Jobbik: nem lehet más a politika
Péntkeken megalakult az új Országgyűlés, megválasztották a parlament tisztségviselőit. Beszédet mondott Sólyom László államfő, Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök és Orbán Viktor leendő kormányfő.
Összesen 14,243 találat (9241 - 9260) : anna.
Péntkeken megalakult az új Országgyűlés, megválasztották a parlament tisztségviselőit. Beszédet mondott Sólyom László államfő, Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök és Orbán Viktor leendő kormányfő.
Április 18-án, vasárnap zajlott – immár nyolcadszor – a budapesti Élet Menete. Ugyanezen a napon a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt is tartottak megemlékezést. E két rendezvényen bal- és jobboldali szónokok beszéltek a holokauszt emlékezetéről, megidézvén azokat az időket, amikor a nyilasok zsidókat gyilkoltak meg vagy deportáltak Magyarországról.
A zsidó származású Elena Kagan legfelsőbb bíróvá történő kinevezésével először történik meg, hogy a világ legnagyobb protestáns országában, az Egyesült Államokban a legmagasabb bírói fórumnak csak katolikus és zsidó tagjai lesznek.
Az emigráció első évei nehezek voltak. Család nélkül, csekély nyelvtudással, teljesen idegen környezetben és kultúrában természetes, hogy elfogott bennünket a honvágy. Azaz: mi tulajdonképpen nem valami felé, hanem valami elől mentünk, menekültünk. Nagyon fájdalmasak voltak azok az órák, amikor átléptük az osztrák magyar határt, hiszen egész addigi életünket hagytuk magunk mögött.
Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem és a Magyar Zsidó Múzeum tudományos konferenciát szervez 2010. május 17-én hétfőn a Magyar Zsidó Múzeumban „Pillantás a zsidó művészetbe” címmel, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Május 12-14-e között a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tart nemzetközi műhely-foglalkozást a USC Soá Intézet. A programon, melynek címe „Változó tanulói szokások: Holokauszt-oktatás és az Internet”…
Az antiszemitizmus minden formája elleni fellépést az egész társadalom kötelességének nevezte a német kancellár.
Előtörténet a Zöld disznóhoz
A Zöld disznó az 1986. évben született, Flóra Debóra utónevű, három éves lánygyermek szórakoztatására. A szerző abban az évben alijázott, és döntése egyáltalán nem vált be. A szerzőt heves honvágy gyötörte, ezért hazahozta Flóra Debórát … Tovább »
A Magyar Köztársaság hatodik választásán elsöprő győzelmet aratott a jobbközép Fidesz-KDNP pártszövetség, a Szocialista Párt pedig óriási vereséget szenvedett el, bár még mindig a parlament második legnagyobb pártja. A szélsőjobboldali Jobbik a harmadik, míg a posztmodern-ökoszociális … Tovább »
A legrégebbi (és máig leghatékonyabb) ilyen szervezet – nem meglepő módon – Amerikában működik. Az American Israeli Public Affairs Committee (AIPAC) évtizedek óta lobbizik Izrael érdekeiért az amerikai politikacsinálók körében. Jó kapcsolatokat ápol a kongresszus képviselőivel, a külügyminisztérium és a Fehér ház mindenkori kulcsembereivel.
Nagyon fontos európai zsidó kezdeményezés született nemrégen, az Európai Zsidó Felhívás a Józan Észért (European Jewish Call for Reason), melyet francia zsidók kezdeményeztek, s a brüsszeli Európa Parlamentben be is mutattak május 3-án.
Magyarország külkapcsolataiban kulcsszerepet játszik az Egyesült Államok, mint az egyetlen globális nagyhatalom és az európai biztonság garantálója. Magyarország elsősorban a regionális együttműködés, az európai egység és szolidaritás, valamint a transz-atlanti érték- és érdekközösség, valamint intézményrendszer támogatásával erősítheti a Budapest- Washington viszonyt.
A náci rezsim által elkövetett bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta vasárnap a német államfő.
Ismét megrongálták a holokauszt-emlékművet Zalaegerszegen, alig néhány héttel a helyreállítása után; a talapzaton álló oszlopot ledöntötték, a világítótesteket pedig kirúgták a helyükről – közölte a helyi zsidó hitközség elnöke vasárnap.
A köztársaság nem a biztos vég előtt áll, hanem egy nyitott kimenetelű folyamat kezdetén, amely nemcsak bukásának veszélyét hordozza magában, hanem konszolidálódásának esélyét is – írja Kis János filozófus az Élet és Irodalom eheti számában.
Különleges, hiánypótló könyv német kiadását mutatták be a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon: a magyar nyelven 2007-ben megjelent Sós kávé – elmeséletlen női történetek című antológia női visszaemlékezéseken keresztül mesél a holokauszt megpróbáltatásairól, a zsidó nők eddig többnyire rejtett gondolatairól.
A politikai judaizmus és Izrael állam születéséről, illetve az arab-zsidó megbékélés esélyeiről vitáztak a Hős új ország – a modern Izrael 60 éve mottóval megtartott beszélgetés résztvevői vasárnap a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.