A kolozsvári Zsidó Közkórház

“Ő nem ment [Szász]Régenbe, mert nem volt ott senkije. Kolozsváron maradt, mert ott voltak valami rokonaink, akik el voltak bujtatva a zsidó kórház pincéjében, és túlélte a háborút az egész család.”          

Grün László visszaemlékezése (Centropa) 

Kolozsváron lépten-nyomon a valaha volt zsidó közösség nyomaira bukkanhatunk. A vasútállomás felé sétálva egy neológ zsinagóga található, Mátyás király szülőházától pár lépésnyire a Zsidó Múzeum, sőt, a méltán híres Házsongárdi temetőben is két külön parcellája van az elhunyt izraelitáknak: a vár felőli oldalon a neológ, a Farkas-utca, „Bolyai” felőli oldalon az orthodox temetőt láthatjuk. Kevesebben tudják azonban, hogy a Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem III. számú klinikája és a környező kórházi épületek egykor a Zsidó kórház részei voltak.

A kolozsvári Zsidó kórház előzményei egészen 1907-ig nyúlnak vissza, amikor Glasner Mózes felvetette, hogy nagyváradi mintára a kolozsvári zsidóság is alapíthatna saját kórházat. A felvetés azonban nem aratott sikert: a zsidó lakosság (amelynek létszáma ekkor 6500-7500 fő között mozgott) nem igényelte a felekezeti kórházat, hiszen az állami kórházakban is ellátták, sőt, az ott dolgozó orvosok jelentős része zsidó felekezetű volt.

1919-ben azonban a bevonuló román hatóságok egy kivételével[1] minden kórházat államosítottak. Az új rendszerben csak azok maradhattak meg állami egészségügy keretei között, akik hűségesküt tettek a román királyra. A magyar orvosok 1919 és 1921 között távoztak Kolozsvárról, sokan a Szegeden felállított Egyetemen kaptak katedrát és praxist. Ebben a helyzetben merült fel újra a saját kórház alapításának gondolata, aminek első lépéseként 1921-ben megalakult az Országos Zsidó Kórházegylet Wertheimer Miksa vezetésével. Az Egylet tényleges munkába nem tudott kezdeni, ehhez hiányzott az alaptőke. Ezen segített 1927-ben a Sebestyén család: Sebestyén Dávid vállalkozó[2] aranylakodalma alkalmából egy millió lejt és egy Kis-Szamos partján fekvő telket adományozott a nemes cél érdekében. Az adománynak köszönhetően 1928-ban az ambulatórium, a következő évben pedig egy 28 ágyas kórház nyílt meg Kolozsváron, Zsidó Közkórház néven.

A megnyitás évéből ismerünk néhány érdekes adatot: a 28 ágyas kórházban 32 orvos vállal hetente néhány órában ingyenes rendelést, a betegek 40%-a pedig nem az izraelita felekezethez tartozik. 1931-ben új kórházépületet avattak, amiben már két emeleten 85 ágy állt a betegek rendelkezésére.

A kórház avatása regionális esemény: beszédet mond a román egyetem rektora, Iuliu Hatieganu, Victor Hodor államtitkár, Sebastian Bornemisa helyettes polgármester és Glasner főrabbi. Neufeld Jenő főtitkár beszámolójából a közönség is megismerhette a kórház elmúlt három évének teljesítményét: 14.000 járóbeteg és 940 fekvőbeteg ellátása, 400 műtét és 185 szülés levezetése. Az új kórház Zsidó Közkórházról Sebestyén Dávid és Neje Zsidó Közkórházra változtatja a nevét.[3] Az avatás záróakkordjaként a rabbik imatermet avattak az új létesítmény földszintjén.

Az intézményben felekezeti hovatartozás nélkül elláttak minden beteget. Az új kórházépület átadása után már fizetős ellátásokat is bevezetnek. Elsősorban a bennfekvésért kértek térítést, amely napi 75 lej és 250 lej között mozgott. Hamarosan megalakulnak a zsidó kórházhoz kapcsolódó szakmai szervezetek is: először a Zsidó Kórház Orvosi Köre alakult meg, majd a Zsidó Gondozó- és Ápolónővérek Eszterrendje.[4]

Érdekességképpen megemlítjük, hogy fennállása alatt egyetlen alkalommal a kórház tudományos kiadványt is publikált, amelynek a címe „A circumcisio” volt. Ebben a kötetben Grünwald Ernő és Lasz Gyula orvosok a körülmetélés egészségügyi vonatkozásáról értekeztek, míg Strohli Ferenc Tóbiás rabbi a vallási aspektusát vette górcső alá.

Film footage of the opening of the Jewish Hospital in Cluj, Romania, 1931

The film presents the ceremony held in honor of the opening of the Jewish Hospital in Cluj that was established by David Sebastyen who died a year before the…

1938-tól az antiszemitizmus egyre inkább érezteti hatását. Talán ennek hatására születik meg Róth Marcell sebész cikke, ami az egészségvédelem szempontjai mellett a kórház felekezeti jellegét hangsúlyozza. Cikke utolsó bekezdéseiben az többek között az alábbiakat írta: „A cluji Zsidókórház szegény betegeket kezel és ápol …… zsidó orvosok kiképzését segíti elő, zsidó ápoló nőket nevel és így a zsidó nép egészségét védi.”

