BBC önvizsgálat árja bemondókról, elhallgatott zsidóüldözésről

Hogyan kezelte a BBC magyar adása a zsidóüldözés kérdését a háború éveiben?

 

 

A BBC honlapján, kedden megjelent hosszabb írás, valamint egy hétfői rádióadás is ezt a kérdést vizsgálja.

Mint ezekből kiviláglik, az adásokat a „politikai hadviselés” irányítására létrehozott testület – Political Warfare Executive (PWE) – felügyelte a BBC Világszolgálatának londoni központjából. Így az adásoknak egyszerre volt célja a tájékoztatás és a brit politika szolgálata.

A brit közvélemény maga sem volt mentes az antiszemitizmustól, tekintélyes hányada bizalmatlanul nézte a zsidókat, akiket nyerészkedőknek, a háború haszonélvezőinek (!) tartott. Ezért a brit politikusok – mint a szövetségesek általában – óvakodtak attól, hogy a zsidók üldözését előtérbe helyezzék. A zsidók ügyének felkarolásával senki nem remélhetett politikai hasznot – sem otthon, sem a megszállt Európa célközönségének körében.

Az összeállítás szerzője, Mike Thomson, a BBC rádió Document című sorozatának szerkesztője, aki végigtanulmányozta a vonatkozó háborús dokumentumokat, megállapítja: a zsidókérdést a BBC-ben is hangfogóval kezelték, olyannyira, hogy a rádióadásokban ezzel szinte egyáltalán nem foglalkoztak.

 

„…a zsidókat egyáltalán nem kell említeni”

1942 szeptemberében Anthony Eden külügyminiszter az alsóházban bejelentette, hogy a nácik megkezdték a zsidók iparszerű legyilkolását. A BBC-t felügyelő PWE egyik dokumentuma ugyancsak pontosan és világosan megfogalmazza ugyanezt. De a BBC irányvonalában ezek után sem észlelhető semmiféle változás.

Valamivel később a lengyel adásban elhangzanak ezek az információk, de a magyar adásban továbbra sem bukkannak fel.

A Bush house, a magyar adás és a PWE székhelye

A magyar adásokat a PWE részéről egy Carlile Macartney nevű történész felügyelte, aki jól megtanult magyarul, az adásokban is gyakran közreműködött. Ő volt a Külügyminisztérium tanácsadója is magyar ügyekben. Macartney nem volt ellenséges a Horthy-rendszerrel szemben, megértően kezelte a magyarok trianoni traumáját. Úgy vélte, nem alaptalanul, hogy a mértékadó magyar közvélemény nacionalista, konzervatív, antiszemita, de nem feltétlen Hitler-párti. Ezért kerülte az adásban olyan „zsidós” szavak használatát, mint pl. a liberalizmus. 1942-ben kelt írásbeli instrukciója szerint „a zsidókat egyáltalán nem kell említeni”.

A kutatók szerint ezt az alapelvet meg is valósították a magyar adásnál. Macartney azonban ennél is tovább ment. Magyar hallgatóktól érkező panasz nyomán (a „zsidós hangon beszélő” bemondók miatt a BBC adásainak nem hisznek) eltávolította a zsidó bemondókat az adásból.

A „kávéházi törzsvendégeknek” menniük kell

Mindez nem az ő önkényes döntése volt. Egy 1941-ben kelt belső feljegyzés a BBC-ben szintén említi a magyar adás zsidó bemondóinak problémáját és jelzi, hogy ezeket árja (sic!) bemondókkal kellene felváltani. Egy másik belső memo egyetértőleg idézi Macartney feljegyzését, mely szerint a magyar adást jelenleg „magyar kávéházi törzsvendégek (Hungarian bar-proppers) írják és olvassák magyarországi zsidó társaiknak, így igen kevés a hasznuk”. Ezeknek „menniük kell” – szögezi le a feljegyzés, mivel „olyan adásra van szükség, amely jobban behatol a magyar tömegekbe”.

1942-től aztán Macartney ellen sokasodnak a panaszok, a londoni magyar emigránsok egyre erőteljesebben tiltakoznak, londoni főnökei is megsokallják a náci-csatlós Magyarország iránti megértését, s végre eltávolítják a magyar adás éléről.

Itt azonban továbbra sem esik szó a zsidókról, akiket 1944. március 19-e a teljes felkészületlenség állapotában ér. A deportálásokról és halálgyárakról csak a náci megszállás után kezd beszélni a BBC magyar adása. Ekkor azonban már késő.

Amikor már késő volt. 1944. március 19: németek Budapest utcáin.

A fentiekből világos, hogy a brit kormány és a BBC politikai céljai nem estek egybe a magyar zsidók érdekeivel. A brit cél a magyar közvélemény és így Magyarország szembefordítása volt Hitlerrel. Ez Magyarország német megszállását jelenthette volna, ami jelentős erőket köt le, s gyengíti a szövetségesek ellen harcoló Wehrmachtot. Nem foglalkoztak azzal, hogy ez végveszélybe sodorja a magyar zsidókat.

A kínzó kérdés

Ezek után történelmietlennek hat a kérdés: ha 1942-43-ban a BBC magyar adása tájékoztatott volna a haláltáborokról, ezzel hány magyar zsidó életét mentette volna meg?

Frank Chalk professzor, aki a kanadai Concordia egyetemen a népirtások történetével foglalkozó intézetet vezeti, úgy vélekedett, legalább néhány ezer magyar zsidót meg lehetett volna menteni. Ha felhívják a magyar lakosságot az üldözöttek mentésére, ha a zsidók menekülő utakat építenek ki Románia felé, ha búvóhelyeket keresnek, ez sok ember életét megmenthette volna.
David Cesarani, a University of London nevű, számos autonóm oktatási intézmény és kutatóintézet alkotta londoni egyetemi hálózat történészprofesszora szerint azonban ez a vélemény „a fantázia szüleménye”.

Cesarani szerint egyrészt nem a BBC feladata volt a zsidók figyelmeztetése a náci veszélyre, a felelősség másokat terhel. A BBC feladata az volt, hogy támogassa a szövetségesek háborús erőfeszítéseit, amit meg is tett.

Néhányan nyilván megmenekülhettek volna – érvel Cesarani, de itt 750 ezer emberről volt szó, akiket „ellenséges lakosság, és a nácikkal szövetséges, vagy a németek által megszállt országok vettek körül … nem volt hova elrejtőzni, nem volt hova menekülni”.