„57-en szavaztak a numerus clausus törvény mellett”

 Kovács M. Mária történésszel, a numerus claususról szóló „Törvénytől sújtva” című könyv szerzőjével beszélget Várnai Pál.

– Mivel indokolta a magyar parlament 1920-ban, hogy bevezesse a numerus clausust, a tulajdonképpeni első zsidótörvényt, illetve, hogy mi volt az igazi ok?

– Többféle motívum is létezett. Nem kérdés, hogy az első világháború után volt valamiféle túlnépesedés az egyetemeken, hiszen a háború miatt sokan félbeszakították a tanulmányaikat. De a törvény harcos hívei között olyanok is voltak, mint Prohászka Ottokár, akik úgy képzelték, hogy ez a törvény csak az első lépés lesz, amely szélesebb körben, a gazdaság számos területén a zsidókat korlátozó törvényhez vezet majd. Prohászkának és fajvédő társainak tágabb programja volt, amely nem csak a felsőoktatásra vonatkozott. A politikai helyzet változásai vezettek oda, hogy ezekből a távolabbi tervekből akkor nem lett semmi.

– De már a numerus clausus megszavazásakor sem volt a képviselőház egységes. Sokan, így Teleki vagy Klebelsberg, a későbbi közoktatásügyi miniszter be sem mentek a szavazásra.

– 1920-ban egy újonnan megválasztott parlament volt egy átmeneti állapotban lévő országban. A szavazásra nagyon kevesen mentek el, 57-en szavaztak a törvény mellett, az országgyűlés összes tagjának egynegyede, pontosan 26 százaléka. Ellene heten szavaztak.

– Könyvéből kiderül, hogy mind a politikai elit, mind az értelmiség komoly zavarban volt a törvényt illetőleg. A zsidó kvótának voltak ellenzői is, például Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, vagy Szentgyörgyi Albert egyetemi tanár. A Kolozsvárról áthelyezett egyetem rektora, Schneller István pedig tiltakozásból le is mondott 1921-ben. Még a közigazgatási apparátusban is voltak a törvénynek ellenzői. Milyen volt akkoriban az ország hangulata?

– Egy évvel vagyunk a Kommün után, zsidóellenes atrocitások és pogromok zajlottak. A szociáldemokraták bojkottálták az 1920-as országgyűlési választást a különítményesek terrorakciói miatt. Ha nincs bojkott, akkor a parlament összetétele is valószínűleg másképp alakult volna. Mindenesetre tény, hogy a fajvédők nagy számban kerültek be az országgyűlésbe és kihasználták az antiszemita indulatokat.

– Könyvében részletesen szól a Népszövetségről, amelynek reakcióit a magyar kormány nem hagyhatta figyelmen kívül. Ahogy a mai magyar kormánynak is oda kell figyelnie az Európai Unió vagy az IMF álláspontjára.

– Érdekes a párhuzam és bonyolult a válasz. A húszas években sokan úgy vélték, hogy a Népszövetség rendületlenül kiáll a magyar zsidók jogai mellett, míg a magyar kormány ragaszkodik a saját álláspontjához. Azért ez nem egészen így volt. A Népszövetségben is megoszlottak a vélemények. 1923-24-ig az volt a domináns álláspont, hogy ezeknek az országoknak a belügyeibe nem kell beleszólni. Romániában, Lengyelországban is erős volt az antiszemitizmus, de a Népszövetség csak nagyon lassan szánta rá magát, hogy beavatkozzon. Egy idő után mégis kialakult az az álláspont, hogy a Népszövetség követelje a magyarországi zsidó kvóta megszüntetését. A nyugati országok attól féltek, hogyha tovább folytatódik az antiszemita diszkrimináció az egyetemeken, akkor a zsidók nyugatra vándorolnak, és náluk is reprodukálódik valami hasonló feszültség.

– Említette, hogy könyve megírásával bizonyos legendákat kívánt eloszlatni. Melyek ezek?

– A numerus clausust 1920-ban vezették be és még ma, kilencven évvel később is folynak történészi viták arról, hogy ez zsidótörvény volt-e vagy sem. Igaz, hogy a törvény fő szövegében nem szerepel a zsidó kifejezés, de a könyvemben kimutatom, hogy a végrehajtási utasításban nagyon is szerepel, s hogy utóbbinak ugyanúgy törvényereje van, mint a főszövegnek. Tehát az első legenda az, hogy a numerus clausus nem lett volna célzottan zsidóellenes törvény, hanem valamiféle pozitív diszkrimináció, és a nemzetiségek továbbtanulását akarta volna előmozdítani. A törvényben foglalt nemzetiségi kvóta viszont a zsidókra nem lett volna alkalmazható, hiszen a zsidók felekezetnek és nem nemzetiségnek számítottak. Ehhez meg kellett volna változtatni a zsidók jogállását, s ez éppen a numerus clausus végrehajtási utasításában meg is történt. Kimondták, hogy a zsidók nemzetiségnek számítanak. De a törvény nem határozta meg, hogy ki számít zsidónak – annak számít-e, például a kikeresztelkedett zsidó vagy sem – s ebben az egyetemek teljesen magukra voltak hagyva. Volt, ahol a felekezetet, volt, ahol a származást, azaz a felmenőket vették alapul. Tehát teljes volt a bizonytalanság, a törvény nem volt egyértelmű, a törvényhozók is eltérő súlyt helyeztek a részletekre. Ráadásul egyéni képviselői indítványként terjesztették be ezt a nemzetiségi kvótát, így az indítvány megkerülte a hagyományos törvény-előkészítési folyamatot, ezért is lett ilyen zavaros. Amikor ilyen gyors tempóban, meggondolatlanul terjesztenek be törvényeket, ami ma is előfordul, könnyen fellépnek ilyen ellentmondások.

