A mesterséges ember

A Gólem története – egy bibliai gyökerű, annak sokféle magyarázatából kinyert legendatörzs eredetét és továbbélését elemzi a mágia forrásául szolgáló Széfer Jecirától a modern amerikai regényekig, a comicsok, supermanek, cyborgok világáig.

A Gólem és a prágai rabbi címmel jelent meg Ungvári Tamás új kötete a könyvhétre a Scolar Kiadónál, ebből közlünk egy fejezetet az alábbiakban.

*

Az anyagból gyúrt lény sokféle alakban jelent meg a történelemben. Az európai–közel-keleti mitológiában hol szörnyetegként, hol emberbarát óriásként tűnt fel, aszerint, miként ítélték meg teremtőjét, az istenfélő vagy gonosz rabbit. A Gólem hol szörnyeteg, Frankenstein emberi testrészekből, hol engedelmes szolga, s amikor sárból tapasztott testében ébredezik a szellem (lélek) csírája, még szerelemre is gyulladhat.

Együtt van benne a jóság és a rombolás ösztöne, másfelől annak jelképe is, hogy ember teremtette lény, olyan akárcsak a gép, melyet a civilizáció hozott létre. Vagyis a Gólem-legendakör az ógörög Prométheuszéval vetekedett, miként Faustéval is, aki a teremtés titkaiért adta el lelkét az ördögnek.

Van jó varázslat és rossz varázslat, rossz és jó szellem.^[1] Az ókori zsidóság elsőbben az asszonyokat vádolta varázslással, ahogyan azt Blau Lajos klasszikus műve leírta.^[2] Látni fogjuk, hogy a Gólem-legenda antiszemita változataiban a csábos női Gólem tűnik fel, így Achim von Arnim XIX. század eleji elbeszélésében.

Gyűjtőlencse a Gólem-történet. Jellegében apokrif, kánonon kívüli legenda. Magvában a teremtéstörténetek visszfénye, pontosabban a zsidó vallás lényegéből fakadó kísérlet, a megismételt világalkotás.

A Tóra[3] teremtéstörténetében a szó a legnagyobb erő. Mircea Eliade szavaival: „Izrael vallása lényegét tekintve a Könyv vallása.”^[4] A szó és a betű alkotóerejének hitvallói gyűltek Ábrahám köré, akinek aztán világteremtő erőt is tulajdonítottak egyes magyarázók.

A kabbala, a kora középkor zsidó misztikája, a Mindenható alkotó erejének titkait magyarázta a héber betűk és számok sajátos permutációival. Ha Izrael a Könyv népe, akkor a Tórában az egész világ ott rejtezik, s további megértésre vár. Az egész Tóra voltaképpen a teremtés könyve, benne az idők végeztéig minden angyali üdvözlet. A Szentírás Istene egyben az idők ura is. A teremtés ugyan minden részletében befejezett és kész a hetedik napon, s a világra YHWH, azaz Jahve úgy tekinthetett, „hogy íme, igen jó”.

A kabbalisták az „igen jó” előtti héber kötőszón akadtak fel. Hiszen az élethez a Mindenható megteremtette a halált, ám ekkor ez az áldás elmaradt. A halál teremtése nem volt igen jó. Viszont igen jónak bizonyult az egész. És a Teremtő látta a jövendőt, „látta az elkövetkező nemzedékeket és mindent, amit a jövőbeli, még nem létező nemzedékek idején teremteni fog.”^[5]

A nagy misztikus művet, a Zohárt – egyes vélemények szerint – a II. században szerzette egy rabbi, bizonyos Simon bár Joháj. A középkor misztikus irodalma azonban számos értelmezéssel bővítette, majd a spanyol és portugál kiűzetés után a Szentföldön, Safedben (C’fátban) teljesedett ki.

A Gólem-történetek, akárcsak a kabbalisták művei, a teremtést magyarázzák. A kabbalista magyarázatokba a keresztény hebraisták is bekapcsolódtak, miként az alkimisták is. A Gólem, a mesterséges ember, a homunkulusz létrehozásának álma ott kísértett Albertus Magnus, valamint Paracelsus (Teophrastus Bombastus von Hohenheim) kísérleteiben. S ezt azért említem hangsúlyosan, mert a legendakincsek többsége egy meghatározott dialógus eredménye.

