“…a nagytőkés és hivatalnoki reakció tolerálása”

Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján kezdtük el közölni Nyerges András Rögeszme és miazma című tanulmányát – ma a negyedik részt olvashatják.

7.

A történések sajátos időbeli egybeesése folytán a Szocializmus nevű elméleti folyóirat hasábjain éppen ekkor jelent meg Horváth Zoltán cikke, benne azzal az állítással, hogy „a kommunista teoretikusoknak el kellene szakadniuk azoktól, akik a magyar népi kérdésből magyar faji kérdést csináltak”. Írta ezt pedig Lukács György Írástudók felelőssége című, a Moszkvában 1939 és 1941 között írott tanulmányait összegyűjtő kötete kapcsán. A Lukácsot ért kritika miatt azonban Révai volt, aki felszisszent, ő érezte találva magát, s ezúttal (kivételesen) nem vezércikket írt, hanem Hozzászólás egy bírálathoz címmel a bírálatra válaszolt. Ezt a saját párttársai köre által hódoló egyetértéshez szoktatott embert a roppant tudású, feddhetetlen előéletű Horváth Zoltán cikke óvatlanná tette, és kivételesen elszólta magát. Úgy érezte, mintha ő maga volna az a párt, amelyik momentán mindent megengedhet magának, s ezért nyegle, sőt cinikus őszinteséggel közölte: nem számít, ha téziseik közül valami tévedésnek bizonyult, föltéve, hogy az a tévedés meghozza a maga pártpolitikai hasznát. Az eszmei-teoretikai kérdések igaz vagy hamis volta a másodrendű problémák közé tartozik, példának okáért az, hogy a demokráciáért harcba szálló antifasizmusnak, vagy a völkisch-jellegű népiségnek volt-e igaza, szinte közömbös, csak a pártérdek számít, semmi más. „Kinek lett igaza? – Révai így teszi fel a kérdést – Lett-e a Szép Szó eszméiből és táborából erő, mely tömegeket tud megragadni? Nem lett. És a népi írók mozgalmá­ból? Lett: a Nemzeti Parasztpárt, a magyar falu, a magyar politika nem jelentéktelen^ fejlődőképes, fontos tényezője.”

Nem fűzte hozzá, de az előzményekből tudjuk, a Darvasból ki-kibukó antiszemitizmus sem tétel Révai számára, ha Darvas pártja elég szavazatot hoz. Ez az érvelés viszont tökéletesen igazolta a Révai könyvéről kritikát író Justus Pált, aki a kritikájában így fogalmazott: „Révai napipolitikai szempontok miatt, meg azért, hogy szellemi támasztékot nyújtson az ingadozó demokratáknak, enged a kritikai élességből, reménykedik a zavaros nézetek tisztulásában ott is, ahol nincs sok oka az optimizmusra, pedig kétséges, helyes-e politikailag az az engedékenység, amelyet a parasztegység kérdésében tanúsít.” A mából visszatekintve ehhez már csak annyit érdemes hozzátennünk, hogy Révai reményeit a Parasztpárt választási eredményei sem igazolták: az NPP-nek a szavazatok 6.7 %-át sikerült megszereznie, aminél kevesebbet csak a Pici De Pártnak csúfolt PDP (Polgári Demokrata Párt) kapott.

8.

