1926-27 téli félév.

 

[1] Kovács (2012) 164. o. Jelen cikkben zsidó hallgatónak számít mindenki, aki születési anyakönyve és érettségi bizonyítványa szerint a zsidó felekezetbe született, függetlenül attól, hogy egyetemi tanulmányai idején mi volt a vallása, és hogy bármilyen más szempontból zsidóként azonosította-e magát, mivel a numerus clausus törvényt az egyén születéskori felekezete alapján alkalmazták.

[2] Kovács (1995)

[3] Emed (2011) 7. o.

[4] Kovács (2001) 163. o.

[5] Farádi (1983)

[6] Uo. 86.o.

[7] Uo. 123.o.

[8] Emed (2011) 261.o.

[9] Uo. 263.o.

[10] Uo. 152.o.

[11] Uo. 359.o.

[12] Pőzel (1928); „Egyetemi oklevelek kölcsönös elismerése”

[13] Fenyő (1929) 10. o.

[14] Telespresso no 31\1301

[15] Prefettura repubblicana di Torino al Ministero dell’Interno direz. Gen. Pubbl Sicurezza

[16] Teich (2010)

[17] Prefettura repubblicana di Bologna al Ministero dell’Interno direzione generale della polizia.

[18] Hábermann (2010)