59 éve hajtották végre a modern Izrael egyetlen halálos ítéletét

Ma 59 éve kísérték a vesztőhelyre Adolf Eichmannt, a náci Németország egyik hóhérját, a Végső Megoldás egyik szellemi atyját s legfőbb kivitelezőjét. 

Eichmann a háború előtt

Protestáns középosztálybéli család sarjaként Linzben élt és tanult (mint Hitler). Mérnöki tanulmányait soha nem fejezte be. Néhány évig apja bányászati vállalkozásában dolgozott, mint egyszerű munkás, majd értékesítő lett egy villamosipari cégnél, végül a Vacuum Oil Company utazó ügynökeként vállalt munkát.

1932. április 1-én Ernst Kaltenbrunner javaslatára és ajánlásával belépett a nemzetiszocialista pártba. 1933-ban elveszítette a munkáját, ezért a határ túloldalán, Bajorországban próbált szerencsét. Itt egy 11 hónapos katonai kiképzést követően felvételt nyert a Heinrich Himmler vezette Biztonsági Szolgálatba (SD), karrierje a náci Németországban tulajdonképpen ezzel kezdődött.

Himmler 1935-ben kinevezte a Zsidóügyi Tudományos Múzeum élére, ahol egy kicsit jiddisül és héberül is megtanult. 1937-ben a Brit uralom alatt álló Palesztinába látogat (ő az első magasrangú náci tisztviselő, aki a Szentföldre utazik), hogy a zsidó bevándorlás kérdését tanulmányozza. Ebben az időszakban Németország „zsidótlanítását” a Németországban élő zsidók Palesztinába való költöztetésével képzelték el.

Palesztinából való hazatérése után a Gestapo Bécsbe küldi, hogy közreműködjön az Anschluss megszervezésében.

1938 augusztusában az SS felállította Bécsben a „Zsidó Kivándorlásügyi Irodát”, aminek vezetésével Eichmannt bízták meg. A hivatal feladata volt a kiutazási engedélyek kiállítása az osztrák (majd később a csehszlovák és német) zsidók számára. Eichmann itt szerezte első tapasztalatait a zsidók erőszakos kitelepítésével kapcsolatban: 18 hónap alatt több mint 150.000 zsidó hagyta el Ausztriát! Nem sokkal később már a kényszerű deportálásokkal foglalkozott Lengyelországban, és ugyanezen év októberében kinevezték a zsidók és a lengyelek „áttelepítésének” különleges megbízottjává.

 

Eichmann a háborúban

1939 decemberében Eichmannt áthelyezték a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) IV. ügyosztályára, ahol átvette a zsidó ügyekkel és kitelepítésekkel foglalkozó B4 csoport vezetését. Az elkövetkező hat évben Eichmann irodája volt a „Végső Megoldás” terv végrehajtásának egyik központja. 1941-től ez az iroda szervezte a haláltáborok létrehozását és közreműködött az elgázosítás technikájának fejlesztésében.

1941-ben szemlélte meg először Eichmann Auschwitzot, ahol utasítást adott a tábor további bővítésére. Ugyanezen év végén, immáron SS alezredesként (Obersturmbannführer) kezdte el szervezni a zsidóság deportálását Németországból és Csehországból, Hitler utasításainak megfelelően, hogy a „Reich” területét a lehető leggyorsabban „zsidótlanítsa”.

A háború vége felé Himmler, tartva a számonkéréstől, nem erőltette tovább a zsidóság megsemmisítését. Eichmannt ez nem érdekelte, felettesei, Heinrich Müller és Kaltenbrunner pedig fedezték tetteit. 1944 márciusában Budapestre érkezett, s ettől kezdve az addig irodájában rejtőzködő hóhér a nyilvánosság bevonásával végezte feladatát, a zsidóság fizikai megsemmisítésének szervezését.

1944 augusztusában büszkén jelentette Himmlernek, hogy eddig 4 millió zsidót semmisítettek meg a haláltáborokban, míg további 2 millió főt öltek meg a megszállt területeken a halálosztagok. A háború végén az amerikai katonai rendőrség letartóztatta, de mivel neve és tevékenysége ekkor még jórészt ismeretlen volt, nem tulajdonítottak személyének nagy jelentőséget. 1946-ban az amerikai fogságból megszökött és Argentínába menekült.

 

Eichmann a háború után

14 év bujkálás után, 1960. május 11-én izraeli ügynökök Buenos Airesben elrabolták és Izraelbe szállították. Tárgyalása, amely 1961. április 11-től december 15-ig tartott, óriási nemzetközi érdeklődést és vitát keltett. Végül 15 különböző vádpontban találták bűnösnek (köztük olyanokban, mint emberiség ellen elkövetett bűncselekmények, törvénytelen szervezetben való tagság, stb.) és 1961. december 15-én halálra ítélték.

Két hónappal kivégzése előtt Eichmann felesége, Vera Eichmann kérvényezte, hogy meglátogathassa férjét a börtönben. Az akkori igazságügyi miniszter, Dov Joszef a Knesszet előtt fejtette ki véleményét a kérésről: „Megvitattuk az esetet a miniszterelnökkel és úgy találtuk, hogy ha nem engedélyezzük a látogatást, akkor komoly nemzetközi kritikának leszünk kitéve. Nem érzek semmit a feleségével szemben, és nem gondolom, hogy bonyolítanunk kellene a helyzetünket egy olyan dologgal, ami ártalmatlan számunkra.”

1962. május 29-én az Izraeli Legfelsőbb Bíróság elutasította Eichmann fellebbezését, aki ezért Yitzhak Ben-Zvi elnöktől kért kegyelmet. Az elnök két nappal később. május 31-én a kegyelmi kérvényt elutasította, a halálbüntetés így végrehajthatóvá vált.

Miközben az akasztófa felé kísérték, a mögötte haladó Rafi Eitan és Tuvia Dori hallották, amint ezt mondja: „remélem, hamarosan mindannyian követni fogtok”.  Pár perccel éjfél előtt a ramlai börtön vesztőhelyén kivégezték. Holttestét elhamvasztották és hamvait Izrael felségvizein túl a tengerbe szórták, hogy sírja ne lehessen náci-szimpatizánsok zarándokhelye.

Eichmann kivégzése a mai napig az egyetlen végrehajtott halálbüntetés a modern Izrael történetében.