A kétéltű Salamander

Írta: Polgár György - Rovat: Történelem

Ki ne ismerné a Salamander cipőmárkát? Ám azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a cég a második világháború egyik haszonélvezője volt, amiről Veronika Friedländer, egykori kényszermunkás a Németországban most megjelent könyvében számol be.

Arbeitsbuch Vera Friedländer

Vera Friedländer és munkakönyve, melyről a háború után levakarták a horogkeresztet

A 88-ik évét taposó Veronika édesanyja zsidó volt, apja keresztény, így a náci uralom alatt az úgynevezett „félzsidó” kategóriába került. Apja nem volt hajlandó elválni a feleségétől. Emiatt kényszermunkára ítélték és a Todt Szervezetben kellett robotolnia. Ez a félkatonai üzem többek között autópályákat épített a Német Birodalom számára, de ők építették fel az Atlanti- és Nyugati-falat is. Úgy tűnik, a családapa bátor döntése miatt sem az anya, sem a lánya nem került koncentrációs táborba. Az akkor 16 éves Vera, aki egy gépgyárban volt gépírónő, 1944 karácsonya előtt behívót kapott, ami szerint ezentúl egy fontos hadiüzemben kell dolgoznia. A szívbeteg mamát rejtélyes módon változatlanul békén hagyták, talán mert a kartonja elveszett.

Arbeitsbuch Vera Friedlaender

Vera Friedlaender munkakönyve. Az utolsó bejegyzés: “segédmunkás”

Vera bére napi egy adag levesen kívül a villamosjegy volt, mellyel a berlini Salamander-gyárba utazott, ahol munkakönyvi bejegyzése szerint segédmunkásként volt alkalmazásban. A cég a háború szempontjából valóban nélkülözhetetlen volt, mivel a hadseregnek, az SS-nek, akár csak a civil lakosságnak nagy szüksége volt cipőre, ami akkoriban hiánycikk volt. Használt darabok stoppolásával és talpalásával tudták az igényeket legalább részben kielégíteni. A berlini üzem hivatalosan javítóműhelyként volt bejegyezve, ahol mintegy hatvanan gürcöltek. A fiatal lánynak csupasz körmeivel kellett állva, órákon keresztül a varrás minőségét ellenőriznie, amitől kezei hamar tönkrementek. Naponta több száz pár volt a norma. Ha nem volt elég gyors, az SS felügyelőnője bottal ösztökélte. Természetesen mukkanni sem mert, mert az minden bizonnyal deportálással végződött volna.

Feltűnt neki, hogy a kopott cipőkön sem név, sem egyéb jelzés nem utalt a tulajdonosra. Hamar megfogalmazódott benne a sejtés, hogy holtak tulajdonáról van szó. Ezeket már senki nem fogja visszakapni! Ez a szörnyű felismerés késztette később könyve, a Salamandernál voltam kényszermunkás megírására, melyhez saját élményein kívül levéltári anyagokat és egyéb forrásokat használt fel. Veronika sanyarú sorsának egy, a műhelyt ért bombatámadás vetett véget 1945 tavaszán.

De nem csak lopott lábbelik javításával foglalkozott a Salamander a háború alatt, hanem új bőrpótló anyagok fejlesztésével is. Ezek kipróbálására a sachsenhauseni koncentrációs tábor foglyait használták, akiket az úgynevezett Schuhläufer-Kommando”-ba (szabad fordításban cipőpróbáló kommandóba) vezényeltek. A táborban 1940-ben kifejezetten erre a célra egy „cipő-tesztpályát” is létesítettek.