Darvas –nem tehetvén mást – kijelentette, hogy az ő szavaiból „csak a politikai rosszindulat kavarhat új antiszemitizmust”, a vita azonban addigra más regiszterbe lépett. Szinte minden orgánum beleszólt a vitába, például a polgári radikalizmus lapja, a Világ, és amit ez a lap immár 1945 szeptemberében mondott, megszívlelhető igazságnak tűnhetett volna – de nem a Darvas Józsefek és a Révaik számára. „Jönnek, egyénileg és zárt csoportokban, sántikálva, elgyengülve, foszlott egyenruhában vagy madárijesztőre illő toprongyban, megviselten, fáradal­mak és szenvedések mély baráz­dáival arcukon, de csillogó öröm­mel szemükben: itthon vannak végre, ha romlakásban, gyötrel­mesen megfogyatkozott családi körben, de végre, végre: szabad­ságban, emberségben, jogban, itt­hon. Kicsit meghökkenti egyes cso­portjaikat a minden oldalról felé­jük hangzó figyelmeztetés: neköveteljenek különleges helyzetet és elbánást csak azért, mert min­den poklokon keresztülvergődtek, nem jár nekik kiváltság, amiért csodával határosán megmenekült áldozatai voltak a gyilkos gyűlö­letnek. Igenis, több jár nekik, mint a kegyes megtűrés, Igenis: a szenvedés jogán, mert nem bű­nért vagy hibáért érte őket a szenvedés, hanem, jobbadán ge­rinces kiállásért, a fenevaddal való szembefordulásért egyszerű kötelességteljesitésért vagy hősi magatartásért. A halál küszöbéről visszatérők nem támasztanak versenyt senkivel szemben. Lemondtak annyi min­denről, lemondanak még több­ről is.De annyit talán mégis megér­demelnek, hogy ha kiváltságot nem is, de a mindenkit egyfor­mán megillető jogukat megkapják.”

Mintha erre válaszolt volna Révai újabb megszólalása, akinek rögeszméjét minden addiginál nagyobb lángra lobbantotta, hogy a polgári liberalizmus hangját meri hallatni ebben a kérdésben: „A liberális fellépés az antiszemi­tizmus ellen arra való, hogy a munkásságot a polgársággal való szövetségre csábítsa a parasztság­gal való szövetség helyett. Az ún. kisnyilasok elleni kérlelhetetlenség mögött gyakran épp úgy a nagytőkés és hivatalnoki reakció tolerálása rejtőzik, mint amögött a kísérlet mögött, mely a tömegmozgalmat fasisztának, a demokrácia balszárnyán álló Parasztpártot antiszemitának denunciálja. Ha a polgári liberalizmus szószólói az antiszemitizmus elleni harc ürügyén fellépnek a népi paraszti ideológia ellen, és fasisztának bélyegzik, akkor ezzel a szegényparasztságot és pártját, a Nemzeti Parasztpártot igyekeznek kitaszítani a demokrácia balszárnyának soraiból. (…) A liberális fellépés az antiszemitizmus ellen arra való, hogy a munkásságot a polgársággal való szövetségre csábítsa a parasztsággal való szövetség helyett, a parasztság egyes képviselőinek ideológusi zavarosságára, ballépéseire hivatkozva”.

Ez az apológia ráadásul akkor hangzott el, amikor már a fölgerjesztett zsidóellenesség vidéken fizikai atrocitásokhoz is vezetett, de Révainak ez sem számított, ő képes volt hermetikusan függetleníteni magát a valóságtól, és kijelenteni: „A reakció nemcsak az an­tiszemitizmus fegyverével harcol a demokrácia ellen, hanem — ha kell — a zsidóbarátság fegyveré­vel is. Az ún. „kisnyilasok“ elleni kérlelhetetlenség mögött gyakran éppúgy a nagy­tőkés és a hivatalnoki reakció to­lerálása rejtőzik, mint amögött a kísérlet mögött, mely a tömegmozgalmat „fasisztának“, a de­mokrácia balszárnyán álló pa­rasztpártot „antiszemitának“ denunciálja. Az antiszemitiz­mus elleni harc ürügyén, fellép­nek a népi paraszti ideológia ellen és fasisztának bélyegzik, akkor ezzel a szegény parasztságot és pártját, a Nemzeti Parasztpártot igyekeznek kitaszítani a demokrá­cia balszárnyának soraiból”.

 

Az írás első része

Az írás második része

Az írás harmadik része