Találatok ‘st’
Összesen 30,776 találat (15881 - 15900) : st.
Kormányközlemény: Mikola István a munkácsi főrabbival találkozott
Ezernél is több áldozata lehet a mekkai zarándoklatnak
Felháborodott izraeli narancs a horogkeresztes pizza mellett
„Becsületgyilkosság”
Zsidó százalékok reneszánsza
Az egyszázalékos adófelajánlások piacát a zsidó közösségben továbbra is a Mazsihisz uralja, közel négyötödös arányban.
Az egyszázalékos adófelajánlások előzetes adatainak tükrében már első ránézésre is levonhatjuk a következtetést, hogy valamiféle, a közbeszédben gyakran hangoztatott zsidó reneszánsz valóban kibontakozni látszik, bármit jelentsen is ez. A felajánlók száma viszonylag dinamikusan nőtt a tavalyi évhez képest több, mint 5%-kal, ami 452 fős bővülést jelent. A grafikonon jól látható, hogy a hosszabb távú trend is egyértelműen felfelé ível, 7 év alatt több, mint harmadával nőtt azok száma, akik valamelyik zsidó hitközségnek ajánlották fel adójuk 1%-át. Ha ez így megy tovább, nincs kizárva, hogy 1-2 éven belül áttörjük a lélektani tízezres határt is.
Csendes jelenlét
Jóm Kippúr hőse országot mentett
Sírással nem megyünk semmire
Sírással nem megyünk semmire címmel dokumentumfilm készül Fahidi Éváról, 90 éves holokauszt túlélőről, aki többek között A dolgok lelke című könyv szerzője, de ő volt az is, aki Angela Merkel oldalán beszédet mondott Auschwitz felszabadításának 70. évfordulóján. A film befejezéséhez a közösség segítségét, anyagi támogatását kérik.
Bevándorlás Németországba – napi tízezer fő az átlag
Németországba több mint 150 ezer menedékkérő érkezett, amióta szeptember 13-án visszaállították a határellenőrzést – írta kedden a Bild című lap.
A határellenőrzés ideiglenes visszaállítása nem lassította érdemben a menekülthullámot, továbbra is naponta átlagosan … Tovább »
„A hatalommal való szembenállás mindig aktuális”
A Belvárosi Színházban októberben debütál a Száll a kakukk fészkére című darab, a Ken Kesey világhírű regényéből készült előadást Znamenák István rendezi, a főbb szerepekben Szabó Kimmel Tamást, Péterfy Borit és Kocsis Pált láthatja a közönség.
Szabó Kimmel Tamás alakítja a szimulánsként elmegyógyintézetbe kerülő, annak diktatúra-szerű struktúráját bomlasztó, öntörvényű McMurphyt. Karaktere kapcsán beszélgettünk vele felkészülésről, rendszerről és lázadásról, szerepekről, amelyeket nehéz levetkőzni és arról, szükséges-e, hogy egy előadás aktualizáljon.
A német államfő kitüntette Dalos Györgyöt
Jeruzsálemben a zavargások zavartalanul folytatódnak
Schmidt Mária új feladatot kap, de mi lesz a Sorsok Házával?
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az ATV-ben jelentette be: Schmidt Mária kormánybiztosként felel az 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt tisztelgő emlékév eseményeiért. Kérdés, hogy mi lesz a Schmidt irányításával elindított, de az intézmény körüli viharok miatt megrekedt … Tovább »
Keresztényüldözés – a menekültszálláson
Németországban mind gyakrabban fenyegetik konzervatív muzulmánok és iszlamisták a keresztényeket és a jazidi vallás híveit a menedékkérőket befogadó szállásokon.
Vallási szervezetek képviselői az erőszak elharapózásának veszélyére figyelmeztetnek – írja a Welt am Sonntag.
„Nagyon … Tovább »
60 pakisztáni és 60 albán menedékkérő esett egymásnak…
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze és az összecsapás több óráig tartott.
A kassel-caldeni egykori repülőtéren működő befogadóállomáson délben, ebédosztás … Tovább »
“Erőszakos menekültek utaznak ide-oda a hazában”
100 évvel ezelőtt élte meg az egyik legsúlyosabb menekülthelyzetet Magyarország. Az első világháborús galíciai menekültek komoly kihívás elé állították a hatóságokat, melyek hiába próbálták áttolni a háború elől érkezőket a határon túlra. A menekültválság miatt kiütköztek … Tovább »
A peronon összegyűlt… tömeg vidáman és lelkesen tapsolt
A kő és a Molotov-koktél veszélyes fegyver…
Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet csütörtök esti ülésén szigorú intézkedéseket hagyott jóvá az erőszakos zavargások résztvevői ellen.
Az új tűzparancs szerint a biztonságiak nemcsak akkor használhatnak éles lőszert, ha őket fenyegeti közvetlen életveszély, hanem akkor … Tovább »