Bildnummer: 51369189 Datum: 11.07.2006 Copyright: imago/McPHOTO/Ingo Schulz Appellplatz, Baracken, Konzentrationslager, Landschaft; 2006, Sachsenhausen, KZ, Gedenkst‰tte, Nationalsozialismus, NS, Appellplatz; , quer, Kbdig, Totale, Deutschland, , Reisen, Brandenburg, Europa

A “cipő próbapálya” maradványai Sachsenhausenben

A hétszáz méter hosszú úton részben beton-, részben homok- illetve salak-felületű szakaszokon a csont és bőr raboknak napi harminc-negyven kilométert kellett menetelniük harminc kilós súllyal a hátukon. Míg a felügyelők oránként váltották egymást, nekik megállás nélkül kellett gyalogolniuk. Ha valaki összeesett, azzal az SS rövid úton tarkólövéssel végzett, magyarázza Joop Snep egy korábbi rádióinterjúban. Elmondása szerint naponta 10-12 ember gyilkoltak így meg. A holland Snep édesapjával együtt zsidók megmentése miatt került Sachsenhausenba, és csak kivételes fizikumuknak köszönhetően menekültek meg a biztos haláltól.

Bestand:Bild 183 - Allgemeiner Deutscher Nachrichtendienst - Zentralbild Signatur: Bild 183-78612-0008 Originaltitel: info Zentralbild 9.12.1960 Zur Einweihung der Mahn- und Gedenkstätte Sachsenhausen am 23. April 1961. - Vor den Toren Berlins, auf dem Gelände des ehemaligen faschistischen Konzentrationslagers Sachsenhausen bei Oranienburg, in das von 1936 bis Kriegsende 200.000 Menschen verschleppt wurden, entsteht - wie in Buchenwald und Ravensbrück - eine würdige Mahn- und Gedenkstätte. Jeder Quadratmeter Boden ist hier vom Blut der 100.000 Toten durchtränkt, die im KZ Sachsenhausen mit seinen 73 Aussenkommandos erschlagen, erhängt, erschossen, zu Tode geprügelt, durch erbarmunslose Sklavenarbeit zu Grunde gerichtet und vergast wurden. Doch gelang es den SS-Mördern nicht, den Widerstandswillen der politischen Häftlinge zu brechen. So wurde Sachsenhausen auch zur Stätte der großen internationalen Solidarität und des mutigen Kampfes gegen Faschismus und Krieg. UBz: Häftlinge während eines Zählappells Datierung: 1936/1944 ca. Fotograf: o.Ang. Quelle: Bundesarchiv

Foglyok a sachsenhauseni koncentrációs táborban

Veronika Friedländer – szerzői álnevét meggyilkolt rokonaitól kölcsönözte – mintegy tízmillió sorstársával együtt dolgozott kényszermunkásként a Német Birodalom és a megszállt országok területén a náci hadiiparnak, többek között olyan konszerneknek mint a Siemens, a Continental vagy az I.G. Farben, de sok kis- és középüzemnek is. A Salamandert 1904-ben jegyezték be és hamar ismertté vált a fogyasztók körében. A céget a nemzeti szocialista uralom kezdetén árjásították: a zsidó származású tulajdonosokat, akik a részvények legalább felét mondhatták magukének, hamar kisemmizték. Petra Bräutigam történésznő szerint Alex Haffner, a cég vezérigazgatója aktívan kereste a hatalom új birtokosainak a kegyeit, és 1933-ban Hitler születésnapján tízezer Reichsmark-ot adományozott nekik. Hálából a Führer meghívta magához teára.

Vera Friedlaender

Vera Friedlaender 2016-ban

Míg a legtöbb kényszermunkásokat foglalkoztató német cég az elmúlt évtizedek során hajlandó volt elismerni sötét szerepét és részt vett az ott dolgoztatottak kárpótlásában, addig a Salamander ezt soha sem volt hajlandó megtenni. Sőt azt is tagadják, hogy valaha is lettek volna náluk kényszermunkások. Európa egykor legnagyobb cipőgyára 2004-ben fizetésképtelenné vált. Ma már csak a márkanév él, melyet 2008 óta a németországi ara Shoes AG birtokol.

(A Spiegel Online cikke illetve Joop Snep a Deutschlandradio-nak adott interjúja felhasználásával.)

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]