A szegedi zsinagóga felújítására pályázik a zsidó hitközség
Az 1903-ban épült szegedi zsinagóga felújítására nyújt be pályázatot a szegedi zsidó hitközség.
Összesen 12,465 találat (8341 - 8360) : t. g..
Az 1903-ban épült szegedi zsinagóga felújítására nyújt be pályázatot a szegedi zsidó hitközség.
Németország soha el nem évülő felelősséget visel a második világháború kitöréséért – hangsúlyozta az esemény hetvenedik évfordulóján, a gdanski Westerplatte félszigeten tartott ünnepi beszédében Angela Merkel.
Háromórás koncertet adott a Papp László Sportarénában a kanadai énekes, telt házzal, a teljes életmű legjobb darabjaival, a végén állva tapsoló közönséggel. Leonard Cohen 75 éves, él, virul, tele van energiával.
Az iszlám köztársaság szeptember végéig kapott haladékot a nemzetközi szervezetektől az atomprogram leállítására. Amennyiben nem lesz rá hajlandó, Izrael akár az Egyesült Államok beleegyezése nélkül is támadást indíthat – írja a Los Angeles-i napilapban Micah Zenko, az amerikai Council on Foreign Relations intézet Preventív Műveletek Központjának kutatója.
Kisebb káoszt okozott Madonna (51) Jeruzsálemben. Az énekesnő ugyanis két tel-avivi koncertje előtt Jeruzsálemben járt, mégpedig azért, hogy elzarándokoljon a Siratófalhoz.
A Bush-éra terhes évei, a beragadt kétfrontos háború, a
gazdasági válság mélyülése, a kulturális és etnikai átrendeződések a Fehér
Házba röpítették Obamát. Sokan gondolták úgy, hogy nyolc év republikánus
kormányzás után változtatásra van szükség. 2000 és 2008 között azonban nehéz
örökség halmozódott fel, amelyet Obamának át kell vennie, de ennek hordozásához
nem lesz elég erős.
Ismét díjazták a legjobb magyarországi blogokat, miközben már kétmillió magyar olvas blogokat. A magyar ember szórakozni vagy anyázni akar, ha blogot olvas, megizmosodott az internetes panaszkultúra, egyes blogokat már nem csak a készítőik, hanem a ”hivatalos szervek” is komolyan vesznek. Mindennek ára is van: a sok zsidózástól már nehéz online vitákat folytatni a blogok kommentfalán.
Az utóbbi napokban egyre több ismerősöm hív fel és érdeklődik: „biztos, hogy itt lesz?”, „van már jegyed?”, „ugye ott leszel?”. Ami nagyjából természetes is, hiszen a legtöbbjük közös útjainkon, hosszabb autós, buszos kirándulásainkon vagy nyári kerti összejöveteleinken ismerkedett meg Leonard Cohennel.
Globális pénzügyi válság van, ezt már talán mindenki tudja, persze néhányan mégis úgy csinálnak, mintha ilyesmiről szó sem volna. Azt is mindenki tudni véli, hogy ez az egész mikor kezdődött, meg azt is, hogy miért, de a legtöbben tévednek. Azt pedig csak néhányan merik megjósolni, hogy mikor lesz vége, és valószínűleg ők is tévednek…
Megemlékezést tartottak csütörtökön Lengyelországban a lódzi gettó felszámolásának 65. évfordulója alkalmából; az emlékünnepségen Lech Kaczynski államfő is részt vett. Az elnök ünnepi beszédében alig burkoltan a Szovjetuniót is felelőssé tette a II. világháború kirobbanásáért és a háború következményeiért.
Augusztus 27-től minden csütörtök este a jazzé lesz a főszerep a budapesti Széchenyi Fürdőben. A CoolJazz elnevezésű eseménysorozat keretében este 10-től, a hivatalos zárónapja után a hazai jazzélet színe-java szórakoztatja a fürdőzni és táncolni vágyó közönséget.
Ismét felháborodást váltott ki Izraelben egy javaslatával Avigdor Liberman külügyminiszter. A tárcavezető elképzelése alapján az ultraortodox vallásos zsidók és az izraeli arabok nem vehetnének részt a külügyminisztérium diplomataképzési programjában.
Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.
Bencze József országos rendőr-főkapitány szombaton reggel úgy nyilatkozott, hogy a romák elleni támadásokkal gyanúsítottak már a következő támadásokat tervezték, ezért csapott le rájuk a rendőrség. A rendőrségnek cáfolhatatlan bizonyítékai vannak, mondta a főkapitány.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
A szélsőjobb nem most ismerte fel: az úgynevezett nemzeti rock ultraradikális hangja mozgósító erejű. A Jobbik keretén belül nemrég megalakult a Magyar Nemzeti Rock Egylet. Szakértők úgy vélik, a hungarista zenei trendet figyelve nem kétséges: az „új hang” csak erősödni fog.
Nem volt könnyű kijönni vele, mert nagyon gyakran váltott személyiséget – mondta állítólag egyszer a rapper Vanilla Ice Madonnáról, akivel néhány hónapig egy párt alkottak. És valóban, végignézve az utóbbi harminc év Madonnáról készült fotóit, keresve sem találnánk rovatunk címéhez jobban illő alanyt: Madonna Louise Veronica Ciccone egymástól igencsak eltérő arcokat mutatott a külvilág felé. Attól függően, épp mi felelt meg leginkább a céljainak.
Amikor a nap elolvasztotta a fekete, kásás havat, és a sáros hóléből előtünedeztek az emberi élet egész télen át felgyülemlett hulladékai – ócska rongyok, csontok, üvegcserepek –, és a levegőt bűzáradat öntötte el, amelyben a legerősebb a tavaszi föld nedves, édeskés szaga volt, megjelent az udvaron Genya Pirapljotcsikov. A neve olyan idétlenül íródott, hogy attól kezdve, hogy megtanult olvasni, úgy fogta fel, mint valami sértést.