Találatok ‘t. g.’
Összesen 12,465 találat (5341 - 5360) : t. g..
Kismama sárga csillaggal – Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/kismama_jpeg-120x90.jpg)
Egy budapesti fiatalasszony 1944-ben, a német megszálláskor terhessége ötödik hónapjában jár második gyermekével. Miután férjét munkaszolgálatra viszik, családfővé avanzsál, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Naplója – melyet a megszállástól 1945 júliusáig vezet -, egy kismama hőstörténete: tanúi lehetünk küzdelmének, elszántságának, mellyel a legzordabb körülmények közepette sem adja fel. Cselekedeteit egyetlen cél vezérli: mindenáron életet adni második gyermekének, és megvédeni őt, amennyire csak lehet.
A naplóból képet kapunk a zsidóellenes rendeletek fogadtatásáról, a csillagos házakról, a bujkálásról, a szabadulásról, valamint az azt követő állapotokról is. A naplót kísérő tanulmány, mely három történész munkája (Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika), a történeti-politikai kontextust mutatja be, és számot ad a szöveg keletkezésének körülményeiről.
„Az internet felelőssége a gyűlöletbeszéd területén”
Arabok héberül, zsidók arabul
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Hazan-Zoabi-120x90.jpg)
A héberül tanító zsidó iskolákban eddig is oktatták a gyerekeket arabul, de csak a felsőbb osztályoktól.
Tegnapi cikkünkben még csak a törvényjavaslatról adtunk hírt, azóta az izraeli parlament első olvasásban egyhangúlag elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint … Tovább »
Ferenc pápa elítélte az antiszemitizmust
Betörték a boltos kirakatát, aki tiltakozott az alpolgármester viccelődése ellen
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/tiltakozott-betortek-az-ablakat-120x90.jpg)
Horogkeresztet rajzoltak egy harkányi üzlet elé, és több helyen betörték az ablakát. A rongálás azután történt, hogy a tulajdonos a második világháborúban a zsidók megkülönböztetésére használt Dávid-csillagos plakátokat rakott ki a boltjára. A férfi ezzel akart tiltakozni az ellen, hogy a város alpolgármestere Hitlerrel és a menekültekkel viccelődő képet osztott meg közösségi oldalán – hangzott el a keddi RTL Híradóban.
Arab, mohamedán és cionista – ő az izraeli hadsereg legmagasabb rangú muzulmán tisztje
Ünnepélyesen átnevezték a “Zsidóölő” nevű spanyol falut
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/castrillo-copia-copia-copia-120x90.jpg)
Ünnepélyes keretek között, az izraeli nagykövet és a spanyol zsidóság hivatalos küldöttségének jelenlétében keresztelték át a Castrillo Matajudíos (Zsidóölő) nevű spanyol falut, csaknem egy évvel azután, hogy az itt élők népszavazáson döntöttek a névváltoztatásról.
Az … Tovább »
Debreczeni József: Hideg krematórium
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Debreczeni_magyar_szerb_borito-120x90.jpg)
Debreczeni József regénye alig néhány évvel a második világháború vége után, 1950-ben jelent meg első alkalommal. Riportszerű leírásai miatt az irodalomtörténészek az egyik legautentikusabb táborregénynek nevezték. A Hideg krematórium cím azoknak az embereknek a halálára utal, akik nem a táborok krematóriumaiban égtek el, hanem az út, az erőltetett menet, a kényszermunka, az éhség és a betegség következtében vesztették életüket.
A regény most újra megjelent, magyar és szerb nyelven is.
Körner András a zsidó ételekről
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/seb6137-600x400-120x90.jpg)
A New Yorkban élő építész szenvedélyes szakács: 450 kötetes szakácskönyvgyűjteménye mellett leginkább kéziratos családi receptjeiből szeret főzni. Körner András első kötete, a Kóstoló a múltból egy XIX. századi magyar zsidó háziasszony mindennapjait ábrázolta. Második könyve … Tovább »
Szenvedés, házasság, kiállítás, viszonyok
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Frida2-120x90.jpg)
„Zenés játék” Frida Kahlóról
Az évek során kultikus helyszínné vált, Dob utcai Spinoza színpadán mutatták be a Frida Kahlóról szóló darabot „zenés játék” műfaji megjelöléssel. Nehéz eldönteni, hogy a mexikói festőművésznő az eredeti látásmódú képeivel, … Tovább »
Netanjahu: „A jeruzsálemi mufti győzte meg Hitlert, hogy mészárolja le az európai zsidókat”
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Mufti-Hitler-120x90.jpg)
A Jeruzsálemben megrendezett 37. Cionista Világkongresszus küldötteihez intézett keddi beszédében a miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy Hitler kezdeti terve a zsidók kiutasítása volt – tudósított a Jerusalem Post. Szerdán ettől izzott a közösségi média.
Netanjahu beszédében … Tovább »
Király Viktor óriásit énekelt a The Voice-ban, továbbjutott
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Kiraly-Viktor-The-Voice-120x90.jpg)
A Megasztár negyedik szériájának győztese most éppen a The Voice című tehetségkutatóban vitézkedik, és a magyar idő szerint kedd hajnalban befejeződött párbajkört is túlélte, mit túlélte, simán továbbjutott. Egy Cassandra Robertson nevű nővel közösen énekelték a Nobody Knows it But Me című nótát, és mindketten nagyot énekeltek, bár az én ízlésemnek kicsit sok volt a hajlítgatás benne, de legyen ez az én bajom.
UNESCO: A Siratófal az al-Aksza mecset része?
Rubin Eszter: Bagel
Engedély nélkül imádkoztak – a palesztinok rájuk támadtak
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Nablusz-120x90.jpg)
A két napja felgyújott József sírjánál, a Palesztin Hatóság felügyelete alá tartozó ciszodániai Nabluszban engedély nélküli ultraortodox zsidó imádkozó csoportot mentett ki palesztin támadók gyűrűjéből az izraeli hadsereg hajnalban – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió … Tovább »
Kiengesztelés, megengesztelődés, megbékülés – mivel és kivel?
Misna – magyarul 4.
Palesztinok Nyilai
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Izrael-MTI-120x90.jpg)
Volt nekünk anno ez a “Magyarok Nyilai”. Képzeljük el, hogy a Magyarok Nyilai házakat, és nem csak lábtörlőket gyújtott fel! Képzeljük el, hogy a Jobbik félkatonai szárnya a Magyarok Nyilai! Képzeljük el, hogy a Jobbik az Európai Néppárt tagja! Abszurd? Nem annyira, mint hinnénk! A palesztin Fatah ugyanis a Szocialista Internacionálé tagja, és az Európai Szocialisták pártjának is megfigyelő státuszú része.