A lett parlament 45 millió dolláros holokauszt-kárpótlási törvényt fogadott el

Írta: Szombat - Rovat: Holokauszt, Történelem

Ebből a pénzből 10 éven át támogatják a zsidó közösségi intézményeket és kulturális projekteket, valamint szociális és anyagi támogatásban részesítik a holokauszt túlélőit.

Rigai zsidó fiatalok egy csoportja 1939-ben (Forrás: Jad Vasem)

 A lett parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében kártérítést nyújtanak a vissza nem szolgáltatott zsidó vagyonért, továbbá támogatják az ország zsidó közösségét – jelentette a The Associated Press.

A lettországi zsidó közösségnek nyújtott jóvátételről szóló törvény 10 év alatt 40 millió euró (45 millió dollár) átutalását hagyja jóvá a lettországi zsidó közösségi intézmények és kulturális projektek támogatására, valamint a holokauszt túlélőinek szociális és anyagi támogatására. A finanszírozás Lettország “jószolgálati kárpótlása” (Compensation of Goodwill ) a vissza nem szolgáltatott zsidó ingatlanokért.

A csütörtökön elfogadott jogszabály azt is kimondja, hogy a lett állam nem felelős a Lettország náci megszállása alatt lezajlott holokausztért, illetve a szovjet megszálló rezsim tetteiért.

A lettországi jóvátétellel kapcsolatos tárgyalások 2005-ben kezdődtek a Zsidó Jóvátételi Világszervezet (WJRO), a lettországi zsidók, a lett kormány, az Egyesült Államok és Izrael képviselőinek részvételével.

Lettországot – a Molotov-Ribentropp paktum titkos záradéka értelmében – 1940 júniusában szállta meg a szovjet Vörös Hadsereg, majd egy évvel később a Szovjetunióra támadó nácik rohanták le az országot.

A második világháború előtt 95 ezer zsidó élt Lettországban. Amikor azonban a Vörös Hadsereg 1944 végén visszafoglalta Lettországot, az ország zsidó lakosságának 90 százaléka már nem volt életben.

A túlélő zsidó közösség tagjait a háború után megakadályozták abban, hogy visszaszerezzék az 1940 júniusában tulajdonukban lévő ingatlanokat. Ezeket először a Szovjetunió foglalta le, majd a nácik vették át, aztán ismét a Szovjetunió vette vissza őket, 1991 után pedig a függetlenné váló lett állam tulajdonába kerültek.

Az ország zsidó lakossága jelenleg 9500 fő.

EJPress.org

Címkék:holokauszt, jóvátétel, Lettország

[popup][/popup]