A leningrádi blokád és a zsidók
A STMEGI jótékonysági alapítvány dokumentumfilmjét Valerij Szamszonov forgatókönyve alapján Marat Mardahajev rendezte, Oleg Visznyevszkij és Sztanyiszlav Najboroda fényképezte.
The Siege of Leningrad | Documentary
The Siege of Leningrad began on September 8, 1941 and lasted 872 days, claiming 1.5 million lives. It was a prolonged military blockade undertaken from the s…
A pétervári (akkor: leningrádi) Nagy Korál zsinagóga tanúja volt a 2. világháború tragikus eseményeinek. Menáhem Mendel Pevzner főrabbi: „Szörnyű évek voltak, a zsidó közösség számára is. Minden túlélt nap csodának számított. Csak az Örökkévalóba vetett hit segített valamelyest, de így is mindegyik családban voltak áldozatok.”
Minden év január 27-én a Nagy Korál zsinagógában istentiszteletet tartanak a Holokauszt áldozatai, a város halottai, védői és felszabadítói emlékére. Az első ima ezen a napon hangzott el 1944-ben, amikor a Vörös Hadsereg 2. balti frontjának harcosai fölszabadították Leningrádot és környékét, megszüntetve ezzel a várost kilencszáz napon át fojtogató blokádot, melynek során több mint 600 ezer embert halt meg. De sokakat a nácik végeztek ki a környéken.
Napra pontosan egy év múlva szabadították föl a szovjet csapatok az auschwitzi koncentrációs tábort. A halálgyárban másfél millióan pusztultak el, köztük 1,1 millió zsidó. Alekszandr Djukov, a „Történelmi emlékezés” alapítvány igazgatója: „Véleményem szerint a két esemény napjának egybeesése egy év eltéréssel, lehetőséget teremt arra, hogy az embereket emlékeztessük: a népirtás egy és ugyanazon ideológiából táplálkozott. Nagy szükség van erre. Az időbeni egybeesések sokszor véletlennek tűnnek, de az összefüggések fennállnak. Az orosz emberek Auschwitz kapcsán jobban megértik a Holokausztot, a zsidók pedig a leningrádi blokád szörnyűségét.”
Valóban, a különbségek dacára Auschwitz és a blokád közös gyökerei a nácik hatalomra jutása, majd a háború, ami több millió áldozatot követelt. A leningrádi blokádot, a harmadik birodalom vezetőinek alapos számításai előzték meg. A terv a Szovjetunió ellen támadás előtt született Hitler főhadiszállásán 1941. május 2-án, és az elfoglalandó területek élelmezési potenciáljának kisajátítását célozta. A kiéheztetési taktika Moszkva és Leningrád lakossága ellen irányult. „Leningrád blokádja nem annyira hadicselekmény volt, mint inkább ideológiai megfontolásokból következett; a Holokauszthoz hasonlóan a lakosság megsemmisítését szolgálta” – mondja Djukov.szeptember 17-én a német-finn-spanyol erők kiértek a Ladoga tó partjára, ezzel ostromgyűrűbe zárva a várost, amely a szárazföldön – vasúton és közúton – és vízi úton megközelíthetetlenné vált. De nem csupán Leningrád három millió lakosa esett csapdába. A németek megszállták a tágabb környéket, olyan városokat, mint Pszkov, Luga, Toszno, Pavlovszk, Gatcsina. Ezekben a településekben a nácik rögtön megkezdték az „új rend” bevezetését.
A nácik szeptember 17-én vonultak be Puskinba, és azonnal megindult a hajsza a zsidók ellen, letartóztatások és kivégzések következtek. Napirenden voltak az akasztások. A holttestek elborították a közparkokat és utcákat. A bolsevik komisszárokat és a zsidókat menteni próbálókat is kivégezték. Kollaboráns röpcédulák jelentek meg arról, hogy Sztálin és környezete, a nemzetközi tőke és a zsidók kényszerítették az oroszokat a háborúba. Mostantól fogva nem lesznek kényszermunkás kolhozok, sztahanovista és szocialista munkaversenyek. Az éhínség azt követően a Leningrád környéki településeket is sújtotta. A németek orosz árvák és utcagyerekek számára otthont nyitottak Pavlovszkban, de mind a háromszázan éhen haltak.
Konsztantyin Plotkin történész elmondása szerint Puskin (Carszkoje Szelo) csodálatos Katalin-palotája előtt lőtték halomra az elfogott zsidókat, és napokkal később orosz asszonyokkal takaríttatták és temettették el a holttesteket. A kivégzések egész ősszel folytatódtak, és a környék 19 ezer főnyi zsidó népességének teljes kiirtásával végződött.
„Leningrádban a blokád idején mintegy kétszázezer zsidó élt.”
A 41–42-es tél különösen kegyetlen volt a körülzárt Leningrádban. Január-februárban naponta átlag négyezren pusztultak el, de akadtak olyanok is, amikor az áldozatok száma meghaladta a hatezret. Az emberek elindultak hazulról, kimentek az utcára, és egyszerre holtan estek össze.
Milyen volt a zsidók élete a blokád idején? A Nagy Korál zsinagóga egyszerre szolgált imaházként, menedékhelyként és halottasházként. A legszörnyűbb télen halott zsidókat hordtak ide, akiket azután a zsidó temetőbe vittek, és tömegsírban temettek el.
A zsidó közösség Abram Ljubimovics Lubanov személyében találta meg vezetőjét, aki hivatalosan 1943-ban lett leningrádi rabbi, de már előző évben megkezdte a szolgálatot. Ő volt az, aki 1944 januárjában az első zsidó istentiszteletet tartotta az immár fölszabadult városban a halottakért és a győztesekért, ami azután hagyománnyá vált.
A 21. század új hagyománnyal gazdagította az oroszországi zsidó közösséget. German Zaharjajev kezdeményezésére 5705. Ijár 26-át – a Győzelem Napját – a megmenekülés és megszabadulás napjának nyilvánították. Ebből az alkalomból nyilatkozta: „Mi – más európai országokkal ellentétben, ahol igyekeznek átírni a történelmet – emlékezünk a háborúra, a győzelemre. Hatmillióan pusztultak el a zsidók közül. Meg kell őriznünk ezt a napot emlékezetünkben, imádkozni értük, és emléküket tovább adni a felnövekvő nemzedéknek.”
