A Magyar Kultúra Napja szimbolikus jelentőségű eseményhez kötődik: 1823-ban ezen a napon született legfontosabb nemzeti jelképeink egyike, a magyarság önkifejezésének egyik legértékesebb alkotása, a Himnusz. De hasonlóan jelképez minket, magyarokat minden vers, könyv, film, színházi előadás, zene, festmény és más műalkotás, amivel mi, magyarok kifejezzük a bennünk lévő értékeket. Ezért fontos minden olyan kulturális esemény is, amely lehetőséget kínál arra, hogy közvetítsük ezeket – írja közleményében Mesteházy Attila.
 

Mein Kampf címmel szombattól látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán George Tabori (Tábori György) bohózata; a darab egyik szerepében a betegsége után a teátrumba most visszatérő Törőcsik Marival.
 

A zsidók sorsát az elmúlt évszázadban főleg a zsidók ellenségei alakították olyanra, amilyenné vált. Mik voltak az elmúlt századok zsidó alapélményei? Antiszemitizmus, zsidóellenes kilengések, pogromok, a holokauszt és Izrael soha véget nem érő háborúi.
 

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen. 

Izrael budapesti nagykövete a két ország kapcsolatáról, a magyarországi antiszemitizmusról és a közel-keleti béke esélyeiről beszélt az atv.hu-nak.
 

A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor  Bálint Györgyöt nem  veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
 

Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
 

Először is engedjék meg nekem és feleségemnek, Marionnak, hogy kifejezzük őszinte hálánkat, amiért erre a rendkívüli ülésre meghívót kaphattunk, amely a magyar Chábád Lubavics mozgalom 20 éves működésének tiszteletére űlt össze
 

„Jönnek ide a zsidauk, Izraelbül meg mindenhunnan, oszt megbíznak embereket a falubúl, hogy azok tartsanak rendet. Itt lesz mingyán a határba, a Szamos fele vivő úton. Szép a temető, gonduzva van. Nincs ott meggy ültetve…  Sok vót itt a zsidau. Két temető is van. Minden zsidóul van a sírokra írva…”
 

Buda, zsidók

Ablonczy Balázs: Csendes árnyak – Zsidóság a Hegyvidéken
A jámbor baloldali azt gondolhatná, hogy egy ilyen, eredendően konzervatív kerületben élhetetlen a lég, a villamoson kikapkodják az ember kezéből a 168 Órát és az ún. nemzeti (jelentsen is ez akármit) könyvesboltok … Tovább »

Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.

A híres zsidó vallásfilozófus Mojszesz Maimonidész (azaz rabbi Móse ben Maimon, röviden Rambam) végezte el a zsidó jog összefoglalását.
 

“a halottakért és az élőkért tanúskodnunk kell. Van okunk az elgondolkodásra és a felelős szembenézésre, a régmúlt és a közelmúlt jelenségei miatt egyaránt. A régi bűnös gondolatok újra és egyre nagyobb veszélyt jelentenek nemcsak a zsidóságra és együttélésünkre… hanem az egész nemzetre…”
 

Az 1880-as évek alapító nemzedékének neológ (konzervatív, mérsékelt reform) beállítódásából mára – kiforrott teológiai koncepció hiányában – csak annyi maradt, hogy a Frankel sem nem ortodox, sem nem reform hely, ugyanakkor mindkettőből ötvöz magába valamit.

A Frankel … Tovább »

Elie Wiesel 2016. július 2-án hunyt el. Néhány éve, magyarországi látogatása alkalmával közöltük egyik legszebb elbeszélését. Ezzel emlékezünk rá.

A Béke Nobel-díjas Elie Wiesel december 9-én érkezik Magyarországra. Látogatása alkalmából a Szombat A bolond Mose című elbeszélésének fordításával köszönti őt, mely életműve központi témájával, az emlékezéssel és az emlékeztetéssel foglalkozik. A bolond Mose kulcsfigurája végigkíséri Wiesel életművét, és számos írásában visszatér.

Több mint hatvan év után Magyarországra érkezik Elie Wiesel magyar származású béke-Nobel-díjas író. A STOP a látogatás szervezőjétől, Köves Slomótól, az Egyesült Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjétől érdeklődött arról, hogy hol tartanak a szimbolikusan is fontos látogatás előkészületével.
 

„Nem akarom, hogy az én múltam bárkinek a jövőjévé váljon” – ez lehetne a mottója Elie Wiesel 1945 utáni életének.
 

A szakállas viccben megkérdezik Jóska bácsitól, van-e maguknál a faluban antiszemitizmus? – Az nincs, de igény vóna rá – jön a felelet. Most, 2009-ben, amikor az antiszemitizmus is új szintre lépett, a felelősen gondolkodó polgárnak érdemes feltennie a kérdést, vajon szükségünk van-e rá, jobb lesz-e a magyaroknak tőle? Az írást vitaindítónak szántuk.
 

Ritchie Kotzen (korábban a Poison, a Mr. Big tagja) ma koncertet ad Budapesten az A38 hajón. Korábbi magyarországi fellépése után készítettünk vele interjút. A gitárvirtuóz a Szombat munkatársa segítségével fedezte fel zsidó gyökereit.

A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).