Slota gyakorlatilag lenácizta Magyarországot
Megdöbbentő, hogy a nemzetközi politika semmilyen módon nem avatkozik be az adott magyarországi állapotokba, amikor a náci hatalomátvétel is hasonlóképpen kezdődött, vélekedett Jan Slota.
Összesen 550 találat (481 - 500) : index.hu.
Megdöbbentő, hogy a nemzetközi politika semmilyen módon nem avatkozik be az adott magyarországi állapotokba, amikor a náci hatalomátvétel is hasonlóképpen kezdődött, vélekedett Jan Slota.
Zentai Károly a vád szerint 1944-ben megölt egy 18 éves fiút, mert nem viselt sárga csillagot. A most 86 éves férfi kiadását három éve kéri Magyarország, egy ausztrál bíróság úgy döntött, hogy kiadják. Ha Zentait hazahozzák, szinte bizonyos, hogy a repülőtérről fogdába viszik.
Észtországban letagadhatatlan etnikai dimenziója is van az acsarkodásnak: az észt nemzetiségűek nagy- és dédapái jórészt a Waffen-SS, míg a lakosság közel egyharmadát kitevő orosz ajkúak felmenői inkább a Vörös Hadsereg kötelékében harcoltak annak idején – persze ellenpéldák és kivételek is bőven akadtak mindkét oldalon.
Izrael budapesti nagykövete megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy az index.hu, az egyik legmeghatározóbb online újság videomegosztó oldalán olyan holokauszttagadó filmeket lehet találni, melyeket a náci, szélsőjobboldali csoportok szoktak terjeszteni.
A Grúziának szánt fegyverek eladásának befagyasztását kéri az izraeli külügyminisztérium. A tárca ugyanis attól tart, hogy a Szíriával és Iránnal amúgy is üzletelő oroszok besértődnek a grúz fegyverexport miatt, és durva légvédelmi fegyvereket adnak el a két moszlim országnak.
Egy év után végképp tönkremenni látszik a gázai övezetet közösen ellenőrző palesztin Fatah és az iszlamista Hamász együttműködése. A két szervezet ugyanis véres összecsapásokban ugrott egymásnak, és a Fatah tagjai közül sokan Izraelbe menekültek.
Véglegesen betiltottak egy szélsőjobboldali szervezetet Németországban, a betiltást a brandenburgi tartományi belügyminiszter kezdte még 2006-ban, a végleges döntést a lipcsei szövetségi közigazgatási bíróság hozta meg kedden.
A Maariv nevű izraeli bulvárlap nyilvánosságra hozta Barack Obama amerikai elnökjelölt kézzel írt üzenetét, amelyet a jeruzsálemi Siratófalnál helyezett el, és amelyben istenhez fohászkodik.
Ugyanabban az időben és ugyanazon a helyen tart ellentüntetést az MSZP ifjúsági szervezete a XII. kerületben, mint ahol csütörtökön a Jobbik demonstrál a turulszobor lebontása ellen.
A Moszad legtitkosabb kommandós egységének tagjai gyorsak, észrevehetetlenek és legyőzhetetlenek. Nincs ami, vagy aki megállítsa őket. De azért nekik is lehetnek különös vágyaik. Zohan álmaiban például bajonett helyett olló, hangtompítós pisztoly helyett a hajszárító szerepel. Fodrász szeretne lenni.
Öt évig élt egy zsidó nővel az a palesztin férfi, aki a héten három embert gázolt halálra egy építkezésről elkötött buldózerrel. A férfi anonimitást kérő volt barátnője szerint a férfi nem volt szélsőséges, de sokat drogozott, valószínűleg ez okozhatta pillanatnyi elmezavarát, írja a Jediót Ahranót.
Csaknem 150 zsidó szavazó gyűlt össze júniusban egy Los Angeles-i magánlakásban, ami Barack Obama részéről a zsidó közösség felé nyitás egy új fejezetét jelentheti, írja a Haarec.
Valóságos ódát zeng John McCainről az Egyesült Államokban is igen olvasott Jerusalem Post. Az izraeli lapban az Izraelben élő republikánusok egyik tanácsadója, Abraham Katsman ömlengett – megjegyeznénk, joggal – McCain személyes karakteréről.
Egy nő meghalt és legalább harminc személy megsebesült, köztük heten súlyosan szerdán Jeruzsálem központjában, amikor egy palesztin férfi kotrógéppel felborított több gépkocsit és egy autóbuszt, valamint számos járókelőt is elgázolt – közölték a helyi biztonsági erők.
Forrás: Index 2008. június 22. Vasrudakkal felfegyverkezett fiatalok megtámadtak és összevertek egy kipát (jellegzetes zsidó fejfedőt) viselő 17 éves fiút szombat este Párizs 19. kerületében. Öt támadót már őrizetbe vettek, további két fiatalember után még nyomoz a rendőrség, … Tovább »
Forrás: Index 2008. június 1. Hetvenhét éves korában Tel-Avivban vasárnapra virradóra elhunyt Joszef Lapid volt igazságügy-miniszter – közölte családja. Az újvidéki születésű, íróként, publicistaként is ismert politikus halálát rákbetegség okozta. A holokauszt-túlélő Lapid, … Tovább »
Forrás: Index 2008. május 29. Nagyköveti megbízást kapott egy zsidó törvényhozó a perzsa-öbölbeli arab királyság, Bahrein uralkodójától. Hoda Nano kinevezése nem meglepetés, a helyi tömegtájékoztatás őt tartotta a legesélyesebbnek az ország washingtoni nagykövetének posztjára. … Tovább »
Forrás: Index 2008. május 29. / Zsolt Melinda Évekig szivárogtak a hírek, hogy Szíria és Izrael béketárgyalásokat kezdett, múlt héten először vállalták ezt a felek hivatalosan is, éppen egyidőben az izraeli miniszterelnök korrupciós botrányával. Szíria ugyanakkor megerősítette … Tovább »