“…mihez kezd a fiam Kanadában, pihenek, mama, feltöltődöm, élek, ebben az országban megfulladok, minden olyan kicsi, olyan alattomos, olyan kiszámítható, már nem bírom elviselni a franciákat, az állandó nagyképűségüket, a vezetési stílusukat, a szmogot, a zajt, a buszon összezsúfolt embereket, a metró bűzét, nézz körül mama, annyira fáradt ez az ország, vérszegény, szomorú, halott, haldokló, mert Kanada talán jobb? hogy lehetne ennél rosszabb…”

Nemrégiben jelent meg a németnyelvű Spiegelben egy sajátos riport Budapestről (később még brutálisabb címmel a lap angol nyelvű onlájn kiadásában), amelyben Eric Follath tollából meglehetősen sommás kép alakul ki a magyar fővárosról. A nem tudni mikor, de több évvel ezelőtti, egyik Hősök terén zajlott Gárda-avatással dekorált címlap kimondja: az antiszemitizmus európai központja Budapesten van.

Érzékiség és tabuk, idegenség és otthonkeresés, nemzedéki konfliktusok és összemberi halandó sors. Van-e nyelv, melyen mindezen ellentmondások kifejezhetők?
 

Izraelben újabb vita lángolt fel vallásosok és világiak között. A vita oka a nyári időszámítás végének korai időpontja, mely a Jom Kippur előtti hétvégére esik és így akár másfél hónappal is megelőzi az európai óraátállítást.

Kos szarvával jelezzük lelkünknek és testünknek nagyünnepeink közeledtét. Felteszem a kérdést: Milyen lehet egy kívülállónak a reggelenként megszólaló sófár hangja? Először egy, aztán három szaggatott, majd kilenc rövid, végül egy nagyon hosszan zengő hang. Mindegyiknek külön jelentősége van.
 

Andrei Oişteanu: A képzeletbeli zsidó. Kriterion, 2005, Kolozsvár. 466 oldal. Fordította: Hadházy Zsuzsa

 „Egy bojár elvesztette, egy nem zsidó megtalálta, és mindketten a zsidóba kötnek bele.” (moldvai közmondás)

A kiváló román antropológus … Tovább »

Alig valószínű, hogy Izrael és a palesztinok egy éven belül megegyezésre jutnak – közölte Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszer szerdán, mondván: a palesztinok túl sok feltételt támasztanak, és a részvételükre csak Amerika nyomásgyakorlása miatt lehet számítani.
 

Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika választmányi tagjával, parlamenti frakcióvezetőjével* beszélget Gadó János Schiffer András (Fotó: Tóth Csilla) Schiffer András édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának … Tovább »

Nagykövet-interjúk: “A béke legnagyobb akadálya az egymásról alkotott
sztereotípiák léte.” – Ahmad Abdelrazek, a Palesztin Állam rendkívüli és
meghatalmazott budapesti nagykövete. “Az izraeli közvéleményben nagyon
erős a békevágy.” – Aliza Bin-Noun asszony, Izrael Állam nagykövete.

Nagykövet-interjúk: “A béke legnagyobb akadálya az egymásról alkotott sztereotípiák léte.” – Ahmad Abdelrazek, a Palesztin Állam rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. “Az izraeli közvéleményben nagyon erős a békevágy.” – Aliza Bin-Noun asszony, Izrael Állam nagykövete.

Az Európai Zsidó Kongresszus azt állítja, hogy a segélyszervezet megfelel egy terrorszervezet Európában meghatározott ismérveinek.

A magyar külpolitika változóban van – központi céljai nem definiálódnak újra ugyan, de megváltozóban van az a rendszer, amelyben működik. A napjainkban zajló átalakulás egyre inkább folyamatszerűvé és társadalmivá alakítja a klasszikusan elitdöntésekben, szűk csoportok alkuiban megragadható diplomáciát.

A mai magyar közbeszédben – legyen szó hivatásos politikusokról, újságírókról vagy blogok szerzőiről – rendkívül gyakoriak a történelmi alakokkal, elmúlt rendszerekkel vont párhuzamok, amelyek sokszor arra szolgálnak, hogy felcímkézzék, minősítsék az ellenfelet. Mi az, amitől a rutinszerűen kommunistázók és a fasisztázók megfosztják magukat?

Az emigráció első évei nehezek voltak. Család nélkül, csekély nyelvtudással, teljesen idegen környezetben és kultúrában természetes, hogy elfogott bennünket a honvágy. Azaz: mi tulajdonképpen nem valami felé, hanem valami elől mentünk, menekültünk. Nagyon fájdalmasak voltak azok az órák, amikor átléptük az osztrák magyar határt, hiszen egész addigi életünket hagytuk magunk mögött.
 

Egy álmos délutánon, amikor az ember agya semmiféle hasznos tevékenységre nem képes, úgy határoztam, rendet rakok a dolgozószobám polcain és fiókjaiban felhalmozódott papírkupacok és egyéb kacatok között. Véletlenszerűen kezdtem fölforgatni azt az összevisszaságot, amely az egyik … Tovább »

Mikor helyet foglaltam a szokásos sarokban, az akvárium és a könyvszekrény között, valaki a nevemen szólított. Körülnéztem, de nem láttam, ki az. Tőlem jobbra ismeretlen nő ült, olyan ötvenes, akinek a haja, a tarkóján kis konty félébe volt szedve. Szemben volt az ablak, mögötte eső és sötétség, bal felől díszhalak úszkáltak az akváriumban. Ki szólíthatott a nevemen?
 

A 2010-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéért. A zsűri nevében Gács Anna indokolta röviden a döntést:
 

Egy orosz archívumból előkerült eddig nem ismert információ arra utal, hogy Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki magyar zsidók ezreit mentette meg a II. világháború idején, még életben volt, miután szovjet források azt jelentettek: meghalt egy moszkvai börtönben.
 

Mordeháj Vanunu egykori atomtechnikus, az izraeli atomtitkok leleplezője rendszeresen kap jelölést a Nobel-békedíjra, de ő idén is arra kérte a bizottságot, hogy ne vegyék figyelembe jelölését.
 

A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a
MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az
„izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus
lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült
túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem
is vált sokkal demokratikusabbá…