Yuval Noah Harari azt állította, hogy a mesterséges intelligencia (M.I.) már a közeljövőben képes lehet arra, hogy megalkossa az “új Bibliát”.
Harari a portugáliai Lisszabonban, Pedro Pinto újságíróval tartott “Az emberiség nem ilyen egyszerű” című nyilvános szemináriumán tette ezeket a kijelentéseket május 19-én.
Harari a jeruzsálemi Héber Egyetem történésze, akinek könyvei világszerte 20 millió példányban keltek el.
A lisszaboni eseményen egyebek közt ezt mondta: “Gutenberg a 15. század közepén nyomtatta ki a Bibliát. A Nyomda annyi példányt nyomtatott ki a Bibliából, ahány példányt Gutenberg akart. De egyetlen új oldalt sem hozott létre. Nem voltak saját elképzelései a Bibliáról: jó vagy rossz? Hogyan kell ezt vagy azt értelmezni”.
Hozzátette: “Az M.I. viszont képes új ötleteket létrehozni, akár új Bibliát is írhat”.
Az akadémikus azt is hozzátette, hogy történetileg emberek írták a “szent könyveket”, nem pedig egy istenség vagy istenségek. De a jövőbeli szent könyveket nem emberi lények írhatják, amelyek így olyan vallásokat hozhatnak ltre, amelyek “valójában helyesek”. Azt is mondta továbbá, hogy ez néhány éven belül valósággá válhat.
A közelmúltban a Mesterséges Intelligencia azért került a figyelem középpontjába, mert megjelent a ChatGPT, az emberekkel önálló beszélgetésre képes robot program. Egyes szakértők attól tartanak, hogy a gyorsan fejlődő M.I. veszélyt jelenthet az emberi létre.
Yuval Noah Harari izraeli történész és filozófus a 24.hu-nak adott interjút, melyben a zsidó hagyomány és a mesterséges intelligencia viszonyáról is beszélt. "Az MI kapcsán ritkán kerül szóba a vallás, pedig benne rejlik a potenciál, hogy vallási forradalmakat robbantson ki. Vegyük példának a judaizmust, amelyik alapvetően szövegeken alapul. A zsidó…
Hosszú interjút adott vasárnap a brit Telegraph-nak Yuval Noah Harari izraeli történész, aki nemrég maga is aláírta azt a kiáltványt, amit filozófusok, fejlesztők, történészek és értelmiségiek hoztak nyilvánosságra a mesterséges intelligencia fejlődésének kockázatairól. A cikket a 444.hu ismerteti. Az aláírók azt kérik a nagy tech-cégektől, hogy legalább 6 hónapra függesszék fel…
A kognitív diszkomfort érzését például olyankor tapasztaljuk, ha szembesülünk vele, hogy a megszokott és szinte magától értetődően igaznak tekintett meggyőződéseink valójában saját magunk és környezetünk lelki és főleg fizikai békéjének fenntartása érdekében elfogadott, kevéssé megalapozott, meglehetősen valószínűtlen történetek. Yuval Noah Harari az úgynevezett „Tedocracy”, azaz a világot körülutazó és jelentős…
Izraeli kutatók DNAformer néven új módszert fejlesztettek ki a DNS-en tárolt információk leolvasására, s ezzel jelentősen elősegíthetik az adattárolás új technológiájának fejlődését – jelentette a Technion haifai műszaki egyetem. A modern társadalmakban a digitális adattárolás egyszerre jelentősebb gazdasági és környezeti gondot jelent, amely az MI, a mesterséges intelligencia fejlődésével, az…
Az OstWest tévécsatornán fut az After Tomorrow elnevezésű orosz beszélgető műsor. A műsorvezető Michel Zygal vendége Yuval Noah Harari volt. Angol feliratozással az interjú itt tekinthető meg: https://youtu.be/cheNKNe6ISs Az izraeli történész, író, a Jeruzsálemi Héber Egyetem történelem tanszékének professzora Sapiens – Az emberiség rövid története (2014), a Homo Deus – A holnap rövid…
A Közép-Európa Egyetem vendége volt szerdán este Yuval Noah harari, a világhírű izraeli történész. Harari néhány személyes gondolat után váratlanul azzal kezdte, hogy nincs alkalmasabb hely a 21. századi nacionalizmus elemzéséhez, mint ez az egyetem, amely maga is áldozata egy újkori nacionalista hullámnak.Harari fő művére, a Sapiensre építette szerdai előadását,…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.