94 éves korában elhunyt Stern Andor, az egyetlen Brazíliában született holokauszt túlélő

Írta: Szombat - Rovat: Holokauszt, Történelem

Csütörtökön 94 éves korában Sao Paulóban elhunyt Stern Andor, akit a brazil holokauszt-emlékközpont az egyetlen brazil származású holokauszt-túlélőként ismert el.

Stern Andor

Stern 1928-ban Sao Paulóban született magyar zsidó szülők gyermekeként, de családja még a háború előtt visszaköltözött Magyarországra. Ennek következtében Stern végül hat koncentrációs táborban raboskodott, köztük Auschwitzban, ahol 1944-től kezdődően 13 hónapot töltött. Édesanyját és nagyszüleit a tábor gázkamráiban ölték meg.

“Láttam anyámat kijönni a kéményből. Mindenre emlékszem” – mondta Stern a Folha de S.Paulo újságnak adott interjújában. “1945. május 1-jéig ki voltam űzve a világból. Akkor az amerikai katonák kiszabadítottak minket. Tizenhét éves voltam, és negyven kilót nyomtam”.

Stern 1948-ban tért vissza Brazíliába, ahol megnősült és öt lánya született.

Stern 2019-ben 78 év késéssel, 91 évesen ünnepelte a bár micvóját. Az ünnepséget Sao Paulo legrégebbi zsinagógájában, a Kehilat Izraelben tartották, a Kristályéjszaka 81. évfordulóján. Az 1938-as németországi és ausztriai náci pogromot sokan a holokauszt kezdetének tartják.

Kilenc unokája és számos dédunokája gyászolja.

“Mindazok után, amin keresztülment, folytatta az életét, mindenkit inspirálva bíztató szavaival, hitével és optimizmusával. Küzdött és mindent megtett azért, hogy a holokauszt emlékét megörökítse a jövő nemzedékek számára” – mondta Toive Weitman rabbi, a Sao Pauló-i holokauszt-központ vezetője a Jewish Telegraphic Agency-nek.

JTA

Címkék:Brazília, holokauszt túlélő, Stern Andor

[popup][/popup]