A háború közeledésével sokasodnak a zsidó orvosok és a kórház gondjai is: 1938-ban a nem román orvosi diplomákat csak bukaresti akkreditáció után fogadják el. A kolozsvári zsidó orvosok többsége még 1919 előtt, Magyarországon szerezte diplomáját, ezért láttamozás céljából a román fővárosba küldik a papírjaikat. Akiét nem fogadják el, nem végezhet a továbbiakban orvosi tevékenységet. A bizonytalansággal terhelt időszakban a tervezett bővítést elhalasztották, aminek következtében a betegek a folyosókon zsúfolódtak össze. A kórház kénytelen volt egy városi lakást is kibérelni, hogy a kínzó helyhiányt enyhíthessék.

A magyar csapatok 1940. augusztusi bevonulása és az 1945 közötti időszakról csak kevés információ áll a rendelkezésünkre.[5] Az újraszervezett Orvoskamarához 664 orvos nyújtotta be a csatlakozási kérelmét, akik közül 233 fő zsidónak minősült. Végül csak 36 zsidó felekezetű orvost vettek fel, csak ők praktizálhattak tovább. Róth Marcell lemondása után[6] nem tudjuk, ki vette át a kórház vezetését. Az 1944. májusi deportálások kezdetekor a Zsidó Közkórházat a MÁV-kórházhoz csatolták, közös vezetés alá rendelve az intézményeket. Néhány zsidó orvos és a nem szállítható betegek egy magyar rendőrorvos segítségéve a kórházban maradhattak, így kerülve el a megsemmisítőtáborokat.

Fülöp Elza, a Zsidó Közkórház egykori ápolónője visszaemlékezéseiben ezt írja: „Volt a magyar rendőrségen egy rendőrorvos, Konczwaldnak hívták Ez egy rendkívüli ember volt. Mi, az egész áthelyezett személyzet ennek az orvosnak a parancsnoksága alatt voltunk. Közöttünk volt három orvos is, idősebb férfiak, a többi zsidó orvost elvitték munkaszolgálatra. Ez a rendőrségen alkalmazott orvos annyira emberséges volt, hogy ez ma is ritka lenne. Az csoda, ami velünk történt. Mi néhányan – vagy húsz személy -, akik, ennek az orvosnak köszönhetően maradtunk, aki nem hunyhatott szemet ezek fölött az embertelenségek fölött.”

A háború után a visszatérő orvosok újraalapítják az Orvoskamarát és a Zsidó Kórházegyesületet is. Az újbóli működéshez azonban rengeteg pénzre volt szükség, aminek egy részét adományokból szedik össze (Zsidókórház-bált is tartanak), de a nagyobbik részt a Joint biztosítja.[7]

Az újbóli működés nem tart sokáig: 1948-ban a román állam minden magán és felekezeti kórházat államosít, Kolozsváron a Zsidó Kórház mellett a Református Kórházat, a Szűz Mária Szülőotthont és másik öt intézményt is. Felekezeti jellegére és múltjára már csak neve emlékeztette: Spitalul Public Evreiesc de Stat (Állami Zsidó Közkórház). A kolozsvári hitközség közreműködésével a kóser étkeztetést azonban fenntartják. Hamarosan nevét is elveszíti: 1951 és 1953 között a kórházi összevonások után itt alakították ki a III. számú Belgyógyászati Klinikát (ez lett a hivatalos neve), de ide költözik a Református Kórház sebészete is.

Manapság az egykor volt Zsidó Közkórház csak a történelem lapjain és az idősebbek emlékeiben létezik: az új kórházi épületek által alkotott intézmény Octavian Fodor professzor nevét viseli, de a korosabb kolozsváriak még mindig zsidókórháznak nevezik a tömböt.

A cikk létrejöttében nagy szerepe volt Gaál György helytörténész tanulmányának és Bruder Edit szakmai segítségének, amit a zsidó egészségügyi intézmények kapcsán nyújtott.

Jegyzetek

[1] A kivétel az Erzsébet Mária Szanatórium volt, ez akkoriban a Vöröskereszt tulajdonát képezte.

[2] Ebben az időszakban az orthodox hitközség elnöke is volt.

[3] Sebestyén Dávid 1930-ban elhunyt.

[4] A létrejöttét Róth Marcell sebésznek köszönhetjük.

[5] A bevonulás után szinte azonnal megszűnik az Új Kelet című zsidó napilap.

[6] Budapestre költözött és a Maros utcai Zsidókórház főorvosa lesz. 1945. január 12.-én egy nyilas különítmény kivégezte több más orvossal és 200 beteggel együtt.

[7] 1947-re a Jointnak köszönhetően újra működik a szatmári, a nagyváradi és a kolozsvári zsidó kórház.