– Az 1928. év valamiféle fordulópont volt.

A második legenda valóban az 1928-as módosítással függ össze. A magyar történetírás fősodrában ma is az az álláspont az uralkodó, hogy a nemzetiségi kvóta eltörlésével megszűnt a zsidóság diszkriminációjának intézményes háttere. Ezt a könyvemben cáfolom. Bemutatom, hogy a nemzetiségi kvóta helyét elfoglaló ú.n. foglalkozási kvóta is antiszemita intézkedés volt, mert olyan foglalkozási statisztikákra alapozva dolgozták ki, amely a foglalkozások felekezeti összetételét vette figyelembe oly módon, hogy a zsidók arányát korlátozza. A felvételi bizottságok összetételén pedig nem változtattak, tehát a diszkrimináció foka továbbra is tőlük függött. A hátrányos megkülönböztetésnek a következő három-négy évben történő bizonyos, évente egy-két százalékos enyhítése, majd 1932 után újbóli megszorítása közvetlen miniszteri utasításra történt.

– Könyvében tömérdek statisztikával bizonyítja, hogy a numerus clausus törvény nem igazán érte el a célját, hiszen a kiszorított zsidó hallgatók helyét nem töltötte be elégséges keresztény jelentkező.

– A numerus claususnak nem az volt az egyetlen célja, hogy kevesebb zsidó hallgató legyen az egyetemen. Tágabb összefüggésben a törvény hívei úgy gondolták, hogy a numerus clausus átalakítja majd az egész intézményrendszert. Így előbb-utóbb világossá válik, hogy a zsidók emancipációja többé nem érvényes.

– Idézi Teleki Pált is, aki szerint hiba volt a zsidóknak egyenjogúságot adni.

– Igen, ő úgy gondolta, hogy az emancipáció rossz döntés volt a dualizmuskori magyar elit részéről, és a folyamatot vissza kell fordítani. Ebben az értelemben a numerus clausus valóban elérte célját, hiszen a zsidók emancipációja ténylegesen csorbát szenvedett. A magyar politikai rendszerben és gondolkodásban létrejött változás nem mérhető csupán azzal, hogy mennyivel kevesebb zsidó diák járt egyetemre.

– A numerus clausus törvénynek egyik hivatalos indoka az volt, hogy a zsidók helyett az elcsatolt területek fiataljai jussanak be az egyetemekre.

– A rengeteg statisztika között kezdetben alig találtam kimutatást az elcsatolt területekről a trianoni országba menekülő zsidók számáról. Később viszont a levéltárakban találtam adatot arról, hogy Erdélyből menekült zsidó diákok eredményesen felvételiztek az egyetemre. Az ő esetükben ugyanis a menekültekre vonatkozó kedvezményes szabályt alkalmazták, és nem a zsidókra vonatkozó korlátozást. Jellemző, hogy ez azonnal kisebb botrányt okozott. Ugyanis a numerus clausus törvény megalkotóinak gondolkodásában fel sem merült, hogy a menekültek között zsidók is lehetnek. Szerintük valaki vagy zsidó volt, vagy menekült…

– Arról is ír a könyvében, hogy felmerült: a numerus clausus megszavazása atrocitásokhoz vezethet. Erre a felvetésre a törvényalkotók, akik tisztában voltak a lehetséges következményekkel, nagyon cinikusan reagáltak.

– Prohászka maga említi a parlamentben, hogy a numerus clausus „elfajulhat”, akár zsidóüldözés is lehet a vége. De ezt elintézi azzal, hogy a nemzet érdeke felülírja ezt az aggodalmat.

–Hogyan kapcsolódik az 1920-as numerus clausus a későbbi, 1938-as és 1939-es zsidótörvényekhez?

– Könyvem alcímében megjelölöm az 1920 és 1945 közötti időszakaszt, s ez egyben az én állásfoglalásom. A numerus clausus az egész korszakban meghatározó jelentőségű volt. Azt viszont nem állítom, hogy ez szükségszerűen vezetett a későbbi zsidótörvényekig, a gettósításig és a deportálásokig. 1928-ban módosították a törvényt, és enyhítették az alkalmazását. Ki tudja megmondani, hogyan alakult volna a történelem, ha a harmincas években másképp alakul a nemzetközi környezet? Mindamellett éppen ez a probléma hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen veszélyes a jogegyenlőségén alapuló rendszerbe zsidó, vagy bármilyen származási kvótát bevezetni, hiszen ez az egész jogrendet rombolja le. Mert a numerus clausus filozófiája és a mögöttes elgondolások átkerültek a harmincas évek zsidótörvényeibe.

– Az is egy tanulság, hogy Magyarország azóta is folyamatosan veszíti el tehetséges embereit. Más kérdés: Ön több amerikai egyetemen tanított. Mennyire fogékonyak az ottani hallgatók a mi térségünk problémáira?

– Nekem nagyon jók a tapasztalataim, igaz, jó egyetemeken is voltam. Ha összehasonlítom az ottani és a magyar hallgatókat, az amerikaiak nem jönnek ki ebből negatívan. De hát a CEU-n is vannak külföldi és magyar diákjaim. Közép-kelet-európai hallgatóim rendszerint jobban ismerik a térség történelmét, viszont az amerikai diákokban óriási elszántság van arra, hogy megértsék és megismerjék a mi történelmünket.