A magyar zsidók és a magyar foci
Mi köze az arisztokrata vagy munkás származásnak a futballhoz? Miért nem „zsidó csapat” az MTK, és miért az mégis? Ki volt az a debreceni focista, aki a futballnak köszönhetően élte túl Auschwitzot? Volt-e cionista összeesküvés a Dunapark Kávéházban? Többek között ilyen kérdésekről esett szó a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban a Múzeumok Éjszakáján.
A beszélgetés résztvevői: Steer Ferenc, Vadas Iván, Bodrogi Péter, Szőke Klára, Szemere Miklós és Mezei Hanna
Közös szenvedélyünk a foci – profik és rajongók a Zsidó Múzeum kötelékében, avagy a magyar fociról zsidó szemszögből címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban szombat éjjel, a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozat keretében.
A Mezei Hanna által vezetett beszélgetésen Bodrogi Tamás, az MTK Baráti Kör tagja többek között arról beszélt: ha azt mondanánk, hogy az MTK zsidó csapat volt, az nem volna igaz, ugyanakkor az sem állná meg a helyét, hogy nem volt az. Ennek a furcsán hangzó állításnak az a magyarázata, hogy a XIX. század végén a magyar sportéletben általában meghatározó szerepe volt a magyar zsidóknak, sőt az 1920-as évekig a magyar sportklubok vezetésében, elnökségében, szakosztályi irányításában 80 százalék volt a zsidók aránya. Az MTK tehát tekinthető volna zsidó csapatnak, hiszen javarészt zsidók alapították, de ilyen alapon Újpest csapatát is zsidónak lehetne minősíteni, hiszen a zsidó Aschner Lipót alapította. Csakhogy az MTK abban az értelemben „világi” csapat volt, hogy bárkit befogadott vallásra, nemre, származásra való tekintet nélkül. Ennek a XIX. század végén azért volt jelentősége, mert kezdetben a sport „úri dolognak” számított, jobbára arisztokraták sportoltak, de az MTK volt az első futballklub az országban, amely munkás származású játékosoknak is otthont adott.
Arra a kérdésre, hogy a Kádár-korszakban nyíltan lehetett-e beszélni az MTK zsidó kötődéséről, Bodrogi Tamás kifejtette: a nyilvánosságban a zsidóság tabu volt, az állampárti rendszerben a szőnyeg alá söpörték ezt a témát, ugyanakkor a magyar zsidóság a saját csapatának tekintette az MTK-t. „Az 1950-60-as években az MTK-stadion nézőterén zsidó emberek ültek, ha véletlenül odakeveredett az MTK-drukkerek közé egy ismeretlen nem zsidó ember, akkor annak a csodájára jártak” – tette hozzá. Ugyanakkor ez fordítva nem volt igaz, vagyis annak nem volt jelentősége, hogy az MTK csapatában ki zsidó és ki nem.
Ennek kapcsán Steer Ferenc sportvezető, egyben a zsidó múzeum munkatársa azt elevenítette fel, hogy a zsidó fiatalok az 1980-as években péntek esténként a Dunapark Kávéházban gyülekeztek, s mivel előfordult, hogy izraeli zászlót tűztek ki, benne egy MTK-felirattal, így röviddel később a rendőrségen találták magukat. A rendőrségen az iránt érdeklődtek – mesélte Steer Ferenc –, hogy milyen megfontolásból került elő az izraeli zászló, s hamar kiderült, hogy a hatóság cionista összeesküvést sejtett az ártatlan szórakozás mögött.
A beszélgetésen Vadas Iván, a zsidó múzeum egykori dolgozója elmondta, hogy a vészkorszakot túlélt édesapja, Vadas Árpád volt az egyike azoknak, akik a holokauszt után újjászervezték a debreceni sportéletet. Így Vadasék személyesen ismerték azt a Schwarz Sándort, akit 33 évesen Debrecenből deportáltak Auschwitzba, s aki tagja volt az auschwitzi rabokból az SS szórakoztatására összeállított „futballválogatottnak”. Többek között az ő élményei ihlették a Fábri Zoltán által rendezett, Két félidő a pokolban című filmet, majd később John Huston: Menekülés a győzelembe című filmjét. Schwarz Sándor 2007-ben hunyt el Debrecenben, tiszteletére a városvezetés 2015-ben emléktáblát helyezett el a helyi stadionban.