A rejtett dialógus a mágusok, alkimisták, kabbalisták között különböző narratívákat szült. A már említett Albertus Magnus nem agyagból vagy földből készítette mesterséges emberét, hanem levegőből, és azzal büszkélkedett, hogy azt ismét levegővé változtatta. A zsidók Gólem-legendái azonban tellurikus jellegűek, a földből indulnak ki, és annak lélekkel megváltott változatát állították „Gólemnek”.

Mose Idel leleménye, hogy rátalált a lengyel-zsidó irodalom egyik legnagyobbjának, Bruno Schulznak arra az elbeszélésére, amelyik a Teremtő és az egyszeri ember viszonyában azt firtatja, mennyire képes utánozni a teremtést egy hétköznapi lélek.

Csak pár szó Schulzról, a második világháború és a zsidóüldözés mártírjáról, akit saját falujának utcáján egy német tiszt egyszerűen kivégzett. Schulz mágikus realista volt avant la lettre, még annak divatja előtt. A legegyszerűbb történetekből is metafizikai magasságokat közelített meg. Az értekezés a próbabábukról, avagy a Genezis második könyve című Schulz-elbeszélésben feltűnő apafigura a következőképpen elmélkedik: „A teremtés – mondotta apám – nem csupán a Demiurgosz monopóliuma volt, a teremtés az összes szellemek kiváltsága. Végtelen termékenység adatott az anyagnak, kimeríthetetlen életforrás, és egyúttal kísértő erő is, mely megformálásra csábít bennünket.”

Bruno Schulz a judaizmus anyagfelfogását ismétli, mert a teremtés megértéséhez a teremtés ösztönének ismerete is kell.

„Az anyag mélyén kialakulatlan mosolyok gyüremlenek fel, feszültségek csomósodnak, formakísérletek sűrűsödnek. Az egész anyag hullámzik a végtelen lehetőségektől, melyek mint émelyítő borzongások futkároznak benne. A szellem életadó leheletére várva önmagában ide-oda árad vég nélkül…”^[6]

Bruno Schulz apája tudja, hogy mesterséges emberek létrehozásában a Teremtővel nem vetekedhet. A Demiurgosz tökéletessége: örök terror, az elnyomás érzése, ezért tökéletes embereket nem próbálunk teremteni, csak ideigleneseket, egy-egy gesztusra, amolyan próbabábukat.

A Schulz-elbeszélésben nincs semmiféle mágia, mintha maga az anyag tenné képessé a teremtést, amely íme, egy kis lengyel zsidó szabónak is rendelkezésére áll. Ugyanakkor történelmileg a Gólem-képzet a világ teremtésével függ össze, kivált, hogy ősforrása egy bizonyos misztikus könyv, a Széfer Jecira.

A Széfer Jecira, a Teremtés vagy Alkotás könyve, maga is egy neoplatonista tradíció ihletében született. Keletkezése a III. és a VI. század közötti időre tehető, s valóban újra gondolja a teremtést. A világot a Tóra teremtette, viszont hű követői, így az ősatya Ábrahám a megértéssel maga is világot teremthet. Feltehető tehát, hogy a rejtelmek a betűk és számok további jelentésrétegeiben bújnak meg, így azok megfejtése vihet közelebb a teremtés titkához.^[7]

A Széfer Jecira különböző rítusokat ír elő, melyeket aztán a wormsi rabbi Eliézer kommentárokkal egészített ki a XIII. század elején. De nem csak szentéletű rabbik foglalkoztak a mesterséges antropoiddal – bizonyos, hogy más kultúrákkal történt találkozások is erőteljesen befolyásolták a Gólem-képzeteket.

