Találatok ‘y’
Összesen 29,934 találat (25281 - 25300) : y.
Zsidó „térfoglalás“ Münchenben
2006 novemberében, Münchenben adták át a nyilvánosságnak a német zsidóság új büszkeségét, a zsinagógából, közösségi központból és múzeumból álló épület-együttest. A 70 milliós költség egyhetedét maguk a zsidó közösség tagjai tették le az asztalra, míg a többit – különféle konstrukciókkal – a Németországi Zsidók Központi Tanácsa szerezte meg.
Zsidómentő arab
A Yad Vasem által adományozott „Világ jámborai” címet a mai napig 21 ezer ember kapta meg. A legtöbben (sokak számára ez talán meglepetés) – 5733-an – lengyelek, majd utánuk következnek a hollandok, 4513-an. 600 magyar érdemelte ki ezt a kitüntetést. 60 moszlim zsidómentő – csaknem mindegyikük boszniai vagy albán – kapta meg a „Világ Jámborai” címet, ám arab nincs közöttük. Illetve, eddig egy arab sem volt közöttük, most azonban, Dr. Robert Satloff amerikai kutató felterjesztette a Yad Vasemnek az 1997-ben elhunyt Haled Abdel Wahab tunéziai földbirtokos nevét és kérte, hogy részesítsék a „Világ Jámborai” kitüntetésben.
Botrány a Zsidó Világkongresszusban – azaz miért kellett lemondania Israel Singernek?
Zsidó Világkongresszus: Israel Singer különös távozása
„A zsidók amúgy is túl gazdagok” – antiszemita botrány egy német rendőrképzőben
2007. március 20. Elutasították egy berlini rendőrképző iskola végzős hallgatói, hogy a holokausztról oktassák őket, ami felháborodást váltott ki a rendőrség vezetésében, a Németországi Zsidók Központi Tanácsát pedig tiltakozásra késztette. A mérsékelten baloldali Berliner … Tovább »
Botlatókövek – júniustól Magyarországon is
Egy halott tragédia, tíz halott hatalmas tragédia, hatmillió halott statisztikai adat. Ez ellen a téves közhiedelem ellen kíván küzdeni immár Magyarországon is a német-magyar Stolpersteine (körülbelül: kőakadályok)-projekt. Európa-szerte egyre több városban lehet találkozni Günter Demnig alkotásaival.
Kiskakukk étterem – Egy jó hely
A Pozsonyi úton és környékén található vendéglők tulajdonképpen meglehetősen hasonlítanak egymáshoz. A profil gyakorlatilag ugyanaz: megbízható fogásokat kínáló családi kisvendéglők, ahol nagymamák ücsörögnek, gyerekek rohangálnak, visonganak, különös tekintettel a hétvégékre, … Tovább »
Szolgálati közlemény
Terítsük ki kártyáinkat.
A Szombat internetes olvasóinak száma az elmúlt hetekben rendszeresen elérte a napi kilencszáz főt, s több alkalommal átlépte a bűvös ezres számot.
Úgy tűnik, jókor indítjuk el honlapunk napi hírrovatát, programajánlóját, szolgálunk hetente rendszeresen … Tovább »
Őskutatás – zsidó módra
– Halló, jó napot kívánok, egy lehetséges távoli rokona megbízásából keresem Önt. Ugye unokaöccse annak a Klein Mózesnek, akinek a felesége annak idején… Talán e cikk olvasói között is vannak, akik kaptak már meglepődve – váratlanul – hasonló telefonhívást. Bizonyára volt, akit talán sosem látott, távol élő unokatestvérrel, vagy rég elfeledett rokonokkal hozott össze így a sors, vagyis a családfakutató. Még olyan szerencsések is vannak, akiknek esetleg váratlan örökség pottyant így az ölébe, míg másoknak szomorú, vagy éppen kellemetlen családi titkok szakadtak a nyakukba a múltból.
Szépségkirálynők. És zsidók
„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt”
2007. március 10. „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt” – mondta Esterházy János pozsonyi parlamenti képviselő. Ő volt a független Szlovákia parlamentjében az egyetlen politikus, aki 1942. május 15-én, a nácizmus tetőpontján nem szavazta meg a zsidók deportálásáról … Tovább »
Fidesz: „Gyurcsány hazudott az egész világnak”
2007. március 2. A szocialistáknak mindig az az utolsó eszközük, hogy antiszemitának nevezik a politikai ellenfelüket – reagált Répássy Róbert a The Timesban megjelent Gyurcsány Ferenccel készült interjúra. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az InfoRádióban elmondta: a … Tovább »
„Engedelmes Belgium”
207. február 19. Belga történészek arra a következtetésre jutottak, hogy Belgium a második világháború idején nemcsak, hogy aktívan közreműködött a náci rezsimmel a zsidók deportálásában, de buzgalmukban sokszor túl is teljesítették a németek követeléseit. “A belga állam … Tovább »
A dzsenini vérvád
Az alábbi írás nyolc karikatúra segítségével kísérli meg bemutatni, hogy a mai demokratikus nyugati világ, ezen belül is elsősorban Európa egyik legfontosabb véleményformáló eszköze, a mértékadó sajtó Izraellel kapcsolatos narratívája többrétegű. Miközben – forma szerint – a napi politikai történéseket és ezek hátterét mutatja be, a mélyben mindez időről-időre összekapcsolódik a zsidósággal kapcsolatos (elő)ítéletekkel, akár a legrégebben rögzült hiedelmekkel.
A gyanakvás kora
Megjelent a Szombat márciusi száma
Ez a holokauszt más lesz – Benny Morris
A második holokauszt teljesen más lesz. Egy fényes reggelen, vagy tíz év múlva, talán egy helyi válság közepette, talán derült égből lecsapó mennykőként egy nappal, egy évvel, vagy öt évvel azután, hogy Irán hozzájutott a Bombához, a … Tovább »
Ez a holokauszt más lesz
A második holokauszt nem olyan lesz, mint az első. A nácik valóban ipari méretekben űzték a tömeggyilkosságot. Az elkövetőknek azonban még egyenként kellett érintkezniük áldozatokkal. Mielőtt ténylegesen megölték őket, megfoszthatták őket emberi mivoltuktól, mind gondolatban, mind a szörnyű lealacsonyítás hónapjai és évei során. De még akkor is látó- és hallótávolságban voltak áldozataiktól, esetleg megérinthették őket.
„A cionista állam örökre itt marad”
„Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik” – figyelmeztetett a közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann, egy 2007 januárjában zajló konferencián. A zsidó államot fenyegető hármas veszélyről beszélt. A tudós szerint nem az iráni atomtervek jelentik a legnagyobb veszedelmet, hanem az, ha Izrael elveszti a saját, cionista identitását, ősi ígéretét Erec Jiszraelre.
A baloldali antiszemitizmusról
Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytatódott a Rákosi és a Kádár korszakokban is.