100 éve írták – Vita a zsidó hősi halottak számáról

Írta: Róbert Péter - Rovat: Történelem

1921. január 6-án Avarffy Elek[1] képviselő tollából cikk jelent meg a Nemzeti Újságban „Néhány szó a galíciaiakról és egy kis statisztika” címmel.

Hanukkát ünneplő német és osuztrák-magyar katonák 1916-ban

Az írás felelevenítette a pár év előtti vádat, miszerint a magyar zsidóság nem teljesítette háborús kötelességét. Egy Volkssturm című osztrák pamflet alapján megállapította, hogy a zsidóság 0,05%-a és a zsidó katonák mindössze 1%-a pusztult el a fronton. Egy héttel később, január 15-én, az Egyenlőség vezércikkben cáfolta Avarffy állításait – amelyek szerint mindössze 500 zsidó katona esett volna el – és legalább 10 ezerre tette ezt a számot. Avarffy felvette a kesztyűt, és négy nappal később „A zsidóság háborús vérveszteségei” című cikkében fenntartotta állításait. Elhúzódó sajtóvita kezdődött, személyeskedésekkel, például az Egyenlőség kiderítette, hogy Avarffy édesapjának Huzli volt az eredeti családneve. Perre került sor, és a Statisztikai Hivatal Szabolcsi Lajosnak[2], az Egyenlőség szerkesztőjének adott igazat. Nagy szerepe volt ebben a Pesti Izraelita Hitközség Jogvédő Irodájának, amely kérdőíveket küldött a hitközségekhez a hősi halottak összeírásáról, ennek eredményét két hatalmas bőröndben hitközségi alkalmazottak cipelték a tárgyalásra. Avarffy fellebbezései miatt a per 29 hónapig húzódott, végül a királyi kúria 1923. június 20-án elutasította a magánvádló semmisségi panaszát.[3]

Szabolcsi Lajos

Noha a pert Szabolcsi minden fórumon megnyerte, a közhangulatot kellemetlenül befolyásolták a zsidó katonák elleni vádak. Amikor a nemzetgyűlésen 1920 áprilisában Sándor Pál képviselő szót kért a zsidó frontharcosok védelmében, közbekiabálásokkal zavarták. Ezek színvonalára jellemző, hogy amikor 1920 szeptemberében felemlítette, hogy a leggazdagabb zsidó családoknak is megvoltak a maguk hősi halottai, Somogyi István képviselő Ullmann Ferenc nevének említésekor így szólt közbe:

– Minek ment huszárnak? Ment volna tüzérnek, akkor életben maradt volna.

Hegedűs György képviselő szerint a kevés zsidó halott is csak véletlenül esett el.

Sajnos nem ez volt az egyetlen ilyen sértő megnyilvánulás. Kovács Alajos[4] ekkor megjelent már címében is provokatív műve (A zsidóság térfoglalása Magyarországon) szerint a zsidóság a háborúban „csak feleannyi véráldozatot hozott, mint amennyi őket népességi arányuk szerint kötelezte volna”. Ez így nem felelt meg a valóságnak, de a zsidó veszteség valószínűleg valamivel alatta maradt lakossági arányuknak.

Mi volt ennek a reális magyarázata? A fronton a legnagyobb veszteségeket a gyalogság szenvedte el, ahová a képzetlen parasztférfiakat irányították. Ne feledjük, hogy a bevonulók legalább harmada írástudatlan volt! A zsidóknak iskolázottságuk és kereskedelmi ismereteik révén nagy esélyük volt az alakulatok adminisztratív és ellátási részlegébe kerülni. Továbbá az arcvonal Galíciában és Bukovinában húzódott, ahol nagyon fontos volt a helyi zsidósággal való érintkezés, hír- és élelmiszer-beszerzési szempontból is.

Osztrák-magyar katonák zsidó istentisztelete

Ugyanakkor statisztikák bizonyítják, hogy a tűzvonalban a zsidó elesettek és sebesültek aránya nemcsak elérte, hanem meghaladta keresztény bajtársaikét. Mi volt ennek az érdekes jelenségnek az oka? Lehetett gyengébb fizikum, ügyetlenség, de talán altiszti rosszindulat, veszélyesebb helyre való állítás is. Mindenképpen jelzi azonban, hogy a zsidó katona a lövészárokban nem kerülte a veszélyt, teljesítette kötelességét.

Érdekes módon sem akkor, sem később nem illetik a zsidókat az ellenséghez való átállás, hadifogságba menekülés vádjával, amely a nemzetiségiekkel szemben gyakran elhangzik. Erre nemcsak az antiszemita orosz és román haderővel harcoló csapatoknál, de az olasz fronton, sőt a törököknek segítségül Palesztinába küldött csapatoknál sem volt példa.

Amikor az egyes települések hősi halottaik tiszteletére emlékoszlopot emeltek, volt község, ahol a kampány hatására az elesett zsidók neveit nem akarták azon feltüntetni. Egy másik községben pedig nem hívták meg a leleplezésre a felvésett zsidó halottak hozzátartozóit.

Ennek a propagandának az ellensúlyozására a zsidó sajtóban végig nagy hangsúlyt kaptak a háborús áldozatok. Nemcsak cikkek, kiadványok foglalkoztak a témával, de a Zsidó Hősök Könyvét Horthy kormányzónak ajánlották, és ő el is fogadta. Hatalmas emlékoszlopot emeltek a hősöknek a Kozma utcai temető díszhelyén, 1931-re elkészült a Dohány utcai templomot kiegészítő Hősök Temploma, s létezett Zsidó Hadviseltek Szövetsége is.

Az I. világháborús emlékoszlop a Kozma utcai temetőben

Még hosszú ideig gyakran szóba került a zsidóság részvétele a nagy háborúban. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlítenünk, hogy 1933. októberében a szegedi zsidó hősi halottak emlékművének leleplezésekor Shvoy Kálmán [5]altábornagy szép beszédben méltatta zsidó bajtársait hangoztatva: „A háború öldöklő kegyetlensége nem ismer vallási vagy bármilyen különbséget. A halálban mindannyian egyesülünk, ott nincs többé köztünk különbség. Ez a hősi emlékmű is ezt jelzi. Tanuljunk, okuljunk ebből… Így fogunk legjobban a hódolni a hősök emlékének, akik közül sokan, keresztény és zsidó kezet fogva, egymást átölelve élték át az élet legnagyobb szenvedését, a halálfélelmet és mentek át a túlvilágra…”

Sajnos a kort jellemzi, hogy Shvoy ezért a beszédéért erősen támadták és idő előtt nyugdíjba helyezték.

Ez is hozzátartozott a méltatlan vádak megválaszolásához.

Jegyzetek

[1] Orvos, vadászati szakíró több zsidóellenes mű szerzője a két háború között.

[2] Szabolcsi Lajos: Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei. Bp.MTA Judaisztikai Kutatócsoport1993.p.316.

[3] Egyenlőség 1922.nov.4,no.44.p.1 és „Tizezer zsidó sír…” p.3-5.

[4] Központi Statisztikai Hivatal elnöke. A zsidóság elleni állásfoglalás jellemezte munkásságát.

[5] Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata… Kossuth Könyvkiadó 1983.

támogatás
Pop up banner

Címkék:I. világháború, zsidó honvédek

[popup][/popup]