A mesterséges lény létrehozása ugyanúgy történik, mint ahogy a világ teremtése, vagyis betűk és számok kombinációiból. Ahogyan a szöveg mondja, „a betűk első csoportja, a három anyabetű, ez a három betű azt a három oszlopot jelképezi, melyekre a szefirotokat[8] bontották. A huszonkét alapbetűből még van hét megkétszerezhető betű, és tizenkét egyszerű betű. A három anyabetű az álef, mem, sin, alapzatuk egy serpenyőnyi érdem, egy serpenyőnyi tehertétel, és a törvény nyelve igazságot tesz közöttük.”^[9]

A misztikus szövegek megannyi interpretációjából rejtve maradt a gyakorlat célja. Gerschom Scholem úgy képzelte, hogy a Gólem-készítésből a misztikus élmény, a teremtés izgalmának átélése lehetett a cél, míg későbbi magyarázók inkább arra hajlanak, hogy a misztikus élmény révén közelebbről ismerjük meg a teremtést, a demiurgosz extázisát.^[10]

A Széfer Jecirában nincs említés az istenség nevének kombinációiról: a tetragrammaton[11] felbontása, újra összerakása, permutációja itt nem szerepel, az a későbbi Gólem-legendák része.

Fontos része a Gólem-képzetek fejlődésének az úgynevezett Báhir könyv (Széfer Hábáhir), melynek szövegét a XII. és XIII. század fordulóján Provence-ban véglegesítették. Újdonsága abban áll, hogy egy sokoldalú, pluralisztikus istenkép jelenik meg benne. Ezeket szimbólumokban tárja elénk, többek között az élet fájában. A végső sugallata Báhir könyvnek az, hogy a teremtés titkába csak az erényes ember avathatja be magát.^[12]

A kabbala misztikusait a klasszikus zsidó hagyomány mellőzte, kirekesztette, elfeledte. A judaisztika nagy tudósainak kezdeményezései megrekedtek.

A középkori Európát csaknem megszabadították a Biblia népétől. A zsidókat vérvádak tizedelték, az inkvizíció tüzeit gyújtották alájuk. A kulturális egymásra hatás akár egy kultúrharc jegyében is tényállásnak fogható fel, így a teremtő akarat természetének feltételezésével vagy a művészetnek mint önálló alkotásnak az elképzelésével.

 

Jegyzetek

[1] V.ö. Scholem, Gershom, „Sitra achra: Gut und Böse in der Kabbala”, in: Von der mystischen Gestralt der Gottgeit. – Studien zu Grundbegriffen der Kabbala, Frankfurt am Main, Suhrkamp, 1977, 49–83.

[2] Blau, Ludwig, Das altjüdische Zauberwerwesen, Budapest, Jahresbericht des Landes-Rabbinerschule, 1897–98. Reprint: London, Fb & c, 1918.

[3] Mózes öt könyvének hagyományos héber elnevezése.

[4] Eliade, Mircea, Vallási hiedelmek és eszmék története, Budapest, Osiris, 1994, I., 144.

[5] Zohar, ford. Uri Asaf, Budapest, Atlantisz, 2014, 233.

[6] Schulz, Bruno, Fahajas boltok – összegyűjtött elbeszélések, ford. Kerényi Grácia, Pécs, Jelenkor, 1998, 37.

[7] Széfer Jecira – Az Alkotás könyve, a kabbala elmélete és gyakorlata, ford. Dienes Nagy Erika – Miski Zoltán et al, szerk. Babits Antal, Budapest, Stratégiakutató Intézet, 2006.

[8] A szefirot (szférák) a zsidó misztikában Isten emanációit jelölő kifejezés, amelyeken keresztül a végtelenistenség felfedi magát, és folyamatosan teremt fizikai és metafizikai világokat.

[9] Széfer Jecira, i. a. II. fej., 111.

[10] Funkenstein, Amos, Theology and the Scientific Imagination from the Middle Ages to the Seventeeth Century, Princeton University Press, 1986, 296–299.

[11] A négy betűből álló istennév (YHWH).

[12] Báhir könyve, ford. Uri Asaf, utószó Kozma Emese, Budapest, Atlantisz, 2018.