Találatok ‘ve’
Összesen 29,744 találat (17721 - 17740) : ve.
Suchman: A Mazsihisz vezetői hazudnak
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/SuchmanTamas_fotoMTI-Soos-Lajos-120x90.jpg)
Miközben számos vitás kérdésben Orbán Viktor miniszterelnök megnyilatkozására várnak a hazai zsidó szervezetek, a Mazsihisz vezetésének ingadozó magatartása felerősítette a belső feszültségeket. A szervezet vasárnapi közgyűlése kemény határozatot hozott, de hétfőre az elnök egészen más hangnemben fordult a kormányhoz. Szerdára az elégedetlenek hangját is levélbe foglalták: Suchman Tamás szerint „a Mazsihisz vezetői hazudnak, becsapnak bennünket,… haladéktalanul mondjanak le tisztségükről.”
Kisebb botrányt kavart az EP-elnök a kneszetben
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/MartinSchulz_TimesofIsrael-120x90.jpg)
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerdán az izraeli törvényhozásban arról biztosította vendéglátóit, hogy nincs szó a zsidó állammal szembeni bojkottról az Európai Unió részéről, de két másik kijelentése kisebb botrányt kavart és bírálatokat szült az izraeli kormányfő és az egyik kormánypárt részéről.
Heisler András a sajtólejáratási kísérletekről
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/Heisler-Andras-foto-Kallos-Bea-120x90.jpg)
“Kedves Barátaim! Legyetek erősek, a neheze most következik – ezzel a mondattal zártam a Mazsihisz vasárnapi közgyűlését. És elkezdődött. Csúsztatások, inkorrekt, hazug információk segítségével próbálnak minket a sajtón keresztül lejáratni” – fogalmazott Heisler András elnök … Tovább »
Felkérésre írtak levelet a Mazsihisz vezetői a miniszterelnöknek
Kormányzati ösztökélésre a miniszterelnök „elfogadhatatlan válaszát” próbálták megelőzni.
A Népszabadság információi szerint a Mazsihisz vezetői kormányzati ösztökélésre írtak levelet Orbán Viktornak, remélve, hogy így sikerül megelőzni egy „elfogadhatatlan válasz” … Tovább »
Amerikai zsidók bírálják a magyar kormányt
A JAK is visszautasítja az emlékévre elnyert támogatást
A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) felelős civil és szakmai szervezetként elfogadhatatlannak tartja az állami emlékezetpolitika megnyilvánulásait a Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán.
A holokauszt a magyar történelem mérhetetlen súlyú tragédiája. Hetvenedik évfordulója … Tovább »
A bojkott, mint paradoxon
HDKE közlemény: Okok és okozatok – Magyarország német megszállása
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/HDKE-120x90.jpg)
A holokauszt katasztrófájához vezető úton hazánk 1944. március 19-i német megszállása sorsfordító történés volt. Az ellenállás nélkül legázolt ország szabad prédává vált. A konzervatív politikai és gazdasági vezetés – a Kállay-kormány minden taktikázásával együtt – csődöt mondott. Maga is veszteségeket szenvedett el – fogalmazott sajtóközleményében a Holokauszt Emlékközpont.
Német kisebbség: “Ennek a szobornak nincs létjogosultsága”
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/heinekotto-120x90.jpg)
Így fogalmaz levelében a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnöke, Heinek Ottó, aki a Mazsihisz elnökével levélben tudatta, hogy közösségükben is aggodalmat kelt a Szabadság térre tervezett szobor, mert mondanivalója ellehetetleníti a hiteles történelmi … Tovább »
A Magyar Nemzet szerint a Mazsihisz nem bojkottálja a holokauszt-emlékév rendezvényeit
Heisler levele Orbánnak
![](https://www.szombat.org/files/2013/12/Heisler_Andras-120x90.jpg)
Levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetősége. „Szeretnénk a társadalmi béke irányába terelni a folyamatokat” – mondta a Népszabadságnak Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Megerősítette, hogy a levél javaslatokat is tartalmaz a vitás kérdésekkel kapcsolatban, de erről nem kívánt konkrétumot közölni.
Bojkott: egy magánszemély bejelentése
Garai Róbert színművész, aki az antifasiszta megmozdulások szereplőjeként is jól ismert, az alábbi nyilatkozat közzétételére kérte a médiát:
“Garai Róbert színművész, rendező , mint pályázatnyertes magánszemély, lemondok a Civil Alap pályázatán elnyert kétmillió-ötszázezer … Tovább »
Mazsihisz-levél: mi van a háttérben?
Kavarognak az érzelmek és az indulatok a levél körül, amit a Mazsihisz vezetősége írt Orbán Viktornak.
Ám a jelek szerint a bojkott marad, kivéve, ha a kormány elfogadja a zsidó szervezetek javaslatait. Állítólag a miniszterelnöki válasz már készen áll.
A szóbeszéd szerint … Tovább »
A Chabad tiszteleg a Vörös Hadsereg hősei előtt – Amerikában
A Mazsihisz Orbán Viktornak írt levelében nem ejt szót bojkottról
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/A-MAZSIHISZ-levele-page-001-120x90.jpg)
A Mazsihisz az általa vitatott kérdésekben az alábbi levelet küldte Orbán Viktor miniszterelnöknek a Holokauszt Emlékévvel kapcsolatosan. Bár közgyűlésén a szervezet az állami ünnepségekről való távolmaradását helyezte kilátásba, levelükben a konstruktív megoldás lehetőségét … Tovább »
Balog Zoltán sajnálja a Mazsihisz döntését
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/Balog_Zoltan-120x90.jpg)
Az emberi erőforrások minisztere sajnálja, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége úgy döntött, egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. A miniszter szerint Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől … Tovább »
Ének a kiirtott zsidó népről – részletek
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/Jichak-Katzenelson-120x90.jpg)
Jichak Katzenelson (1886–1944) lengyelországi zsidó költő, drámaíró. Jiddis és ivrit nyelven egyaránt írt. Színművei a zsidó–lengyel együttélésről, a zsidó nép történelmi dilemmáiról szólnak. 1943–44-ben kilenc hónapot tölt egy franciaországi internáló táborban. Itt … Tovább »
Elhunyt Dan Ofry, az Új Kelet volt főszerkesztője
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/Dan-Ofry-120x90.jpg)
Hosszú betegeskedés után elhunyt vasárnap Dan Ofry (Dán Ofri), az izraeli magyar újságírás meghatározó alakja, aki több mint tíz éven át volt az Új Kelet, a helyi magyar újság főszerkesztője – közölte a család.
Az izraeli magyar nyelvű sajtó nagy öregje Budapesten született … Tovább »