Találatok ‘ká’
Összesen 29,401 találat (23121 - 23140) : ká.
Másolta a buldózeres támadást a terrorista
Hol és mikor lehet tojással megdobálni Dr. Kovács legfőbb ügyészt?
Egy 2007-es ügyészi határozat tette ”nem kihívóan közösségellenes” tevékenységgé a közszereplők tojással és más élelmiszerekkel történő megdobálását. A júliusi Meleg Méltóság Menetének megzavarása után három értelmiségi a legfőbb ügyészhez fordult, arra kérve Dr. Kovács Tamást, hogy az ügyészség bírálja felül korábbi állásfoglalását, vagy a legfőbb ügyész álljon ki előre bejelentett időpontban és helyszínen közterületre, hogy az arra affinitást érző állampolgárok tojással dobálhassák meg. Az alábbiakban a legfőbb ügyésznek írott nyílt levelet közöljük
Meghalt az egykori haláltábor parancsnoka
Dinko Sakic a “horvát Auschwitznak” nevezett tábort vezette a II. világháború ideje alatt.
Engedély nélküli izgatás a XIII. kerületben
Nem járult hozzá és semmifajta engedélyt nem adott a Jud Süss című náci propagandafilm budapesti levetítéséhez a filmmel kapcsolatos valamennyi jogot birtokló német alapítvány. A rendőrség közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt indított nyomozást; a házkutatások során több példányban is lefoglalták a filmet DVD-n és videokazettán.
Botrány a zsidóellenes budapesti filmvetítés miatt
Nem járult hozzá és semmifajta engedélyt nem adott a Jud Süss című náci propagandafilm budapesti levetítéséhez a filmmel kapcsolatos valamennyi jogot birtokló német alapítvány.
Ne szórakozz Zohannal!
A Moszad legtitkosabb kommandós egységének tagjai gyorsak, észrevehetetlenek és legyőzhetetlenek. Nincs ami, vagy aki megállítsa őket. De azért nekik is lehetnek különös vágyaik. Zohan álmaiban például bajonett helyett olló, hangtompítós pisztoly helyett a hajszárító szerepel. Fodrász szeretne lenni.
Ágoston Vilmos: Az Újkor szobra
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/agoston_vilmos200-120x90.jpg)
Manapság, a magyarországi nemzeti ünnepeken és a hétköznapi sajtóban, egyes tévéműsorokban ismét szalonképessé vált a nyílt antiszemitizmus, nyilvánosan lehet egy szimbolikus, kapedlit viselő bábút felakasztani, majd meggyújtani (2008. márc. 15. Budapest, Blaha Lujza tér), új tömegmozgalmak szónokai (Jobbik, Magyar Gárda, M. Önvédelmi Mozgalom) zsidó- és cigányellenes szónoklatokkal igyekeznek híveket szerezni.
Turul a város felett
Azon, hogy szép állat-e a turul lehet vitatkozni, de teljesen felesleges. Azon sem nagyon érdemes most történetünk szempontjából elmélkedni, hogy mint jelkép, megállja-e a helyét egy XXI. századi normális társadalomban.
Matt három lépésben: a Kuruc.info tündöklése és bukása
A napokban másodszor állt le a Kuruc.info, amelynek működtetőivel szemben éveken keresztül tökéletesen tehetetlenek voltak a magyar hatóságok. Vajon mi okozta kurucék vesztét kétszer egymás után? Van-e esély a mások személyes adatainak nyilvánosságra hozásában utazó oldal készítői kilétének felfedésére? És vajon meddig működhet a Kuruc.info mindezt lehetővé tevő levelezése? Az alábbiakból kitűnik: akár talál új szerverszolgáltatót a portál, akár nem, a legújabb kori szélsőjobboldal legprofibban felépített intézménye alighanem a végnapjait éli.
Feljelentést tesz a XIII. kerületi SZDSZ a Jud Süss levetítése miatt
Közösség elleni izgatás miatt feljelentést tesz az SZDSZ XIII. kerületi frakciója amiatt, hogy az elmúlt napokban többször is levetítették Angyalföldön a Jud Süss című náci propagandafilmet – közölte Szabadai Viktor, a kerületi SZDSZ-frakció vezetője csütörtökön Budapesten.
Orvosi jelentés: már elfogásuk napján meghalt a két izraeli katona
Már elfogása napján meghalt az a két izraeli katona, akiknek holttestét
szerdán szolgáltatta vissza a Hezbollah libanoni síita szervezet a
zsidó államnak – ez derül ki egy izraeli katonaorvosi jelentésből,
amelyből csütörtökön közölt részleteket a sajtó.
Izrael: nemzetközi sajtókampány a Hezbollah ellen
Izrael nemzetközi sajtókampányt indított a Hezbollah ellen, hogy hangsúlyozza a libanoni síita fegyveres szervezet “terrorista” jellegét.
Már megint a zsidók jártak jól?
Teleki László megköszönte a kuruc.info leállítását
Köszönetet mondott az amerikai nagykövetnek Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, amiért az Egyesült Államok megszüntette a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál működését.
Izrael jóváhagyta a fogolycserét
Az izraeli kormány kedden jóváhagyta a Hezbollahhal tervezett fogolycserét, a libanoni síita szervezet máris azt állítja, hogy a csere a zsidó állam vereségének beismerése.
Zsidózás, cigányozás, az úr anyjának emlegetése
Feljelentést nem teszek. Sérülésem – büntetőjogilag – nyolc napon belül gyógyul. Hosszú hetekbe kerülne, mire végigjárnám az összes rendőrt feljelentésemmel, a támadókról nem tudok semmit – sok bepörgött, valószínűleg bespeedezett, 18-20 év körüli fiatalember van az országban, aki csak útitársain tudja levezetni a feszültségét.
Nem lesz MSZP-Magyar Gárda vita
Már több mint egy hét eltelt azóta, hogy az MSZP-s Suchman Tamás sokakat meglepő bejelentést tett, amely szerint szeretne egy nyilvános vitában érvelni Vona Gáborral szemben a Magyar Gárda ügyében.
Fanatikus az énekesnő!
Madonna le sem tagadhatná, hogy nyakig benne van a kabbalizmusban, és nem csak a kis karszalag miatt, amit állandóan hord, vagy azért, mert kizárólag kabbala vizet (kabbalisták által megáldott forrásvíz) hajlandó inni. Az esztelenül a szervezet számlájára utalt milliók mutatják leginkább, hogy a sztár megőrült.
A Budapest Klezmer Band koncertje
Az immár 12 éve működő Budapest Klezmer Band előadásai
rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat
játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású
Jávori Ferenc komponál.